Az online pofon ugyanúgy csattan

Ülök a kanapén, épp a közösségi média Facebook appját görgetem és azt érzem, hogy az imént lenyelt édes kávé egyre keserűbbé válik a számban. Látok, olvasok, de nem hiszem el. Nem akarom elhinni.

Ma a vélemények országa lettünk. Ma az egymást gyalázók országa lettünk.

Elég csak kiposztolni egy színésznő válását, többen odaírják, kár, hogy a férj nem verte meg. Elég, csak kitenni, hogy beoltatjuk magunkat a Koronavírus elleni vakcinával, jönnek a kommentek, „dögölj is meg”.

Ha otthon edzel hagyd abba, mert gebe vagy, ha süteményt készítettél, dagadt leszel. Ha új szerelem köszöntött rád, céda vagy, ha egyedül vagy, természetesen lúzer.

És így megy ez az elmúlt fél órámban.

Vélemények. Olyan, mint egy féltégla, amivel addig vernek, amíg össze nem esik a lelked.

Mert az online bántalmazás is fáj.

Hazugság lenne azt állítani, hogy lepereg, hogy nem hagy nyomot, hogy nem kattog rajta az ember órákig, hogy nem vet véget a nap legjobb pillanatainak is.

Függetlenül attól, mekkora név vagy, mennyi pénz rejlik a tárcádban, ha pofont adnak, fáj.

De nézzük, ki az, aki bánt.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, a boldogtalan. Akiben annyi, de annyi frusztráltság lapul, hogy ha nem adja ki, szétdurran. Erre pedig a sokszor láthatatlan felület tökéletes lehetőséget biztosít. Itt bánthat, alázhat, gyalázhat másokat, addig is távolabb kerül a saját problémájától, ráadásul a „jól megmondtam” érzése némi boldogsághormont is juttat a szervezetbe. Kell ennél több?

Kellene.

Mert ma, az online felületek, a közösségi média soha nem gondolt teret hódít. Home office, online tanulás, online oktatás… mind – mind melegágya a közösségi felületek használatának. Egyfajta kapaszkodó, a társasági és társadalmi szerepvállalás része.

Most még azok is posztolnak, akik eddig alig tették.

Most, amikor statisztikailag is nőtt a családon belüli erőszak, a depresszió, a nélkülözés és soha nem látott méreteket ölt az elmagányosodás, az online pofon még nagyobbat csattan, mint eddig bármikor. Hiszen nem csak annak nem látjuk a jelenét, aki bánt, de annak sem, akit bántanak.

Todorovits Rea

A cikk szerzőjéről:
Todorovits Rea vagyok. Írok, szervezek és tervezek. Figyelem és folyamatosan tanulom az embert, a lélek erejét és csodálom, mennyi mindenre vagyunk képesek, ha ismerjük önmagunkat, és elhisszük, a határ a csillagos ég. Blogjaimban, posztjaimban csak arról írok, amin már túl vagyok, így az élet ezen receptjei részemről bizonyítottak.

Ha többet olvasnál Reától, vagy csatlakoznál facebook közösségéhez, az elérhetőségein megteheted:
Látom az Életed facebook oldal
Csakazértisajándék.hu facebook oldal
csakazertisajandek.hu weboldal

EZ IS ÉRDEKELHET:

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.