A veszteség, a búcsú, legyen az bármilyen, szinte mindig nehéz.
Ha azonban egy szerettünket veszítjük el, akkor nem ritka, hogy nemcsak hónapok, hanem hosszú évek alatt sem tudunk megbékélni a történtekkel.
Az idő begyógyítja a sebeket
Ez a mondás nem csak a gyász, hanem csalódás vagy egyéb sérelem esetén is gyakran előkerül. Van, akinél működik – de nagyon sokan egyáltalán nem érzik az idő jótékony hatását, azt mondják, semmiféle gyógyírt nem hozott, maximum kevesebbszer gondolnak a fájó emlékre. Ám ha bármi miatt, ünnep, évforduló, kedves helyszín, újra előjön, a veszteség ugyanúgy fáj, mint akkor, amikor még friss volt.
Éppen ezért, ne akarjunk „megfelelni” ezeknek a bár segítő, de lássuk be, kétséges sablonoknak, ha bárki ezt szorgalmazza.
A gyász az egyik legerősebb érzelem, az érzelmeinket pedig nem tudjuk irányítani – bármilyen jó is lenne néha.
Az idő körbeveszi, és együtt élek vele
Ez a megfogalmazás már lehet, hogy sokkal többek számára befogadható, és biztosan vannak olyanok, akik már érezték is.
Ami történt, visszavonhatatlan, onnantól máshogyan folyik a gyászoló, a veszteséget megélő számára az élet, másmilyen a világ. Abban azért mindenki biztos lehet, hogy az elhunyt nem szeretné, ha a család, a barátok örökké szomorúak lennének miatta. Ezért a szeretett személy emlékét számunkra megnyugtató módon, nem erőltetve a „felejtést”, őrizzük meg a szívünkben.
Ne hessegessük el a képét, ha megjelenik a gondolatainkban csak azért, mert azt állítólag „úgy kell”. Hagyjuk, hogy itt legyen, nyugodtan gondoljunk bele, ő mit mondana arról, ami éppen foglalkoztat, mit tenne, például a helyünkben, milyen tanácsot adna?
Így folyja körbe az idő azt az eseményt – ami persze, bár ne történt volna –, így marad gondolatban mellettünk, akit szeretünk. Közben azonban lassan már nem csak a szomorúság érzése jelenik meg vele kapcsolatban, hanem megélünk először egy-egy könnyebb napot, majd akár hosszabb időszakot is, amikor már újra előre is tudunk nézni, nem csak a múltba, gyógyírt, vigaszt keresve
A gyászról alkotott öt elméleti szakasz
1. Tagadás és izoláció
A gyászolók ilyenkor érzelmileg bénultnak és kiüresedettnek érzik magukat, de jellemző rendkívül sok érzelem feltörése is.
2. Harag
Az érzelmek feltörését düh, harag és mánia követi. A gyászoló közvetlen környezetében élők számára ezt a legnehezebb elviselni, mivel az érzelmek mindenkire kisugároznak.
3. Alkudozás
A gyászoló az első fázisban, ha nem volt képes szembenézni a veszteséggel, és nem talált bűnöst a második fázisban, a harmadik szakaszban egyfajta egyezségre próbál jutni, ami talán késlelteti az elkerülhetetlent.
4. Depresszió
Ebben a szakaszban már a tudatos emlékezés dominál, és előkerülnek a szép emlékek is. Csökken a gyász tüneteinek intenzitása, erősödik a racionális elfogadás.
5. Elfogadás
Abban a pillanatban, amikor a veszteség már nem köti le a gyászoló minden pillanatát, megkezdődhet egy, a világhoz és önmagához fűződő új viszony kialakítása. Ebben a szakaszban a gyászoló emlékeiben tovább él ugyan az elhunyttal kapcsolatos múlt, de képes a normális életvitelre.
A fenti nézetekkel szemben ma már úgy látják a szakemberek, hogy a gyászt nem lehet ily módon szakaszokra bontani.
Tapasztalatok igazolták, hogy a gyászolók tulajdonképpen várták, hogy ha végigmennek ezeken a szakaszokon, utána ,,készen lesznek”, megkönnyebbülnek – de ez sokszor nem történt meg. Valamint hozzá kell azt is tenni, hogy sokszor az egyes állapotok kavarodva jelennek meg a gyász alatt.
