Tudom, néha nem könnyű velem, és tudom, olykor a fejed ütöd a falba, és értetlenül ráncolod a homlokod, miközben azon rágódsz – vajon mi a fenét akarok én. Mivel tehetnél elégedetté, mivel tehetnél boldoggá. Egyáltalán mi kell nekem introvertáltként tőled.
Elárulom…
Adj nekem időt! Vágyom a vasárnap délutáni csendre, a közelségedre egy esős csütörtökön, vágyom a mellkasodra hajtani a fejem és hallgatni a szívverésed, vagy azt, ahogy mesélsz az álmaidról. Csak hallgatni, és nem beszélni, nem mindig beszélni, csak ha a mondanivalóm megérett arra, hogy elmondjam.
Adj megértést! Arra vágyom, hogy fogadj el olyannak, amilyen igazán vagyok. Hallgatag megfigyelőnek, háttérbe húzódónak, olyannak, aki megáll a sarokban, és soha nem mesél viccet egy nagy társaság szívében. Vágyom a távolságra. Helyre, ahol a végtagjaimat kényelmesen kinyújthatom, vágyom puha pillanatokra, amikor senki nem vár el tőlem semmit, vágyom arra, hogy körülvegyen a csend.
Arra vágyom, hogy egyedül lehessek anélkül, hogy megbántanálak, anélkül, hogy azt hinnéd, valamit rosszul csináltál, vagy hogy elvesztettem az érdeklődésem.
Adj türelmet! A türelmedre vágyom. Várd ki, míg a bennem feszülő és kiabáló érzéseket ki is tudom mondani.
Néha azt érzem, megfulladok. Kérlek várd ki, míg újra levegőt kapok. Bízz bennem, abban, hogy képes leszek kimondani: szeretlek. Bízz bennem, és hidd el, fontosak számomra a veled töltött pillanatok.
De tudod, legjobban arra vágyom, hogy ismerj. Ismerj engem. Ismerd fel, hogy érted teszem, mikor kibújok a bőrömből, és kicsit extrovertált leszek, mikor táncolok, hangosan nevetek, csakis miattad, érted. Akarom, hogy tudd, mit jelent ez tőlem. Hogy ez olykor milyen nehéz, de érted megéri ez is.
Mert szeretlek, és nekem fontos, hogy te boldog légy.
EZ IS ÉRDEKELHET: