Már nem lesem folyton a telefonom.
Nem nézem fél percenként, hogy hívtál-e, nem várom az üzenetedet. Nem kalapál a szívem a hangodtól, nem repkednek pillangók a gyomromban. Az érintésed, a csókod már nem izgat engem.
Már nem vágyom rád.
Emlékszem, azt mondtad, szeretsz. Azt is mondtad, nem tudod elképzelni az életet nélkülem. Hogy örökké szeretni fogsz.
Uramisten, micsoda ócska közhelyek, mégis mindet elhittem. Minden egyes szavadat.
Ez is érdekelhet: A NŐNEK SZERETVE JÓ
Kemény leckét kaptam az élettől, de hasznomra vált.
Önző, elkényeztetett gyerek voltál, aki képtelen felnőni. Én pedig sokáig hagytam, hogy kihasználj. Hogy megtiporj. Mindennél fontosabb voltál, mindet a háttérbe toltam miattad, még önmagamat is. Én ostoba, hülye.
Eltartott egy darabig, mire ki tudtam törni. De megtettem.
Mára meggyógyult a szívem, összeforrtak a sebeim. Mára felépítettem magam. Az igazi önmagam.
Tudod, végülis köszönöm, hogy az életem része voltál. Miattad kerültem porba, de épp emiatt tanultam meg erősnek lenni, küzdeni, bízni önmagamban és felállni a porból.
Most jól vagyok.
Valaha arra vágytam, hogy veled öregedjek meg, hogy közösen éljük le az életünk.
Nagy hiba lett volna.