Aranypor hullott a magasba, majd beterítette a lányt. Ruhája leszakadt róla, ahogyan testét átfúrta a busz kapaszkodó vaskorlátja.
Frida Kahlo mindössze 18 éves volt, mikor élete örökre megváltozott. Busza egy villamossal ütközött, aminek következtében lába 13 helyen tört el, a gerincét és medencecsontját átszúrta a vaskorlát és a köré gyűlt tömegnek úgy tűnt, hogy másnapra életben sem marad.
Aztán mégis megmenekült, bár ennek az ára igen magas volt. Egy évig ágyhoz kötötten tengette mindennapjait, majd két év rehabilitáció következett, mert egész testét begipszelték és számtalan műtéttel próbálták állapotát javítani. Csak a fiatalságának és határtalan erejének köszönhette, hogy túlélte a megpróbáltatásokat. Na meg annak a tükörnek, amit egyik szülője az ágya felé rakott és ő elkezdett festeni.
Frida 1907 július 6-án született Coyoacánban, Mexikóvárosban.
Édesapja egy német származású – egyes források szerint magyar zsidó családból származó – fényképész volt, míg édesanyja felmenőiben indiánok és spanyolok voltak.
A kicsi Frida hat évesen gyermekbénulást kapott és jobb lába nem fejlődött tovább. Kacska lába miatt sokat csúfolták a gyerekek, bár ő igyekezte e „fogyatékosságát” hosszú szoknyák mögé bújtatni.
Ez is érdekelhet: AKI MINDENT ÉS MINDENKIT FELÁLDOZOTT A MŰVÉSZETÉRT – PABLO PICASSO
Frida így is egyike lett azon lányoknak, akik bekerülhettek egy neves iskolába. Az 1600 diákot számoló intézményben, mindössze 35 lány volt. Itt aztán megismerkedett a baloldali politikával és egy fiúval, aki előbb szeretője, majd barátja lett. Vele utazott az ominózus buszbaleset bekövetkezte alatt is. A sors fintora, hogy a fiú néhány karcolással megúszta, míg Frida teste teljese összetört. Pedig orvos akart lenni, pont azért, hogy eldeformálódott lábát meggyógyíthassa, majd másokon is segítsen.
Ezt a tervét aztán fel kellett adnia.
Apja, aki maga is amatőr festő volt, bíztatta Fridát, hogy kezdjen festeni. Az addig csak hobbinak tekintett foglalatosság, hamarosan a lány életcéljává vált. Mikor 21 éves korában végre talpra állt elment Diego Riverához- a világszerte ismert festőhöz-, hogy megkérdezze tőle, elég tehetségesnek tartja-e. Tudnia kellett, mert családja a kórházi kezelések miatt súlyos anyagi gondokkal küzdött és ő el akart adni néhány festményét, hogy besegítsen.
Riverát megbabonázta a lány és annak festményei. Hamarosan randevúzni kezdtek, majd még ugyanabban az évben házasságot is kötöttek. A Pocakos – ahogy háta mögött hívták a férfit – sosem volt a hűség mintaszobra, tudta ezt jól Frida akkor is, mikor hozzáment. Mégis kiborította férje hűtlensége, nem különben az a tény, hogy előző felesége a közelükben élt.
Ahogy telt az idő, aztán Frida barátja lett a volt asszonynak és megtanulta Diego kedvenc ételeinek elkészítési módját. Majd a nagy és ismert festőt Amerikába hívták. Ment vele Frida is, New Yorkba, San Franciscóba. Nem szerette meg az országot, férje sokszor hagyta magára, majd mikor folyamatos megcsalásaival is szembesült, ő is viszonyt kezdett nőkkel és férfiakkal.
Három év után Frida már nagyon visszakívánkozott szeretett hazájába.
Főként, akkor mikor a csodával határos módon teherbe esett, de teste nem bírta el a magzatot. Szerencséjére akkor kapott megbízást otthonra Diego, így haza is mentek. A férfi két külön lakrészt építetett számukra, hogy elismerje Frida függetlenségét és ő maga is nyugodtan tudjon más nőkkel találkozgatni. Az idillikus különélésben aztán belerondított, hogy egy nap Kahlo saját húgával Christinával találta félreérthetetlen pozícióban Diegot, ami érthetően nagyon feldúlta.
Hazaköltözött szüleihez, s sem a hűtlen férjről, sem húgáról nem vett tudomást. Mégsem vált el, csak levágta haját. Megfestette minden fájdalmát és csalódását, majd lassan megnyugodott.
Hamarosan megjelent Lev Trockij és felesége, akiket száműztek szovjetellenes tevékenységeikért a Szovjetunióból. Diego megkérte Fridát, hogy bújtassa el őket, s Frida, mint elkötelezett kommunista vállalta ezt családja házában.
Lev és közte aztán szerelem szövődött.
Rivera ezt azonban már nehezen tűrte. Az nem bántotta, hogyha nőkkel hál neje, de a férfiakat nem tűrte és éktelen haragra gerjedt. Egy idő után Trockij neje is megsejtette mi történik, így más menedéket kerestek maguknak. Ez azonban már nem segített Fridáékon és elváltak.
Egy rövidke év után, aztán újra összeházasodtak. Kahlo ugyanis rájött, nem tud a Pocakos nélkül élni, igaz olyan megállapodást kötöttek, hogy a férfi soha többé nem ér a nőhöz. Nem sokkal később húgával is kibékült. Újra Amerikába ment a házaspár, s ott végre Fridában is kezdték felismerni a tehetséges festőt. Néhány festménye elkelt, Párizsban is nyílt egy kiállítása, s ő lett az első női festő, akitől festményt vett a Louvre.
Bár két kiállítása is nyílt és függetlenségre törekedett, Diego fizette egyre sűrűbbé váló kórházi kezeléseit.
Frida hiába próbált ki minden új módszert, nem tudtak rajta segíteni.
Erős dohányos volt és sokat is ivott.
Élete utolsó éveiben az addigiaknál is többet szenvedett. Lábáról leváltak az ujjai, s egyszer három hónapon át lógatták fejjel lefele, hogy gerincét helyreállítsák, hiába.
Már nagyon beteg volt, mikor végre saját szülővárosában megtartották egyetlen kiállítását, amelyre az ágyán vitték be – így ő maga is kiállítási tárgy lett. Majd 1954-ben – pár nappal születésnapja után – 47 éves korában meghalt. Csak harminc évvel később fedezte fel magának a világ ezt a csodálatosan festőnőt, aki azt vallotta: „A szenvedély az a híd, ami eljuttat a fájdalomtól a változásig”.