Kényszer vagy kényelem? – A mamahotel jelenség

Így, mint egyetlen lehetőség, marad az, hogy otthon lakik, aztán majd lesz valami. Jó esetben egy kellemes párkapcsolat – és kettőjüknek már sokkal nagyobb esélyük van arra, hogy elköltözzenek. Persze, valószínűleg akkor sem köszönt be a habzsi dőzsi – de legalább kipróbálhatják az önálló életet.

Akinek tényleg kényelmes

Ő nagyon jól elvan otthon. Éli az életét, nem is gondolkozik azon, hogy külön költözzön. A szülők sem terelgetik ebbe az irányba (ez is egy külön kategória), jól megvannak ők így, együtt. A felnőtt gyerek némi pénzzel be is száll a háztartásba, ezért pedig teljes ellátást kap. Tény, hogy barátot, barátnőt nehezebb felhozni, de néha még az is belefér. Hol itt a gond?

Akit nem is akar „elküldeni” a szülő

Nagyon sokszor a szülők azok, akik halogatják, hogy a felnőtt gyerek elköltözzön. Számukra lenne ez hatalmas változás, ők nem tudnának mit kezdeni azzal, ha ketten (vagy egyedül) maradnak. Ezért finoman utalgatnak arra, hogy ráér még költözni, minek annyi pénzt kiadni albérletre, uram atyám, esetleg hitelre! Hiszen, itthon minden megvan, és nekik, a szülőknek öröm a gondoskodás, az semmibe nem kerül, és egyelőre teljesen felesleges olyasmire költeni, ami itthon is van.

Ide tartozik az a szülő is, aki bűntudatot kelt a felnőtt gyerekében, hogy mi lesz ővele, ha elköltözik? Ki fog ránézni, ha mondjuk, elesik? Ezt érdemli(k), hogy ennyi év után, most csak úgy elmegy? Ráér még, spóroljon, gyűjtsön, aztán majd…

Csak még nem tudja, hogy bármikor, amikor később újra előjön költözéssel – akár azért, mert a párjával szeretne már együtt lakni – ugyanezt meg fogja kapni.

Kihelyezett mamahotel

Ilyen is van. Ilyenkor a felnőtt gyerek ugyan földrajzilag külön lakik – de az ingatlanba teljes bejárása van a szülőknek. Akik, ha kell, megfőznek, lenyírják a füvet, kitakarítanak, amíg a szemük fénye dolgozik (hiszen nekik ez semmi, és miért ne, ők jobban ráérnek), plusz, a mama ki is mos, ha kell. Külön lakás, extra szolgáltatásokkal – ami arra tökéletes, hogy a függőség továbbra is fennálljon. A felnőtt gyerek nem rázódik bele a háztartás vezetésébe, abba, hogy csak az lesz kész, amivel foglalkozik, mert anyu, apu mindent megcsinál helyette. A szülőknek pedig mindig ott van az adu ász is a zsebükben, ha a gyerek bármit máshogyan szeretne, miszerint: „Annyit segítünk, inkább hálás lehetnél!”

Az ilyen helyzetben pedig hiába lakik valaki külön, ugyanolyan gyerekszerepben marad, mintha el sem költözött volna otthonról.

A fiúk vagy a lányok?

Az úgynevezett „mama kedvencei” általában a fiúk, őket engedik el nehezebben az anyák. Sokszor, ha testvérek vannak a családban, a lányok előbb költöznek külön, a fiúkat tovább pátyolgatják. Akik, akár bele is kényelmesednek ebbe a helyzetbe.

A lányok, ha a szülőkkel maradnak, inkább a gondozói szerepet töltik be – egyedül élő -, idős szülők támaszai lesznek. Ennek sokszor meg is ágyaznak már előre, akár a neveléssel, akár némi manipulációval, melynek következtében eleve úgy alakul a család élete, hogy a lány lesz az, akire később majd számítanak  a szülők. Aztán, ahogy telik az idő, átalakulnak a szerepek. A szülőkből lesznek a „gyerekek”, akikre figyelni kell, és a felnőtt lány lesz a „szülő” – aki főz, segít, gondoskodik az idősekről.

Bármelyik helyzetet is nézzük, a szülőkkel maradó felnőtt gyereknek így egyre inkább csökkennek az esélyei arra, hogy önálló élete vagy párkapcsolata legyen. Hiszen, a lánynak a saját munkája mellett, feladata is van otthon – akár megszokott napirenddel, amibe nem fér bele, hogy akkor és oda megy, akár több napra, amikor akar. Aki pedig a kényelem miatt választja a szülői házat, idővel azért marad(hat)egyedül, mert senki nem vágyik arra, hogy még ebben a korban is folyamatosan a szerelme szüleihez járjon fel, hogy csak akkor tudjanak kettesben lenni, ha moziba, stb. mennek, vagy ha mondjuk, a másiknak van lakása vagy albérlete.

