Mindenkit meghallgatsz. Figyelsz. Szívesen segítesz. Nem esik nehezedre mások lelkét megérteni. Örülsz, ha sikerül elérni, hogy a szívek ráleljenek a helyes útra.
De olykor felmerül benned a kérdés: Vajon mikor neked lesz szükséged támaszra, rád figyel-e majd valaki?
Aztán eljön a pont, mikor összeomlasz és a kérdésedre válasz érkezik. Magadra maradsz, mert mindenki, aki ismer, azt gondolja- te erős vagy- mindent meg tudsz oldani. A lelked zokog és tombol, de mosolyt erőltetsz arcodra. Pedig már érzed, nem tudod sokáig fenntartani a látszatot és végül darabjaidra hullasz.
Vannak néhányan, akik észreveszik szemedben a szomorúságot és várják is, hogy beszélj arról, ami bánt. De te büszke és konok vagy és azt hiszed magadon is tudsz segíteni, hiszen mások is hozzád fordulnak bajukkal.
Ezt mondta mindig egy régi tanárod, de ez most nem tűnik igaznak.
Főként, mert a lelked már egy útvesztőben bolyong, és nem látja a fényt, de ami még ennél is rosszabb, hogy már kiutat sem keres. A sötétben találsz menedékre, mert ott úgy érzed, láthatatlanná válhatsz, belefeledkezhetsz kicsit a bánatba: zokoghatsz, szenvedhetsz.
Gyengének elesettnek érzed magad és titkon arra vágysz, most valaki ápolja a te lelkedet. Keresed-kutatod azt, aki felismeri ki nem mondott gondolataid és érzéseid, de aztán rájössz: az útvesztőbe senki nem jött be utánad.
Ez is érdekelhet: Az összetört lélek gyógyulása
Most először fogalmazódik meg benned, hogy szeretnéd, ha lenne egyetlen ember, aki megértené, hogy elfáradtál a kiteljesedés utáni hajszában. Legszívesebben belekiabálnád a sötétségbe:
Aztán mégis csendben maradsz – mert tudod, a sötétség úgyis elnyelné hangod-, így hagyod, hogy könnyeid legördüljenek arcodon. A dühöd csalódottsággá és szomorúsággá szelídül, mert megérted: te akartál másokra figyelni mindig, hogy magadra ne legyen gondod.
E tudással felvértezve lassan össze is szeded magad és észreveszed, hogy az útvesztőből kivezető út szélén ültél le.
Így hát felállsz és kilépsz a fényre, mert most már újra tudsz szívből mosolyogni, hiszen kisírtad magad, így újra összegyűjtötted az erőt a folytatáshoz!