Az első fázisban nevetsz mindenen sokat és hangosan, pedig magányos vagy. Nagyon. Aztán egész nap aludnál, mert mély szomorúságtól gyötrődsz nappal. Keveset beszélsz, de mikor mégis megered a nyelved, gyorsan jönnek ajkadra szavak.
Mindez azért, mert végtelenül üresnek érzed magad.
A legfontosabb érzelmeid és gondolataid kimondatlanul maradnak, így kevesen értenek meg igazán. Persze van, mikor csak azért maradsz csendben, mert úgy érzed mások még nem állnak készen arra, amit mondanál. Pedig van, aki látni akar téged és hiányzol neki. De most magadat is nehéz elviselni, így inkább senkit nem akarsz a közeledbe engedni.
A második fázisban már sírni sem tudsz, mert gyenge vagy és menekülsz az érzelmek viharától. Összevissza eszel, mert feszült vagy és nem tudod, mit csinálj. Egész nap tévét nézel, mert boldogtalan vagy és más életét akarnád. Aztán valami ostoba filmen elérzékenyülsz és lélekben újra gyermekké válsz.
Ez is érdekelhet: Az üresség érzete
Ekkor már feldühödsz kicsiségeken, ostoba dolgokon is, mert annyira nagy szükséged lenne szeretetre, de nem mered még magadnak sem bevallani. Félsz szeretni, pedig valójában nem attól remegsz, hanem, hogy nem fognak téged viszontszeretni. Megváltozol – ígéred magadnak-, mert már elég pofont kaptál az élettől. De minél mélyebbek az érzelmeid, annál nehezebben tudod azokat kifejezni. Ez pedig bánt. Nagyon.
A harmadik fázisban már odáig jutsz, hogy elnyomod magadban a dühödet is, ám így még jobban szenvedsz. Lassan mindenkire haragszol, pedig igazából irigyled őket azért, amire te nem vagy képes. Bal szemedből könnycsepp gördül le, mert megérted: így csak olyanokat vonzol magadhoz, akik semmire sem becsülnek.
– Ha nem hiszel magadban, mindig teszel róla, hogy kihasználjanak-, mormolod magadnak.
A negyedik fázisban mégis visszatér a tetterőd és ezért már csak keveset alszol, hogy több dologra legyen időd. Csak kevesekkel tartasz fent barátságot, pedig könnyen ismerkedsz. Megválogatod, kire bízod érzéseidet és gondolataidat, mert megtanultad: van, aki csak azért akar a bizalmadba férkőzni, hogy aztán gyengeségeidet ellened fordítsa. De megfogadod, hogy ezúttal nem hagyod, hogy a negatív tapasztalat miatt félj szeretni másokat!
Lassan végre kezdesz jobban lenni és tudod már, mit akarsz. Ám most nem mondod el céljaidat boldog- boldogtalannak. Inkább küzdesz, és majd csak akkor mesélsz arról, hogy mire jutottál, mikor már a győzelem kapujában vagy.
Addig is újratanulsz szeretni, nevetni, sírni, szívből élni, mert megküzdöttél önmagaddal. S most már tudod: nem felejted el a leckéket, amiknek köszönhetően összetört lelked mozaikjaiból sikerült újjáépítened igazi valódat.