Mit mond a szakértő, hogy látja ő ezt a helyzetet?

Andráska Zsófia Life Business és párkapcsolati coach-csal beszélgettünk a mamahotel-jelenségről.
– Hozzám általában a mamahotelben élők párja jön el segítséget, tanácsot kérni – maga az illető szinte soha. Ezek a párok azok, akik egyre nehezebben viselik az adott helyzetet, azt, hogy a másik még a szülőkkel lakik. Hogy felnőtt fejjel is alkalmazkodni kell, hogy majdnem ugyanúgy élnek, mint tizenévesen, amikor mindenki otthon lakott. Csak akkor ez a természetes – míg harminc körül már nem.
A tapasztalataim alapján egy skálát állítottam fel, mert az általánosítással ellentétben, meglehetősen sokszínű és sokrétű az, hogy miért él valaki még felnőtt korában is a szüleivel

– mondta Andráska Zsófia.

A nagy gyerekek

• Van, aki a függés miatt lakik a szüleivel. És ebben a szülő felelőssége a legnagyobb. Ilyenkor derül ki, hogy aki még ekkor is otthon lakik, őt mindig féltették, túlságosan aggódtak miatta. Sokszor ezért is lázad fel, mondjuk a másik testvér, és költözik el, mert bántja a kivételezés.
  Aki függ a szüleitől, az tulajdonképpen átadja az irányítást nekik, azt és úgy csinálja, ahogyan a szülei mondják, elhiszi, hogy neki ez vagy az nem megy, és nincs is értelme belevágnia. Így válik önállótlanná, adja fel önmagát – és hiába felnőtt a kora szerint, valójában nem más, mint egy nagyra nőtt gyerek.

A játszmák

• Itt is megjelennek a játszmák, amikor a szülő tulajdonképpen azért tartja otthon a gyereket, hogy az őt a tenyerén hordozza. Az ilyen szülőnek a saját gyerekük a társaság, neki kell szórakoztatni őket, és folyamatosan azt sugallják, hogy tőle függ a boldogságuk. Neki pedig felelősséget kell vállalni a szüleiért, az ő vállát nyomja minden, ami a szüleivel kapcsolatos.

• Nagyon sok az olyan helyzet is, amikor idős szülők mellett „kell” ottmaradni a gyereknek. Ez nem okvetlenül ugyanaz a lakás vagy ház, lehet valamennyire külön lakrész, ikerház, a szomszéd lakás. De ott vannak, maximum öt percre egymástól. Ebben az esetben, ha anyagit nem is, de folyamatos érzelmi támaszt a gyerek nyújt a szülőnek. Ez pedig ugyanúgy megterhelő, valamint rengeteg energiát emészt fel. Arról nem is beszélve, hogy elveszi az időt a felnőtt férfi vagy nő családjától és önmagától.

Függő szülők

• Gyakori a bármilyen függőségben szenvedő szülőknél, hogy a felnőtt gyerekük egyfajta felügyelő, gondozó, támasz lesz. Akinek ekkorra már bűntudata is van, hogy nem hagyhatja magára a szülőt, mert akkor újra visszazuhan, például megint inni kezd. Amiről, úgy érzi, ő tehet majd.
  Itt tulajdonképpen az életképtelen szülőről beszélünk, aki, ha korábban is függő volt, akkor a gyerek már fiatalon megtanulja, hogy neki kell gondoskodnia róla. Ekkor kialakulhat az úgynevezett partentifikáció, amikor a gyerek tölti be a szülői szerepet, ő a gondoskodó, aki ügyet intéz, viszi akár az egész háztartást, figyel a testvéreire, ha kell.

• Ezekben az esetekben nem kötelező, hogy az illető felnőtt korában a szülőkkel lakjon, de mindennap megy hozzájuk, felügyeli őket, bevásárol, stb. Akár férfi, akár nő a „gyerek”, az illető párjának szintén kimerítő és megterhelő, hogy a másik a saját családja helyett a szüleire szán sok energiát, időt. Ezzel pedig lassan meg is mérgezheti a párkapcsolatát.
  (Természetesen van és valószínűleg lesz majd mindenkinek olyan életszakasza, amikor a beteg, már kifejezetten idős /80 éves kor körüli/ szüleire kell olykor vigyázni, amikor a koruk miatt nagyobb figyelmet kell szentelni nekik. Ez természetes dolog.
  A fentiekben elsősorban azokról a helyzetekről írunk, amikor a fiatal felnőttek nem tudnak/akarnak leválni a szüleikről.)

Aki megadja magát a szülőknek

• A „Kihelyezett mamahotelhez” hozzátenném még, hogy vannak olyan felnőtt gyerekek, akik egyfajta megadással tűrik, hogy a szülők átjárnak hozzájuk, hogy nincs magánéletük. Hiszen a szüleiknek kulcsa van a lakásukhoz és akár szó nélkül is megjelennek bármikor. Persze, a tűrés mögött ott a kényelem is, mert az otthoni feladatok nagy részét a szülő elvégzi – így a napi dolgokkal szinte egyáltalán nem kell foglalkozniuk.
  Mondhatjuk, hogy valamit valamiért – de hosszú távon nagyon nem éri meg és kifejezetten egészségtelen így élni.

– Kik maradnak inkább a mamahotelben, erről mi a meglátásod?

– Nemek tekintetében úgy látom, hogy a férfiak érintettebbek – bár hivatalos statisztika nincs erről.
Legtöbbször azonban az egyedül maradt idős anyával marad otthon a felnőtt fiúgyerek. Ebben még az is közre játszik, hogy az elválás, a gyerek elengedése, főleg a fiúké, az anyák számára nehezebb. Ezért, ha lesz is párkapcsolata, a szülő azt erősíti, hogy a leendő feleség költözzön majd oda és ne a fiú menjen el.

– Mit tapasztaltál, aki ebben él, tud változtatni?

– Mindenképpen. Persze, akarni is kell, és meglátni, hogy ez az élethelyzet nem jó. Mindenekelőtt fel kell ismernie az illetőnek, hogy miben él. És az is nagyon fontos, hogy letegye bűntudatot, valamint azt a tévképzetet, hogy neki az a feladata, hogy a szülei támasza legyen. Vagy, hogy felelős a szüleiért. Ezeken kívül nagy lépés felismerni még azt is, hogy megengedheti magának az önálló életet.

Nyilván, aki ebbe beleáll, számíthat arra, hogy a szülők haragudni fognak rá – de ha kitart, idővel rendeződhet a viszony.

A határok tisztelete

– Ahogyan nagyon sok más esetben, itt is a határmeghúzás az első – és annak betartása. Én abban támogatom a hozzám fordulókat, hogy meglássák ezeket az ésszerű határokat. Valamint abban, hogy megmaradjon a szülői kapcsolat, de ne telepedjen rá senki önálló életére – hangsúlyozta a szakértő.
– Ehhez első lépés lehet akár a földrajzi távolság növelése, a kevesebb telefon vagy személyes beszélgetés is. Egyébként sokszor az élet is besegít az ilyen helyzetekben. Például ha valaki saját sikereket ér el a munkahelyén, ha külföldön dolgozik egy ideig, vagy jön egy felemelő, megtartó párkapcsolat. És akkor az, aki eddig úgy hitte, hogy a szülei nélkül elveszett, rájön, hogy erről szó sincs! A maga számára is kiderül, hogy ő önmagában is értékes és egyedül is talpon maradni képes ember.

Névjegy
Andráska Zsófia vagyok, Gestalt terapeuta, life, párkapcsolati és business coach, a Női Sikertréner megálmodója és 3 lány gyermek édesanyja. 
Női Sikertrénerként célom, hogy segítsem a hozzám forduló nőket egyensúlyba kerülni, feleségként, nőként, anyaként kiteljesedni.
Mindezt úgy, hogy a különböző szerepeik között megtalálják a számukra elfogadható egyensúlyt; megszabadulva az őket gátló társadalmi elvárásoktól, előítéletektől.
Az életem egyik legmeghatározóbb élménye az volt, amikor huszonévesen az akkori szorongásaimmal, elakadásaimmal és félelmeimmel terápiába kezdtem járni. Ahogy haladtam a terápia folyamatában, egyre könnyebbnek és egyre valódibbnak éreztem magam. A növekvő önismeretem jótékony hatása mind a párkapcsolatomban, mind pedig a vállalkozásom sikerességében megmutatkozott. Már akkor eldöntöttem, hogy egyszer én is szeretnék ugyanúgy segíteni másoknak, ahogy nekem segített az akkori terapeutám. Hosszú út vezetett oda, hogy ez a vágyam valósággá váljon.
Hiszem, hogy az önismeret, az önmagunk működésének megismerése, a tudatosságunk növelése egy megkerülhetetlen eleme a kiegyensúlyozott, felszabadult életnek. 

Nyitókép: Image by zinkevych on Freepik

Ha tetszett a cikk, támogatásoddal kifejezheted tetszésed, és segítheted munkánkat.
KATTINTS IDE!
Köszönjük!

EZ IS ÉRDEKELHET:

Felnőtt a gyerekem – és én még nem készültem fel rá!