Mindannyian voltunk már egyedül. Mindannyian éreztük már, hogy vesztesek vagyunk, láthatatlan, jelentéktelen senkik. Mindannyian hittük már, hogy nem vagyunk elég… elég jók, elég szépek, elég vékonyak, fiatalok, okosak, viccesek… és hogy nem is leszünk soha.
Mindannyian gondoltuk már, hogy milyen jó másnak, akinek fogja valaki a kezét. Akit átölelnek, akit csókolnak, milyen jó annak, aki nincs egyedül.
És egy ócska szerelmes dalt hallgatva, félig bömbölve félig dacosan csak kattogott bennünk a kérdés: Vár még ránk a szerelem?
És a válasz az, hogy igen. Miért is ne várna? Hisz mindenkinek van esélye rá. Bár nem mindig akkor érkezik, mikor a legjobb nekünk. És talán nem is akkor, mikor fel vagyunk készülve rá.
Talán épp a trafikban, a metrón, a közösségi oldalon. A gyerek edzésén, az iskolában vagy a munkába futtában.
Ez is érdekelhet: Mint az álmaimban
A szerelem akkor jön, mikor a legkevésbé várjuk. Mikor nem számítunk rá, nem vágyjuk, egyszercsak megérkezik. Olyan helyről, ahol senki nem keresné, kis réseken belopózik, és felforgatja az életünk.
De addig magunkkal kell törődnünk!
Félre a folytonos vágyódással, állandó szeretetethajszolással, félre a vég nélküli sóvárgással. Ideje élvezni az életet egyedül. Élvezni önmagunk társaságát, a barátok fecsegését, a család jelenlétét. Élvezni az apró örömöket, a nagyobb csodákat. Az életet. Egyedül is.
És amikor már nem keressük minden sarkon, mikor már nem hajszoljuk minden pillanatban, nem kutatjuk minden szembe jövő arcában, akkor ott lesz. Észrevétlenül belopózik, és beburkol.
Egy nap, mikor nem kergetjük, ő megtalálja majd az utat hozzánk. Mert a szerelem mindenkinek jár.
eletem nem utaz a irtja nem szeret beteg ami szex latta rossz ember gazdag ozno azem a te ferfi soha szerlek az rossz ember aha szegeny no tiszta nem fenyzo isten beteg rovid elet a unoka es lanyait