Fáradsz, mert mindent megteszel, ami tőled telik. Fáradsz, mert mindig mindenkinek meg akarsz felelni. Fáradsz, mert felhasználtad minden energiatartalékod egy jó ügyért, amiben hiszel.
Az álmodért harcolsz, ez ad erőt a folytatáshoz, a következő naphoz.
Még egy kicsit ki kell tartani – mantrázod magadnak minden nap. Meditációddá vált e mondat, már ezzel ringatod álomba magad. Fáradtan ébredsz, nincs az a kávémennyiség, ami azt a rengeteg éjszakát, amit végigdolgoztál behozhatná. Érzed, már nem fogod bírni így sokáig, ezért keresed gyermeked szeme csillogásában, párod ölelő karjaiban lelked ragyogó darabjait.
Ez is érdekelhet: A FÉLIG-SZERELEM NEKEM NEM ELÉG
A fáradtságtól már néha sírsz is. Egyedül, a négy fal közt.
Nem akarod, hogy más is lássa, mennyire ki vagy merülve, hiszen te vagy a cement, aki mindenkit összeköt.
Már az sem jelent semmit, hogy tudod, rengetegen csodálnak, s irigyelnek. Te csak az utat látod magad mögött, ami arra emlékeztet, milyen keményen küzdöttél mindazért, amit eddig elértél.
Sok áldozatot hoztál, ezért elfelejtettél örülni eredményeidnek. Megtanultad, hogy az utadat csak te járhatod végig, csak attól félsz, nem bírod ki végig. Van önbizalmad, hiszel magadban, csak azt nem érted, miért gátol még mindig valami abban, hogy végre révbe érj?
Tested fáradt, lelked megnyugvásra vágyik. Pihenni kellene, de te még mindig nem akarsz aludni mert félsz, hogy akkor lemaradsz arról, amikor célba érsz. Az álmodért harcolsz így tudod, előbb vagy utóbb, de eléred, amit akarsz.
Olyan nincs, hogy nem, te megmutatod, hogy ma is van miért küzdeni a holnap számára.
Halad az óra mutatója előre, megint hajnal van, mire nyugovóra térsz. Még egy kicsit ki kell, tartani – mormolod magadban, de a nappalok és az éjszakák már összefolytak rég. Néha úgy érzed, már időtlen idők óta hajtod az álmaid anélkül, hogy látnád a távolban a célvonalat.