Sok helyzetben tökéletesen használható és önmagunk felmentésére kitűnően alkalmazható, ha úgy döntünk, hogy megsértődünk. Viszont hosszú távon nem kifizetődő.
Nézeteltérések, véleménykülönbségek mindig is voltak és lesznek. Ez a normális, hiszen emberek vagyunk, tele hibákkal, tökéletlenségekkel. És ahogy a mondás is szól: a lónak négy lába van, mégis megbotlik. Tehát, csak az nem hibázik, aki nem is csinál semmit.
Nehéz belátni
Azonban azt, hogy emberből vagyunk, van, aki leginkább csak magára nézve fogadja el, a másik… az már más tészta. Mert „Tudhatta volna, hogy ezt nem szeretem.”, „Láthatta volna, hogy rosszul esik.”, „Ismer annyira, hogy tudja, nekem ez fontos.”, és „Eleve, miből gondolta, hogy…”
Ilyen és ehhez hasonló füstölgések játszódnak le sokakban, majd, miután megbeszélték önmagukkal, hogy igazuk van, jól meg is sértődnek.
Elhatározzák, hogy ők aztán nem találkoznak többet azzal a valakivel, hiába egy a baráti társaság. Messze elkerülik a családi összejövetelt, vagy nagyon gyorsan távoznak, ha az általuk nem kívánatos személy, rokon is ott van. Kihagyják a céges bulit vagy felszegett fejjel és összeszorított, penge szájjal járnak be a munkahelyre és várják, hogy a másik, „a bűnös”, majd magától rájön, hogy gond van, és elnézést kér.
Mégis mi a gond?
Erre a kérdésre elkezdhet áradni a sérelem-folyó a megbántottból; de vállvonogatás, hümmögés is lehet a válasz. És az is, hogy már mindegy, nem számít, nem érdekes.
Ha kitartók vagyunk és tovább faggatózunk, egy idő után kiderül, hogy arról a bizonyos sebről, amit az a valaki elvileg okozott, ő nem is tud. Mert a sértett félnek könnyebb füstölögni, másoknak elmesélni, hogy mi az, ami fáj, mint ugyanezt az érintettel megbeszélni.
A felelősségvállalás súlya
Leülni és szemtől szemben kimondani azt, amit érzünk, ami rosszul esett – nem könnyű. Higgadtan elmondani a meglátásunkat, elvárások nélkül beszélni a másikkal, kifejezetten nagy falat lehet. Főleg, ha érzelmileg is felkavar vagy megérint a téma.
Sokan pedig eleve konfliktuskerülők – ők alig veszik rá magukat ilyesmire, ezzel aztán gyűjtik a megoldatlan, ellenben feszültséget termelő helyzeteket.
Ha ezt el szeretnénk kerülni, az az első lépés, hogy vállaljuk a véleményünket – még ha nem is leszünk népszerűek vele. Illetve, ugyanígy szükséges, hogy a másiknak is adjuk meg a lehetőséget, hogy elmondhassa, amit gondol.
Nem hittem volna!
Sokszor derül ki ez is, ha leülünk megbeszélni. És kibukik, hogy félreértés volt. Vagy, hogy nem is úgy értette, nem úgy gondolta, nem is sejtette, hogy fájdalmat okoz.
Csakis így, közösen lehet tisztázni azt, ami történt. Így tudjuk a másik tudtára adni, hogy túlment egy határon, hogy ami neki semmiség, az minket bánt, és ha továbbra is jóban szeretnénk lenni, erre figyeljen.
De így tudunk a végére járni annak is, hogy amit korábban hittünk, az valójában meg sem történt. Hogy semmi szándékosság nem volt abban, amiről úgy gondoltunk, hogy a másik akarattal mondta vagy tette.
Tiszta lappal
A felnőtt viselkedés egyik alapeleme, hogy vállalom, amit teszek, amit gondolok. És ha bárkivel kapcsolatban kétségeim támadnak, azt jelzem felé. Ha pedig ez megvolt, utána időt és lehetőséget adok neki, hogy ő is felnőtt módjára reagálhasson.
Ha ezek bármelyike nem történik meg, akkor esély sincs arra, hogy a sértődéssel, a rossz érzést keltő dologgal kapcsolatban dűlőre jussunk.
Persze, van, aki nem is akar. Mert jobb puffogni, mártírnak beállítani önmagát, mint vállalni, hogy ez vagy az nem tetszett, hogy rosszul esett, úgyhogy üljünk le és beszéljük meg.
Az ilyen embernek mindig jó kifogás és mentség lesz a tettek elodázására a sértettsége – miközben, bár tagadja, de valószínűleg egyre rosszabbul érzi magát.
Mindig van választásunk, hogy rendezzük-e a számunkra vitás kérdést, a bosszantó családi eseményt vagy bárki, számunkra kifogásolható viselkedését.
Persze, megsértődhetünk – és vihetjük ennek a terhét a vállunkon. De oda is állhatunk a másik elé, felvállalva az érzéseinket. Ezzel esélyt adva a helyzet tisztázására – és arra, hogy letegyük mindazt, ami bánt.
Nyitókép: Image by yanalya on Freepik
EZ IS ÉRDEKELHET: