Valami van a levegőben. Mintha apró madárszárnyak csapkodását is hallanám. A szellő valahonnan egy rózsa illatát hozza felém, miközben már kopáran állnak a fák. Sötét van, egyedül állok az erkélyen, figyelem a várost.
Persze ebben az órában csak egy-egy autó fénye tűnik fel, majd el a koromfekete éjszakában.
Lassan előkotrom a cigarettám, komótosan rágyújtok. A tűz megvilágítja arcom, egy pillanatra körülnézek, félek, hogy valaki kiles magányomban. Úgy fújom ki a füstöt, mintha ezer sóhajtás szakadna fel torkomból egyszerre. – Már megint egy álom. – mondom ki hangosan. – Majd teszek egy mozdulatot, amiben rád ismerek.
Bennem élsz, így egészen apró mozzanatok is képesek feléleszteni lelkemben szunnyadó emlékeim, amelyek hozzád sodornak. Hol átok, hol áldás az nekem, hogy a sors jó néhány évvel ezelőtt az utamba állított. Néha azt gondolom, nem fogunk soha elválni már teljesen. Elvégre nagyon úgy tűnik, nem akarod, hogy elfelejtselek.
Néhány éve még csak visszatérő álmokban kísértettél. Négy külön történet volt, amelyek még azelőtt elkezdődtek, hogy érzéseink kikristályosodtak volna. Nem is értettem elsőre meg őket.
Ma már tudom, hogy hű képek voltak arról, mi fog történni velünk, csak abban nem vagyok biztos, hogy figyelmeztetések voltak vagy csak egyesülésünk kikerülhetetlenségére utaltak?
Három álom vált valóra. A negyedik – az utolsó -, még nem teljesült be. Igaz, az az álom sötét, nem láttam csak azt, hogy ott állsz előttem. A jövőt onnantól már homály fedi, talán mert kétesélyes a végkimenetel. Persze az is lehet, hogy az egy olyan pillanata lesz életünknek, amikor visszaforgatjuk az idő kerekét és beleállunk egy régi emlékbe, hogy kijavítsuk azt, amit elrontottunk. Nem tudom. Igazán nem. Csak annyit, hogy az utóbbi időben már találkozásaink előtt álmodom rólad és ma éjjel is verejtékben úszva riadtam fel.
Ez is érdekelhet: SZERELEMIDÉZÉS
– Süt rólad a boldogtalanság. – mondtad utolsó beszélgetésünkkor. – A szemed nem ragyog.
– Jól vagyok. – válaszoltam, de tudtam nem hiszed egy szavam sem.
– Te tudod. – mondtad elcsukló hangon.
Nem is szóltam erre már semmit, hiszen lelkeink ismét egyesültek.
Hónapok teltek el azóta, hogy egy kósza pillanatra se láttalak, már majdnem megfeledkeztem rólad. Sok éve, hogy majdnem belefulladtunk egymásba, aztán elmenekültünk. Nem is teljesen értem, miért álmodom meg veled előre a találkozást. Mi közöm van még hozzád ennyi idő távlatából? Hiszen olyan régen elváltunk, igaz a lelkeink ezek szerint még mindig képesek kapcsolódni egymáshoz.
Lassan pirkad, egyre több autó robog az úton, miközben egy plédbe csavarva figyelem az ébredező várost. Fázom, aludnom kellene, csak le tudnám már csillapítani szívem heves dobogását! Remélem, ma már nem jössz el álmomban. Egy találkozás egy éjszakára bőven elég. A lényeget már láttam: hamarosan ismét keresztezzük egymás útjait, mert még dolgunk van egymással…