Pár napja ért véget egy 7 napos online, csoportos programom, ami a „Nem szokványos beach body kihívás” nevet viselte.
Hogy mi is volt ez pontosan és mitől nem szokványos?
Rendszerint, ha az ideális test(súly) eléréséről esik szó, két kulcsfontosságú tényező jelenik meg a köztudatban: az étkezés és a mozgás.
Ezzel együtt pedig „kifelejtődik” a leglényegesebb harmadik: maga az ember, akié a test. Akinek a viselkedését, szokásait, döntéseit a gondolatai, érzései, tudatos és tudatalatti mentális programjai határozzák meg, és egyúttal döntően befolyásolják az ideális testért folytatott küzdelmek sikerét, avagy sikertelenségét. A hagyományos testsúlycsökkentő módszerekkel/gondolkodásmóddal kapcsolatos tévhitekről a Beach body 4 hét alatt?… c. cikkemben írtam is már bővebben.
Ami tehát a „Nem szokványos beach body kihívás”-on nem történt:
NEM voltak diétás menük, sem edzéstervek, sem mérőszámok, ellenben sokat kellett a résztvevőknek gondolkodniuk. Önmagukra a legmaximálisabb őszinteséggel reflektálniuk, az intuíciójukra, belső hangjukra figyelniük, hagyatkozniuk.
Henry Ford szerint ,,a gondolkodás a lehető legkeményebb munka. Valószínűleg ezért gyakorolják olyan kevesen.” Hát, mi ezt gyakoroltuk ez alatt a 7 nap alatt igen intenzíven.
A gondolati váltás lényege leegyszerűsítve az, hogy felismerjük a bennünk futó mentális programokat, és ezek közül azokat, amelyek gátolnak minket a célunk elérésében, át- illetve felülírjuk olyanra, amilyennel a vágyott testünkkel rendelkező énünk bír. Vagyis akként az emberként kezdünk el gondolkodni, viselkedni és létezni, akivé vágyni szeretnénk.
Mindenki a saját célját állította fel, és azon dolgozott, azzal a – Walt Disney által is vallott alapvetéssel -, hogy amit képesek vagyunk magunknak elképzelni, azt meg is tudjuk valósítani.
„Beach body” alatt a vágyott „body”-t értem (mindenkinek a saját vágya szerintit), a kihívás pedig támogatta annak a CÉLnak az elérését, hogy ez a „vágyott body” mint természetes létállapot legyen jelen az egyén életében. Vagyis:
– ne kelljen az ideális testért folyvást küzdeni
– ne kelljen az ideális testért egyik diétától a másikig létezni
– ne kelljen az ideális testre kínnal végzett testmozgást kényszeríteni
– ne kelljen az ideális testért lemondásokkal élni
– ne kelljen tiltólistás ételek elől menekülni (erről a témáról bővebben írtam már a Büntetlenül ehessek bármennyit! Valóban ezt kívánnád az aranyhaltól c. korábbi cikkemben)
– ne kelljen irigykedni a bezzeg szomszédra, aki persze bármit ehet, mégse hízik,
HANEM inkább felfedezni a „bezzeg szomszéd” titkát, és boldogan koncentrálni a sok felszabaduló figyelmet, energiát, időt, pénzt (ami eddig a test kontrollálására ment el), sokkal fontosabb MÁS dolgokra.
A program első napjától kezdve mindvégig fantasztikus felismerésekről, AHA-élményekről számoltak be a résztvevők, ezek közül szeretnék most két olyat bemutatni, melyekről úgy gondolom, egész sokunkat érint, vagy érintett valaha.
1. Az első a gondolkodásunkban hordozott fals ok-okozati összefüggéseknek egy kiváló típuspéldája (is lehetne), nevezetesen amikor egyértelműen összekapcsolódik a karcsúság (=vonzó külső) fogalma a szerethetőség, népszerűség, értékesség, kedveltség érzésével. Vagyis „Minél jobban nézek ki, annál jobban fognak szeretni. Annál szimpatikusabb, értékesebb, vonzóbb, sikeresebb, közkedveltebb leszek mások szemében.” stb.
(A média, tömegkommunikáció, korunk szépségideáljának mindezeket megerősítő szerepét úgy hiszem, aligha kell bárkinek is bemutatni..).
Na már most: valóban a karcsúság mértékétől, a kilók számától függ az én emberi értékem? Akik kedveltek, azért kedveltek, mert 53 kg vagyok?
