Ma, amikor már számát sem tudjuk hányan hirdetik a folyamatos pozitív gondolkodást, könnyen elveszhetünk az információk tömegében. Számtalan csodálatos gondolat születik arról, hogy ne sírj, ne legyél szomorú, ne foglalkozz senkivel csak magaddal, hogy mindent emelt fővel és mosollyal az arcunkon kell bírni, mert akkor jöhet majd csak a felemelkedés.
A felemelkedést ebben az esetben valamelyik pszichiátriai rendelő második emeletéig tudom elképzelni, mert az élet nem a rózsaszín röpködésről szól.
Sőt!
Voltaképpen senki nem mondhatja meg neked azt, hogy miről is szóljon a te életed, hogyan érezd magad az adott helyzetben.
Mondom ezt úgy, hogy magam is vezetek jó néhány Facebook oldalt, ahol érzésekről, zuhanásról és felemelkedésekről írok.
A fájdalmakat megélni maga a gyógyulás
Azt gondolom le kell szögezzük, hogy sem a félelem, sem a szomorúság, de még a bizonytalanság sem a negatív életérzés velejárója. Emberek vagyunk és megannyi érzést kaptunk, egyiket sem azért, hogy szégyelljük, megtagadjuk vagy letagadjuk, mert manapság nem trendi.
Rózsaszín felhőket kergetni több, mint lehetetlen
Ma, amikor megannyi negatív hatás ér bennünket, nem lehet a pozitív életszemléletet úgy megélni, ahogyan leírják a spiritualitás összes nagykönyvében. Dehogy.
Az egyik hatalmas bullshit: Engedd el!
Nem tudjuk vezényszóra elengedni sem a fájdalmat, sem a csalódást, de a kétségbeesés is képes sokáig hűséges társunk maradni.
Attól, ha azt mondod a földön fekvőnek, hogy ideje felállni, hidd el, nem segítesz. Sokszor látom, hogy leülni a földre a másik mellé sokkal nagyobb segítség, mint ha pont és vessző nélkül azt toljuk, mennyire fontos elengedni mindazt, ami fáj.
Apropó elengedés…
Sokan képzelik az elengedést úgy, mint ahogyan egy madarat engedünk el szállni. Az érzés megvan? Ott van veled? Netán meg is érinted? Na ugyanígy van az érzésekkel is. Addig semmit, de semmit nem fogunk tudni elengedni, amíg a tagadás fázisában élünk. Amíg elbagatellizálunk fájdalmakat, csak azért, mert állítólag a nagykönyvben meg van írva, hogy erre nincs időnk.
A fájdalom maga a gyógyulás folyamata. És olyan mindegy, hogy apró vágásnyi a léleksebed vagy éppen úgy érzed, élve nyúztak meg, nem a mérték, az érzés a lényeg.
Olyan, mintha Isten nem ugyanazzal a mérőkanállal osztotta volna az erőt.
Ebben nem igazán hiszek, de mi van, ha mégis? Vagy mi van akkor, ha egyként megkapta mindenki a maga erőlevesét csak az úton, amit eddig megtettünk elosztogattuk az erőre éhezőknek, és mi büszkén nem kértünk attól, akinek még tele volt a tálja. Fene tudja.
Az azonban bizonyos, hogy ha nem látod a rózsaszín felhőket az égen, teljesen rendben van. És az is, ha folyamatosan azokat látod.
De csak azért letagadni, eltagadni, megtagadni és állandóan a nyomorult tagadásban élni, mert ez most a divat, nem lehet!
Egyszerűen érezni kell és kész. Mindent.
Todorovits Rea
nyitókép: Image by marymarkevich on Freepik
EZ IS ÉRDEKELHET: