Elveszíteni egy számunkra fontos állatot, megviselheti a lelkünket. Amennyire szerettük őt, annyira fájdalmas tud lenni a hiánya. Sokunk egészen különleges kapcsolatot alakít ki a háziállatával, pontosan ezért nem mindegy, hogyan kezeljük a veszteséget.
Gyászolni, mint tudjuk, mindenki másképpen gyászol. Ezért, ha megtörtént az elkerülhetetlen – bármilyen módon is – kavarognak az érzések. Ezeknek pedig jó utat engedni. Legyen az egy macska, nyuszi, ló, kutya, hörcsög vagy bármilyen háziállat, akit elvesztettünk, az a természetes, ha meggyászoljuk. Mindenkinek másképpen, más módon jó elköszönni, hogy hogyan, azt mindenki maga érzi.
Néhány dologra azért nem árt felkészülni:
Lesznek, akik nem értik meg
Ha egy állat elvesztéséről, és az utána következő gyászról van szó, az első, ami sokunknak eszébe jut, akik átestünk már ezen, a másoktól érkező értetlenség. Éljünk városban vagy vidéken, a megértő lelkek mellett mindig akadnak hitetlenek, akiknek fogalmuk sincs, hogy miért sírunk napokon át, ha meglátjuk a kedvencünk fekhelyét, vagy amikor a semmiből eszünkbe jut, milyen bolondságokat művelt. Nekik egy állat csupán állat. Valami, ami nem érez. Semmi több.
Nem szabad foglalkozni velük. Szeretni egy másik élőlényt és meggyászolni az elvesztését az egyik legemberibb tulajdonság. Sosem szabad az érzéseket szégyellni!
Adjunk magunknak időt
A gyászról tudjuk, hogy mindenkinél más a lefolyási ideje. A kedvencünk elvesztése fájdalmas, és az utána maradt űr addig kínoz minket, míg kellően meg nem gyászoltuk. Ez azonban függ a személyiségünktől, attól, hogy mennyi ideig volt mellettünk, miken mentünk keresztül. A gyászhoz idő kell. Nem kell eljátszani, hogy jól vagyunk, amikor nem. Nem kell nevetni, ha nem szeretnénk. A veszteség ebben az esetben is valós, idő kell a feldolgozásához.
Legyen, aki vigaszt nyújt
Ha van olyan barát vagy rokon, akinek bátran lehet beszélni az érzelmeinkről, mert biztosan nem nevet ki, és maga is átesett már hasonlón, akkor kérjünk támogatást! A beszélgetés vagy egy közös program segíthet, hogy könnyítsünk a lelkünkön. A gyász az gyász, az elengedéshez muszáj megélni. Nincs ez másképp kedvencünk elvesztésénél sem.
Amit jobb elkerülni:
Bárhogyan is vesztettük el a kedvencünket, és bármilyen módon is próbáljuk meggyászolni, egy valamit sosem szabad elfelejteni: ne akarjuk pótolni!
Sokan beleesnek abba a hibába, hogy nem hagynak maguknak elég időt arra, hogy meggyászolják a szeretett állat halálát, és egyből egy újabbat vesznek magukhoz, gondolván, ő majd segít a továbblépésben. Ráadásul ugyanazt a nevet adják neki, és talán azt várják titkon, hogy a természete is hasonlítson az elődre. Ám ezzel csak ártanak maguknak, és az új jövevénynek is.
Hiszen aki elment, nem lehet visszahozni. Ehelyett adjunk magunknak időt, mielőtt egy újabb állatot veszünk magunkhoz! Ha pedig többel élünk, fordítsunk a többi felé nagyobb figyelmet.
Sokan vagyunk, akik meggyászoltuk már kedvencünk elvesztését. Mindannyian, akik átéltünk már ilyet, csak annyit remélhetünk, hogy jobb helyre kerültek.
Bene Andrea
nyitókép: Image by wirestock on Freepik
Ha tetszett a cikk, támogatásoddal kifejezheted tetszésed, és segítheted munkánkat. KATTINTS IDE! Köszönjük!
EZ IS ÉRDEKELHET: