Hallottál már az Onna-bugeisháról? Maga a kifejezés annyit tesz: a harcművészetek női mestere. Tulajdonképpen női szamurájok, akik olykor férfiakat is megszégyenítő erővel és bátorsággal bírtak.
Éppen ezért a japánok sokáig nem hangoztatták, hogy nők között is voltak híres harcosok, akik hatalmas csatákat vívtak és nyertek meg. Ez azért is ellentmondásos mert az, hogy a nőknek egyáltalán harcolniuk kellett, pont a férfiak miatt alakult így.
Ez is érdekelhet: Az igazi Hófehérke története
Ugyanis az őskori Japánban a férfiak messzire eljártak otthonról élelmet szerezni, na meg más klánokat leigázni.
Nyilvánvalóan ezt a többi klán sem hagyta szó nélkül. Így rátámadtak az otthon maradt nőkre, akiknek egy idő után meg kellett tanulniuk, hogyan védjék meg gyermekeiket és önmagukat. A férfiak egy idő után belátták, hogy nincs más választásuk, mint fegyvert adni a kezükbe.
A kovácsok speciálisan az onna-bugeishának való fegyvereket kezdtek készíteni. Hősnőink a harcok során a ko-naginatát – a szamurájkardok könnyebb változatát, amelyet lóháton lehetett jól használni –, a kaikent (ez kétélű tőr közelharcban tett jó szolgálatot, illetve a szégyentől is megóvta a szamuráj nőket, mert a harakirire is ezt használták), és a tantot forgatták. E mellett harcművészetre is oktatták őket, amely az Edo-korban már a Tantojutsu elsajátítását jelentette.
Dzsingu császárnő: az első nő, akinek arcképe japán pénzre került
Az első szamuráj nőről időszámításunk szerint 200 körülről származnak adatok. Dzsingu császárnő férje halála után vezette a japánokat Korea ellen. A mai napig nem tudni biztosan, hogy a császárnő együtt harcolt-e csapataival a koreaiak ellen. Ám az tény, hogy Korea valóban 200 éven át japán megszállás alatt volt, és a koreaiak is írnak egy császárnőről, aki leigázta népüket. Éppen ezért a japánok tiszteletük jeleként – első nőként – Dzsingu arcképét nyomtatták papírpénzre, 1881-ben.
Tomoe Gozen: az első számú tábornok
1180-ban ötéves háború vette kezdetét két uralkodó klán közt. Ekkoriban tűnt fel Tomoe Gozen, aki híres volt bátorságáról, erejéről, szépségéről és intelligenciájáról. Kitűnő íjászként és a katana (szamuráj kard) forgatójaként számtalan csatát megnyert csapatával. Akkoriban ő volt a legismertebb szamurájnő, aki a férfiakat is lekörözte és végül megkapta a tábornoki rendfokozatot.
Hangaku Gozen, akit harci képességei miatt sokan kértek feleségül
1201-ben újabb háború tört ki. Ekkor lépett a színre Hangaku, aki unokaöccse mellett vezette 3000 fős csapatát a Torisakayama erőd védelmére, hogy megdöntsék az uralkodó klánt. Az ellenség háromszoros túlerőben volt, így nem győzhettek. Hangaku megsebesült, de bátorságával annyira lenyűgözte a férfiakat, hogy sorban álltak a kezéért.
Csend és nyugalom
A 15-17. század között a nők visszatértek hagyományos szerepeikhez. A férfiak is egyszerű bürokraták lettek, akik a császárt szolgálták. Ez így ment egészen a 17. század közepéig. Akkor azonban a feudális Japán katonai szövetséget alapított ahova nem csak férfiak, hanem nők is jelentkezhettek harcművészet elsajátítására.
Nakano Takeko: az utolsó szamuráj nő
A 18. század vége felé a császári udvarban új szelek fújtak. A szokástól eltérően egy ifjú és bátor szamurájnőt állítottak a női osztag élére. Nakano közismert volt arról, hogy rendkívül intelligens és magasan képzett mestere a harcművészeteknek. Ráadásul olyan megbecsülés övezte, hogy csapatát Joshitainak nevezték, vagyis Női Hadseregnek.
Nakano nem sokáig élt: az Aizu csatában számolatlan szamuráj megölését követően egy golyó fúródott szívébe. A mindössze 19 évet megélt szamurájnő arra kérte unokahúgát, hogy fejezze le őt, nehogy az ellenség elvigye azt szégyenszemre. Így fejét egy fenyőfa aljánál égették el, amelyet azóta szent helyként tartanak számon.
Az ő halálával és a csapata elbukásával ért véget az onna-bugeishák kora.
EZ IS ÉRDEKELHET: