Gyermekszínészként kezdte, majd a szemünk előtt lett belőle a világ egyik legszebb színésznője. Egész életét végigkísérhette a világ, hiszen Elizabeth Taylor gyermekből felnőtt nővé válása filmen is megtekinthető.
Eljátszotta Kleopátrát, a Makrancos hölgyet, és volt luxusprostituált is. Sokoldalú színésznő volt, aki mindig pontosan érkezett a felvételekre, s hibátlanul mondta el szövegét.
Elizabeth Rosemond Taylor 1932. február 27-én született Londonban.
Ez is érdekelhet: AKI FELISMERTE A NŐK SZÉPSÉG IRÁNTI VÁGYÁT – ESTÉE LAUDER
Apja műkincskereskedő, anyja színésznő volt, aki feladta színészi ambícióját mikor családja lett. A kicsi Lizben látta aztán azt, ami neki nem sikerült. Három éves korában már balett órákra járatta lányát, s beszédórákat vetetett vele. Hét éves korában átköltözött családja Los Angelesbe, s apja kapcsolatainak hála, 11 évesen már filmszerepet kapott.
Az MGM stúdió által gyártott Lassie hazatér című filmben rögtön a szívükbe is zárták a nézők. Jöttek az újabb filmek, s az egyre jobb szerepek. Aztán 18 évesen megelégelte, hogy szülei rajta csüngnek, így hozzáment Nicky Hiltonhoz, a jól ismert hoteltulajdonos fiához. A szerelem nem tartott sokáig, a fiataloknak gyorsan szétváltak útjaik.
Persze Elizabeth nem szomorkodott sokáig, hiszen munkái voltak szép számmal, mint ahogy udvarlói is.
Sikeresen lépett át a gyermekszínész kategóriából a színésznő státuszba.
Második férje kétszer olyan idős volt, mint ő – állítólag választásával apját is akarta bosszantani.
Michael Wildinggel 8 évig élt együtt. Házasságukból két fiúgyermekük született. Közben 1956-ban leforgatta az Óriás című filmet, amelyben két legendával, James Deannel és Rock Hudsonnal játszhatott együtt. Karrierje e film után meredeken ívelt felfelé. Pedig nem sokkal a film leforgatása után Dean meghalt autóbalesetben, ami Elizabethet nagyon megrázta.
A sikerhez aztán új férj is dukált. Így Michaelről, Mike Toddra váltott. Mike-tól egy lánya született. 1958-ban forgatta le a Macska a forró bádogtetőn című filmet, ám annak sikerét beárnyékolta az újdonsült házastárs repülőszerencsétlensége, amely után az elhunyt férj legjobb barátjával, Eddie Fisherrel vigasztalódott.
Ezzel aztán a címlapokra is került. Hiszen Fisher már nős volt, ráadásul nem is akárki, a mindenki által imádott Debby Reynolds férje volt (és Carry Fisher, a későbbi Leila hercegnő apja.) A világ megharagudott Elizabethre, pedig bennfentesek szerint akkor már Eddie és Debby kapcsolata régen romokban hevert. Viszont ezáltal olyan szerepekhez jutott, mint a Modern Kaméliás hölgy főszerepéhez, amelyért aztán megkapta az Oscar díjat. Ráadásul Eddie akkora hatással volt rá, hogy áttért miatta a zsidó hitre is.
Aztán jött a Kleopátra, amelyben rekord gázsit kapott (1 millió dollárt).
S bár a film akkor nem lett sikeres, ő találkozott Richard Burtonnel, aki miatt elhagyta Eddie Fishert, s hozzáment színésztársához. Mivel a párnak nem lehetett gyermeke, így egy süket-néma német kislányt fogadtak örökbe. Legendás szerelmük 10 évig tartott ki.
Ezalatt néhány közös remekművet is leforgattak, mint a Franco Zeffirelli által rendezett Makrancos hölgyet, vagy a Nem félünk a farkastól-t. Aztán 1974-ben elváltak, de nem bírták sokáig egymás nélkül. Egy év múlva újra összekötötték életüket, hogy aztán a következő évben véglegesen szétváljanak útjaik.
Elizabeth még abban az évben hozzáment John Warnerhez, az Egyesült Államok haditengerészeti miniszteréhez, akivel hat évig élt együtt.
1976-ban az Entebbében foglyul ejtett 100 civil izraeliért felajánlotta magát túsznak. Az akció sikerrel zárult, amelyről aztán film is készült.
Utoljára 1991 és 1996 között volt házas; egy nála jóval fiatalabb férfihez, Larry Fortensky-hoz ment hozzá. 2001-ben elvállalta az Öreg díva nem vén díva tévéfilm szerepét, amelyben Shirley McClain, Debbie Reynolds is szerepelt.
Ekkor a filmben már legtöbbször ült. Betegsége miatt fokozatosan tolószékbe kényszerült. Agydaganatot diagnosztizáltak nála, majd 2011. március 23-án elhunyt a filmtörténelem egyik legszebb színésznője.