Lehet, hogy nem, de attól én még vágyhatok mindkettőre!
Vágyhatok az általam ideálisnak vélt testre és a szerethetőségre egyaránt és egyszerre, DE nagyon fontos tudatosítani, hogy a kettő között NINCS ÖSSZEFÜGGÉS!
Akinek segítséget jelent vizualizációval/cselekedtetéssel is megerősíteni magában a felismeréseket, egyszerűen felírhatja egy papírra, és kettévághatja!
Egyik vágy az egyik zsebbe, másik a másikba, mindkettő az enyém,
de köztük semmiféle összefüggés nincsen!
2. A másik, akár tipikusnak is nevezhető „gondolkodási zsákutca” az a jelenség, amikor valaki elkezd valamiféle, legtöbbször édes, kalóriadús ételt, pl. csokoládét, csokis kekszet vagy jégkrémet enni, és nem bírja abbahagyni. Úgy érzi, csak akkor jó, ha mindet megeheti, lehetőleg minél gyorsabban.
Felvetődött több résztvevőben is az a gondolat, hogy milyen kár, hogy nem sárgarépára, vagy paradicsomra irányul ez a nagyfokú bekebelezési vágyuk.
És itt álljunk meg egy pillanatra!
Miért is tévutas gondolkodás az, ha azzal igyekszem kicselezni magam, hogy pl. sárgarépára, vagy valamilyen más, a közvélekedés szerint egészségesebbnek titulált élelmiszerre próbálom lecserélni a nagy mennyiségben elfogyasztott ételt?
Lényegét tekintve ez a „megoldás” semmivel sem jobb, hiszen ugyanúgy kényszerességről és helyettesítő evésről van szó. Vagyis a csokoládé/jégkrém megy, de a kényszeres viselkedésminta marad. Ha valódi és pozitív irányú változást szeretnénk, akkor magát a kényszerességet, illetve annak az okát kell feloldani.
Miről érdemes gondolkodni, ha ilyesfajta állapotot szeretnénk megszüntetni az életünkben?
A rohamszerű evések hátterében gyakran a HIÁNYba vetett hit áll. Érdemes visszagondolni, hogy gyerekkorunkban kellett-e esetleg versengenünk ételért, vagy bármi másért, például testvérek között? Vagy jelenlegi életünkben érezzük-e úgy, hogy versenyt kell futnunk valamiért?
Azonban nem mindig ilyen evidens az ok, illetve nem csak.
Hiányállapotot bármivel kapcsolatban képes megélni az ember. Például rettegünk attól, hogy nem jut elegendő pénz, idő, szeretet, elismerés, egészség, partner, munka, lehetőségek az életben, stb-stb.
És ennek a ‘gyorsan-gyorsan, mielőtt megkaparintja előlem valaki más’ – jellegű megélésnek a kivetülése sok esetben a rohamszerű evés.
Te – ha megéled -, hol éled meg a hiány illúzióját az életedben?
Felszabadító felismeréseket kívánok nekünk!
Nagy Karolin
A cikk szerzőjéről:
2020-ban épp 36 éves vagyok. Egy közel 20 éven tartó evészavarok (anorexia, bulimia) uralta időszak is áll a hátam mögött, ennek – coaching- és tudatos gondolkodásra „ébredező” szemléletű – tapasztalatait, konklúzióit szeretném ezekben a cikkekben átadni mindazoknak, akiket bárhogyan is megszólít az érzelmi alapú evés (pszichológiai éhség, stresszevés) témája.
Eredendően látássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógusként végeztem, dolgozom is részidőben a budapesti Vakok Iskolájában. Emellett szenvedélyem az írás, két vidám, pozitív szemlélődésre hívó, színezőkkel illusztrált könyvem meg is jelent már, egyik a felnőtteknek szóló „Nem lesz ebből kalamajka, van nála egy balalajka” című, a másik pedig ennek gyermek-verziója, az „Állati nyelvtörők iskolája”.
És ami – számomra – a legfontosabb jellemzőm: van egy remek férjem és egy csodálatos, 5 éves kislányunk.
Ahol megtalálható vagyok:
www.facebook.com/nagykaroliniroioldal
www.nagykarolin.hu
www.instagram.com/nagykarolinwrites
EZ IS ÉRDEKELHET: NEM LESZ EBBŐL KALAMAJKA… – KÖNYVAJÁNLÓ ÖRÖKIFJAKNAK