A szakember segítsége lélekmentő lehet
A gyász folyamatában nagyon sok képzett szakember lehet a segítségünkre. Ők azok, akik rálátnak a gyász folyamatára, arra, ami szinte minden gyászoló életében megjelenik. Ebben tudják kísérni azt, aki a segítségüket kéri. A sok beszélgetés, a biztonságot adó támasz, a gyász mélységeit ismerő tanácsadóval való munka akár meg is tudja menteni azt, akit teljesen maga alá temetne a fájdalom.
A gyásztanácsadás, a gyásztanácsadóval való konzultáció vagy gyászcsoportban való részvétel – kinek melyik a jobb – kifejezetten hasznos lehet, még annak is, aki úgy érzi, egyedül is át tud menni ezen a nehéz időszakon. De természetesen erről mindenki önmaga dönt. Sokszor a tagadás, az elfojtás miatt nem is tudjuk, hogy a lelkünk sír és fáj – így pedig maga a gyógyulás folyamata is sokkal nehezebb.
Ha valaki úgy érzi, hogy a gyászában segítségre, támogatásra van szüksége, többféle lehetőség közül is választhat. Napjainkban már egyre több helyen elérhetők gyászcsoportok – ezek olyan önsegítő körök, amelyeket képzett facilitátorok, gyászcsoportvezetők vezetnek. Itt, a sorstársi közösségben megélhetik a tagok, hogy nincsenek egyedül és a gyász, amit átélnek, még ha nehéz is, de normális folyamat. A közösség megtartó erejét már nagyon hamar megérzik a résztvevők a csoportban. Nagy segítség a csoport azért is, mert a gyászoló itt kicsit kiszakadhat a rohanó világból és lesz a számára egy hely, ahol azzal törődhet, ami igazán foglalkoztatja.
A gyászcsoportok általában 10 alkalmasak és meghatározott tematika ad keretet a beszélgetéseknek. Az is természetes azonban, ha valaki nem érzi úgy, hogy közösségre vágyik, de mégis igényli, hogy valaki ebben a nehéz élethelyzetben megtartsa és támogassa. Ilyenkor érdemes lehet gyásztanácsadó szakembert felkeresni, aki professzionális segítőként kíséri a gyászolót a feldolgozás útján.
A gyászkísérés során olyan témákat érintünk, mint az érzések kifejezése, a kapcsolatok átalakulása, erőforrások keresése és a szükségletek kifejezése. Pszichoterápiára akkor lehet szükség, ha valakinél elakad a gyászfolyamat és olyan kóros tünetek lépnek fel, mint például elhúzódó, mély depresszió, kóros tagadás vagy pszichoszomatikus betegségek – ilyen esetben pszichológus, pszichiáter segítségére van szükség.
A gyász a régi időkben sem volt soha magánügy – a közösségek tudták, hogy a veszteséget megélt személyt támogatni, tehermentesíteni kell, míg mind lelkileg mind fizikailag megerősödik. A mai világban azonban a társadalmunk individualizálódott, az egyes emberek könnyen magukra maradnak a krízishelyzeteikben. Fontos, hogy tudjuk, hogy nem kell a nehézségeinkkel egyedül megküzdenünk és bátran kérjünk segítséget egy ilyen megterhelő időszakban
– mondja Joób Krisztina, gyászcsoportvezető/gyásztanácsadó
Vannak nehézségek az életben – hiszen, a sok öröm és vidámság mellett az is a velejárója. Mégis, ha valakit elveszítünk, aki az életünk része volt, akit szerettünk – legyen az idős, gyönyörű és tartalmas életet élt személy –, ez a legnagyobb érzelmi megpróbáltatás.
Ne hagyjuk, hogy maga alá temessen – hiszen aki már nincs velünk, de valahonnan figyel minket, biztos, hogy ezt nem szeretné.
A veszteség miatti fájdalom valószínűleg mindig megmarad – de nem mindegy, hogy hogyan. Szívet és lelket szorongatóan, vagy cseppnyi szomorúsággal, majd a melegség érzésével, hogy milyen jó, hogy ez a szerettünk az életünk egyik fontos szereplője volt.
A veszteség mindig fáj, és van, hogy ez az érzés kell is, hogy velünk legyen.
De nem örökké kínzóan.
Nyitókép: Image by wirestock on Freepik
Forrás: filantropikum.com
EZ IS ÉRDEKELHET: