Van nekem egy réges-régi barátnőm. Évekig egy padot koptattunk kisiskolásként, együtt estünk-keltünk a tatamin, együtt jártunk házibulikba, együtt lettünk kislányból nagylányok.
Az évek elsodortak minket egymás mellől az általános után, ám hála a közösségi oldalaknak, újra kapcsolatba kerültünk, felnőttként.
Egyik nap egy kép úszott elém a hírfolyamban. Másztak rajta, felnőtt emberek, nyakig iszapban… Mint a katonák. De nem katonák voltak. Megrökönyödésemre talpig nőies barátnőm volt az egyik iszapember. Hosszú hetekig nem fért a fejembe, mit keresett ott, a sárban.
Aztán mikor újra meg újra hasonló képet fedeztem fel nála, nem bírtam ki, és ráírtam… Ő pedig lelkesen elárult mindent legújabb ,,szerelméről”:
Nagy szerelmem lett most a Spartan Race, és a hasonló versenyeken való részvétel. Ez tulajdonképpen akadályfutás, nagyon sokféle akadállyal… Mivel futni hosszútávon nem bírok (még), de szeretek, azt gondoltam kipróbálom ezt a fajta sportot. Izgalmasnak és nagyon sokszínűnek tűnt… A sok sár ellenére is.
Olyan érzés, mintha újra mehetnél a játszótérre! Kiskorodban szeretted, aztán kinőtted, már uncsi volt, de most visszakaptad és újra játszhatsz.
– mondta el Melinda, aki azt is elmesélte, hogy férje nem ellenzi, hogy ,,extrém pályákon szaladgál”, hanem teljes mértékben partner legújabb szenvedélyében, sőt!
Edzeni ugyan nem jár velem, de olyan fizikuma van, hogy mégis jobban csinálja az összes pályát nálam. Igaz, fiatal korában aktívan sportolt. Most rendszeresen nyaggatom, hogy jöjjön velem edzésre, de látva az én eredményeimet egy-egy akadályfutáson, csak simán röhög és azt mondja, ha majd egyszer leelőzöm őt valamelyik versenyen, na, akkor jönni fog edzésre!
A Mégis hogyan képzeljünk el egy ilyen versenyt kérdésemre Melinda elmondta, hogy annak, aki részt akar venni egy ilyen eseményen, hónapokkal előre regisztrálni kell és be kell fizetni a nevezési díjat.
Van, amikor komoly harcok folynak érte. A versenyen bejelentkezünk, megkapjuk a rajtcsomagot és hamarosan indulás. Rengetegen vannak mindig, versenyzők és kísérők is. Ki van építve a helyszínen a teljes infrastruktúra. Indulás előtt bemelegítés, aztán hajrá! Én simán arra hajtok, hogy végigjussak a pályán, miközben vannak a profik, akiknek még a cipőfűzőjét sem köthetném be. Ők nem azokon a 7-8-10 km-es távokon futnak, ahol én, hanem kétszer, háromszor hosszabbakon.
Néha elgondolkodom azon, ők vajon miből vannak…
Nagyon szeretem ezeket a versenyeket.
Volt olyan pályám, ahol éjszakai verzióban, fejlámpával, 7,5 km-es távon versenyeztem a Bakonyban. Annyira élveztem, hogy a végén komolyan számba vettem a lehetőséget, hogy megyek még egy kört!
Persze a végén jön a sármentesítés: legtöbb helyen hideg vizes locsolóval tud az ember tisztálkodni, és ha nem is minden, legalább a sár nagy része ezzel lejön! Aztán otthon minden, még a cipő is mehet a mosógépbe.
Hogy miért kell a mozgás, az aktív életmód, arra mindenkinek megvan a saját válasza, Melinda is elmondta a sajátját:
Az egészségért és a szórakozásért sportolok, mert lehet, hogy elsőre fárasztó a mozgás, de aztán egyre csak több és több energiád van tőle. Hallgatom az ismerősöket, kollégákat, csak sorolják a panaszaikat, elmondják, hogy fáj mindenük, esténként fáradtak vagy nem alszanak jól. Én mindegyiknek ajánlom, hogy menjen sportolni!
Többnyire nem mennek, csak panaszkodnak tovább…
Van egy idézet: ,,aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé”.
Én most heti minimum kétszer járok erősítő edzésre, kétszer futni és alkalomadtán elmegyek az egyre több helyen elérhető akadálypályás termekbe, ahol kifejezetten a versenyen is előforduló akadályok vannak megépítve. Futni az erdőben szoktam terepen, számomra teljesen normális program egy péntek délutánra, hogy kiautózom valamelyik Budapest környéki erdőbe és futok 10-15 km-t. Télen is, amíg lehet kint futok (futottatok már az erdőben miközben szállingózott a hó?), de ha nagyon hideg van, akkor marad a futópad. De persze a szabadidős programok is az időjárásnak épp megfelelő tevékenységekkel telnek: bicajozás, teljesítménytúrák, síelés, snowboard, via ferrata.
Melinda és családja a szabadidőt is megpróbálják sporttal tölteni. Számukra minden jó, ami erdőben, hegyekben van. A gyerekek kedvence a wakeboardozás, sok mindenre hajlandóak egy jó alkalomért.
Két kiskamasz fiúért küzdök, ahol az ellenfél a számítógép.
– mondta Melinda, aki azt is elmesélte, hogy kételyeim ellenére rengeteg nő vesz részt Spartan Race versenyeken.
Engem egyáltalán nem érdekel, hogyha valami tetszik és szeretném csinálni, akkor az vajon elég nőies-e… Meg amúgy, alapból nem tartom magam egy kimondottam nőcis nőnek. De a Spartan Race oldalán például van statisztika: az én távomon a versenyzők egyharmada nő. Nem azt kell tehát elképzelni, hogy ott csak néha-néha lehet csajokba botlani, hanem rengetegen vannak, komplett csapatok is indulnak. És hidd el, azok a csajok a legszebbek! Ezt mondom nőként, de azért a pasik oldaláról sem hallottam még erre panaszt.
Talán a legjobb az egészben, hogy soha nem hallottam még annyi bókot pasiktól, mint mostanában.
Beszélgetésünk végére majdnem (de csak majdnem) engem is sikerült a sport oldalára térítenie, de aztán maradtam a realitás talaján. Egy azonban biztos:
Sportolni kell! Mindegy, hogy az akadályfutást választja valaki, úszik, hegyet mászik, jógázik vagy zumbázik.
A lényeg a mozgás. Higgyétek el!