Puzzle: kicsik, nagyok kirakója

Az első kirakó oktatási célból készült 250 éve, Anglia térképének darabjait kellett összeillesztenie a diákoknak. A mai napig használják a pedagógusok eszerint, de többségében szórakozásként, kikapcsolódásként tekintünk rá.

Alább szponzorált cikket olvashattok.

Puzzle szőnyeg, a kirakózás kezdete

A szivacsból készülő puzzle szőnyegek a babák körülbelül fél éves koráig jó terepet adnak a forgolódáshoz, kúszáshoz, hempergéshez. Ennyi idősen nem kirakózik egy gyerek, arra viszont kitűnő, hogy nagyon korán megismerje a rész-egész viszonyát. Ahogy elkezdik felfedezni a világot, hasra fordulva felkelti érdeklődésüket a színes, motívumos szőnyeg. Próbálják megfogni a puzzle-darabokat, s ha sikerül kiemelni, ott a felfedezés: az egészből pont egy olyan formájú rész hiányzik, mint amilyet a kezében tart.

Tudattalanul tehát, de már az egészen picik fejlesztésében is szerepet játszhat a puzzle.

Később, 2-3 éves korban már kisebb képek kirakását lehet vele gyakorolni. Vannak 4-6 darabos puzzle-k sőt, sokan kezdésnek fakockás kirakót vesznek, amelynél csak egymás mellé kell helyezni a darabokat, a fülek illesztésével még nem kell bíbelődnie a kicsi, s olykor még ügyetlen kezeknek.

Az első „füles” puzzle, amit gyermekünknek veszünk, jó, ha minél nagyobb darabokból áll, hogy könnyű legyen megfogni és összeilleszteni. Általánosan érvényes szabály, hogy a nagy darabostól kell a kicsi felé haladni, nem csak a kirakó darabszámát kell figyelembe venni választáskor. Nagy könnyebbség, hogy feltüntetik, hány éveseknek lehet jó ajándék. Jó tanács: annak a gyermeknek, aki még kezdő a kirakózásban, inkább egy évvel fiatalabbaknak ajánlott puzzle-t válasszunk, hogy sikerélménye legyen. Ha gyorsan rájön a darabok összeillesztésének logikájára és megszereti a kirakót, mint játékot, akkor jöhetnek a nehezebbek.

Az egyik legjobb fejlesztő játék

Ki előbb, ki később kap rá az élményre, hogy sok pici darabból összeáll egy egész, de mindenképp érdemes motiválni a gyerekeket a kirakózásra. Válasszunk kedvenc mesehőst, szeretett állatokat, figurákat ábrázoló puzzle-t, hogy meghozzuk a kedvüket a játékhoz. Szánjunk időt erre, a puzzle ugyanis több mint játék, az egyik legjobb készségfejlesztő.

A darabok összeillesztése által ügyesedik a kéz, fejlődik a finommotorika. A képzelőerőt, a logikus gondolkodást és a koncentrációképességet is fejleszti, és türelemre tanít. A végeredmény pedig, a kész kép látványa, sikerélményt okoz.
Közös családi programnak is nagyon jó, de a nagyobb gyerekek már önállóan is játszhatnak vele. Felnőtteknek is több kikapcsolódásnál: segít frissen tartani az agyat idősebb korban is, segít levezetni a stresszt. A több ezer darabos kirakók akár több héten át tartó programot kínálnak.

Ha Te is válogatnál a kirakók között, azt a Lyamar.hu Webáruházban megteheted!

WEB
facebook

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.