Ha velem vagy, folyton menni készülsz. Ha indulnék azt mondod ne menjek még. Ha kinyitom szívem ajtaját, te lakatot raksz a tiedre, hogy én ne tudjak belépni hozzád. Ha hívlak nem válaszolsz, úgy teszel mintha nem is léteznél.
Őrültnek nevezel, mikor karodba rohanok, mégis térdre borulsz előttem.
Úgy ölelsz, mintha szíveinket akarnád összeforrasztani, aztán közlöd velem, hogy nem jelentek semmit sem. Nem tudok belőled érzéseket kiváltani, -vallod-, de ha mással látsz a zöld szemű szörny felvillan szemedben. Azt mondod keressek valaki mást, de aztán nem akarsz elengedni.
Ha bevallom, hogy nekem te vagy a fény az éjszakában, azt mondod én csak a sötétséget hozom el az életedbe. De aztán gyertyát gyújtasz, hogy tüzet láss a szememben. Mások előtt úgy teszel mintha egy távoli ismerős lennék csupán, de a barátaid előre köszönnek nekem az utcán. Álmatlan éjszakáidon üzeneteket írsz nekem, de az álomvilágodba már nem engedsz bepillantást.
De ha azt mondom készen állok elengedni, akkor arra kérsz, hogy maradjak. Ha közelebb lépek hozzád, hátra lépsz. Ha ajkam keresi ajkad, csak a testem szereted. Csókkal eggyéforrásunk nem pecsételjük meg.
Mikor elindulok a saját utamon, te utánam jössz. Elengedsz – mondod- de aztán mégis a nyomomban loholsz. Ha megfordulok, hogy megvárjalak, te másik útra térsz át, nehogy azt higgyem követsz. Félek – mondod- valaki sérülni fog. De mikor azt válaszolom semmi nem számít amíg együtt vagyunk, csak ingatod a fejed.
Játék ez vagy szerelem? Még mindig nem világos. Csak annyit tudok, mikor együtt vagyunk bármennyire is mást mondunk, a szívünk mégis egymásért dobog.
EZ IS ÉRDEKELHET: