Talán ahogy ajkad megérinti ajkam. Vagy mert szemedbe nézve a lelkedet látom. Talán azért ahogyan hozzámérsz, vagy mert az illatod bőrömben ivódott, hogy ne tudjak gondolni másra.
Címke: szerelem
A bíróságon, az előtérben álltam és az első válóperes tárgyalásunk kezdésére vártam.
Amikor odaértem, és kerestem a termet, majd megláttam a nevünket az ajtón, mint a következő tárgyalás ügyfelei, már akkor is elkapott az érzés.
Amikor pedig te is megérkeztél, odajöttél hozzám, kedvesen köszöntél, majd az ügyvéded is megjelent és odahívott magához „egyeztetni”, végképp elborított, hogy „Mit keresünk mi itt?”
Van, hogy két ember nem veszi észre, hogy a kapcsolata már nem működőképes. Olykor annyira elfoglaltak, hogy nem figyelnek fel az apró jelekre, amelyekből aztán nagy problémák lesznek.
Mély beleéléssel, de a kivételezettek büszkeségével hallgattam a mesét, ami az indiai hercegnőről és a gyűrűjéről szólt.
Arról, amit a bölcstől kért, de olyan felirattal, ami mindig igaz.
Amikor a gyűrű elkészült, egy szó volt belevésve: „Elmúlik”.
Igaz akkor, ha nehéz időket élünk, mert reményt ad, hogy lesz változás. Igaz arra, amikor minden szép és jó, hogy becsüljük meg, őrizzük, és tudjuk, valószínűleg nem marad így örökké.
Tetszett a történet és igaznak is gondoltam. Csak nem ránk.
Mert a mi szerelmünk biztos, hogy soha nem múlik el.
– Mi az? – léptem oda hozzá. – Valami maszat van az arcomon? – kérdeztem, miközben ösztönösen megdörzsöltem az arcom, s közben a pólómon is foltot kutattam.
Ő csak a fejét rázta.
Törvényszerű volt, hogy szabotálni fogjuk kapcsolatunkat, de nem tudtunk megálljt parancsolni vágyainknak. Megrészegülve egymástól úgy éreztük semmi értelme várni, játszmázni. Mindent akartunk a másikból és lehetőleg egyszerre. Bezártuk magunk mögött az ajtót és a kulcsot elhajítottuk jó messzire.
Pedig az elején egyáltalán nem is tetszett, eszembe sem jutott, hogy köztünk bármi több is lehet, mint munkakapcsolat.
Éppen egy zűrös magánéleti helyzeten kezdtem túltenni magam, amikor munkahelyet váltottam, pont nem érdekeltek a férfiak.
Életünk legnagyobb félelme az, hogy elmúlik a szerelem, és egyedül maradunk. De vajon kell ettől félni?
Mit tesz a szerelem a bőrünkkel? A FOREO utánajárt!.
Minden emberben van valami vonzó. Kinek az esze, kinek a kitartása, a humora vagy a kedves lelke. Most összeszedtük, melyik csillagjegynek mi az a tulajdonsága, ami miatt könnyű beleszeretni.
Egy dolgot kértem, mondtam neked, amikor megismerkedtünk. Hogy csak azt ne. Azt soha ne tedd.
A szerelem vak, tartja a mondás. Ha az nem is, az biztos, hogy szűkíti a látókört és néha nagyon más képet mutat, mint a valóság.