Amikor egy férfi szeretőt tart, ha nem bukik le, két választása van – a családjával marad, és egy idő után megszakítja a kapcsolatot a szeretővel, vagy a szeretőt választja.
Ha az utóbbi történik, a megcsalt, elárult társnak hosszú időbe telik, míg feldolgozza a történteket, összerakja a darabjait, rendbehozza az önbecsülését és továbblép. Az idő persze minden sebet begyógyít.
Így történt ez Andrea esetében is:
42 éves voltam, a férjem 44, mikor egy nap elém állt, hogy van valakije. Azt mondta megunta, hogy én csak anya vagyok, régóta nem nő, hogy mással sem foglalkozom, csak a gyerekekkel, míg más nők karriert építenek. Kérdőre vont, miért nem mentem még vissza dolgozni, hiszen a kisebbik gyerek is elmúlt már 10 éves. Döbbenetemből felocsúdva mondani akartam, hogy ő akarta, hogy maradjak háztartásbeli, mert így könnyebb volt megoldani a logisztikát, családot, de szóhoz sem hagyott jutni. Elmondta, hogy neki elege van a zajból, a tinik lázadásából, és szeretne nyugodt életet egy szép nővel, aki nem hanyagolja el magát, akinek nem a pelenkák, hanem ő az első. Szeretne utazgatni, csendben olvasni, színházba járni, de mi – én és a gyerekek – megakadályozzuk ebben.
Rettenetesen összetörtem, de a haragom erősebb volt, mint a fájdalmam, mikor néhány nap múlva elköltözött. Hogy mert engem hibáztatni a gyerekekért? Őket mindketten akartuk! Hogy merte a szememre vetni, hogy nincs karrierem? Épp az ő kedvéért nem mentem vissza dolgozni, és tartottam fenn a háttérországot. És hogy nem voltam elég csinos? Miért sminkeltem volna otthon? Talán a seprűnek? Nem voltam elhanyagolt sem, jártam fodrászhoz, és soha nem lyukas tréningnadrágban feküdtem otthon.
Az első hónapok nehezek voltak. Villámgyorsan állást kellett találnom, újratervezni az életünket, átszervezni a logisztikát és közben tartanom magam. A gyerekek kezdetben megrendültek, de meglepően hamar megszokták az új helyzetet, és azt, hogy az apjukat csak két hetente hétvégén látják.
Azán ahogy múltak a hónapok, kivirultam. Most, két évvel a válás után boldogabb vagyok, mint valaha. A munkahelyem szuper, jól érzem magam, megbecsülnek. Remek emberekkel dolgozom együtt, szakmai továbbképzéseken veszek részt, miközben a nőiességemre is újra rátaláltam. Edzőcipő helyett magassarkút hordok, farmer helyett olykor ceruzaszoknyát. Sminkelek is. Mivel a kicsi is betöltötte a tizenhármat, szabadabban mozgok, mert már nem kell mindenhova fuvaroznom őket. Eljárok sportolni, kávézni, olykor szórakozni.
Elégedett, boldog, kiegyensúlyozott vagyok. Nem váltam volna el, mert én úgy éreztem nem volt rossz a házasságom, épp azért haragudtam a férjemre, hogy neki nem volt elég, amit tőlünk kapott, és a gyerekeket teherként megnevezve mást akart.
Ma viszont nélküle is remekül megvagyok. A karma pedig végezte a dolgát: fiatal felesége hamar teherbe esett, most plusz húsz kilóval otthon terelgeti a majdnem egy éves kicsit, a párom pedig hallgatja a gyereksírást és cserélgeti a pelenkát. Most mondjam azt, megérdemelte?
nyitókép: Image by Freepik
Ügyes nő vagy hamar túladtál a férjed bejelentésén ezt sem tudja mindenki ilyen ügyesen. Azért a férjed bejelentése egyes ezért kellettek a gyerekek én sem hagytam volna egyedül a gyerekeket és az otthoni munka az semmi az ilyen férj jobb is hogy megy amit meg fözőt egye meg.
Leléptem a családomtól mert a feleségem csak részben volt az enyém, az élelmemről gondoskodott de a házastársi kötelezettségét az idős korára hivatkozva teljesen megszüntette velem és ez részemre sérelme volt. Minimum elvártam volna hogy ne a 48 éves fiunk szobályában aludjon én meg egyedül a másik szobában. Ez nem házas élet. Hibám nekem is van, de ezt már nem tudtam eltürni. Ezért döntöttem így. Sajnálom de még élni akarok 71 évesen is.