A szerelem vak, tartja a mondás. Ha teljesen nem is, az biztos, hogy szűkíti a látókört és néha nagyon más képet mutat, mint a valóság.
Olyan szépnek tűnt
Az első pillatások izgalma, az álmodozás, majd a találkozás. És annyira jól indul minden.
Figyelmes, kedves, vannak közös témák, jól kijöttök.
Még azt is élvezed, amikor nem vagytok együtt – mert rá gondolsz, mert a várakozás öröme, hogy nemsokára újra találkoztok, már az is sokkal több, mint amit eddig reméltél.
Hosszú, egyedül töltött idővel a hátad mögött, szinte hihetetlen, hogy most itt van Ő.
Márpedig itt van.
És ez olyan jó!
Pedig voltak jelek
A rózsaszín ködben nem igazán tűnik fel, hogy a második hónap után néha már nem ér rá. De nem baj, mert fontos a munkája, ezt már az elején megmondta. És nincs gond, mert a barátnőiddel is tudsz lenni, jut idő edzésre, olvasásra. Tulajdonképpen még ez is jó.
Az előre megbeszélt, lemondott program már nem annyira.
A dühkitörések kicsit ugyan ijesztőek – de arra is van magyarázata: még soha senki nem volt ilyen fontos a számára, mint te. És felbosszantotta, hogy nem értetek egyet.
Ezt is elhiszed. Mert el akarod.
Az utóbbi idők csipkelődő megjegyzései pedig, amiket szóvá teszel, szerinte mind csak vicc, azokat te fújod fel.
Ez igaz lehet, tini korodban már apád is megmondta, hogy nem kell felkapni a vizet, nyugi.
Aztán a szótlanság – amikor, bár nálad vagytok, mert közös hétvégét tervezetek, de valami nem úgy alakult, ahogy ő gondolta, ezért faarccal járkál a lakásban és tőszavakban válaszol. Te pedig visszagondolsz az elejére, arra a kedves emberre. Biztos csak rossz napja van, hiszen egész héten olyan aranyos volt!
Amikor már te is látod
Ahogy telnek a hetek, és az újabb külön töltött éjszakán nyitott szemmel fekszel az ágyban, bármennyire is akarod, nem tudod elhessegetni a gondolatot, hogy valami nincs rendben. Persze, azonnal jönnek az ellenérvek: fáradt, összeveszett az anyjával, mesélte is – bár, négy hónap alatt még soha nem is láttad a szüleit. Már nem jártok étterembe – pedig az elején milyen jó volt. Nincs közös mozi, vagy otthoni filmnézés – jobbára csak a szex tart össze.
De te nem erre vágytál.
Tényleg, már megint?
Aztán eljön az első beszélgetés, amikor megkérdezed, valami gond van kettőtök között? Ő újra azt mondja, rémeket látsz. Te megnyugszol, elhessegeted a magányos éjszaka gondolatait. Egy hétre visszaáll a régi hangulat – aztán ő három napig ismét nem ér rá. Az újabb hétvégi programot lemondja – és már nem is ígéri, hogy pótoljátok.
Majd sürgős irodai munkára hivatkozva, aznap este kéri, hogy csúsztassátok el a nálad megbeszélt közös vacsorát – amivel te már elkészültél, meg is terítettél.
Dühödben kiöntöd az egészet, felhívod a barátnődet, hogy átmennél hozzá. Ő csak sóhajt, amikor röviden elmondod, mi történt, és megkérdezi, sokadszorra: Még mindig úgy gondold, ő az igazi? Vedd már észre, hogy csak játszik veled.
Te pedig kicsit sírdogálsz, aztán útközben, miközben elmész a kedves emlékeket idéző étterem mellett, a járdáról tágra nyílt szemmel nézed az ablakból jól látható társaságot, ahol a te „mindened” éppen valami vicces történettel szórakoztatja a többieket. Nők, férfiak, láthatóan jó hangulatban. És nem az irodában.
A barátnődnek aztán kipanaszkodod magad – ő, a kívülálló pedig emlékeztet, hogy mióta is mondja, hogy itt valami nem oké?
Mire hazaérsz, már te is tudod.
Amikor másnap felhívod Ő-t, hogy hogy van, azt még csendben meghallgatod, hogy elmondja, késő estig dolgozott, éjfélkor úgy esett be az ágyba, ruhástul, azért sem jelentkezett még. De…
A többit már nem várod meg, nagy levegőt veszel és elköszönsz tőle. Örökre.
Azt már nem hallod, ahogy értetlenül hallózik a telefonban.
Azt már nem hallja, ahogy hangosan felteszed magadnak a kérdést – abban bízva, hogy most már tényleg utoljára: Hogy lehettem ekkora hülye?
Fotók: pexels.com
EZ IS ÉRDEKELHET: