Amikor az első hotelek arra a döntésre jutottak, hogy csakis felnőttek számára nyitják meg a kapuikat, sokan felháborodtak a dolgon. Az olyan szolgáltatásoknak, amik addig tárt karokkal várták a családokat, nem lehetett könnyű ez a váltás. Mint nyilatkozták, ezt a döntést nem is azért hozták meg, mert nagyobb vendégkört próbáltak meg bevonzani. Sokkal inkább a felmerülő igényeket próbálták kielégíteni.
Tökéletesen érthető, ha valaki szeretne kicsit elszabadulni otthonról. Bármennyire is szereti a szülő a gyermekét, olykor kell egy kis szünet, egy lélegzetvételnyi megkönnyebbülés. Ilyenkor pedig jön a dilemma; vagy nincs kire hagyni, a kicsit, vagy azonnal feltámad a bűntudat, s a gyermek végül megy kikapcsolódni a szülővel.
Ezzel a fajta hozzáállással nem csak a wellness-szállodákban találkozni. Nem egyszer ültünk be úgy moziba, hogy meglepődtünk; komolyan, egy ilyen filmre beengednek, elhoznak óvodás korú gyerekeket?! Ez egész egyszerűen álszent viselkedés a szememben a szülők részéről, amellett, hogy felelőtlen lépés. Szeretnének kikapcsolódni, felnőtt társaságban lenni, ugyanakkor, meg kell maradniuk jó szülőnek. Legalábbis, hűnek maradniuk ahhoz a képhez, ami a fejükben él erről. Eközben veszélynek teszik ki a gyerekeiket – és kimondva azt, amit ilyenkor nem illik – minden más, szórakozni vágyó napját is elrontják.
De nem mindenki vágyik erre.
Tegyük a szívünkre a kezünk: a saját csemeténk, bármennyi energiát is vesz ki belőlünk, tökéletes a szemünkben. Rosszalkodik, persze. Gyermeteg huncutságokat, vicceket süt el a saját szórakoztatására. Dehát, még kicsi, és a nevetésénél kevés dolog melengeti meg jobban a szívünket. Mások gyerekével már kevésbé vagyunk elnézőek. És ez így van jól, elvégre, emberek vagyunk, ez a természet rendje.
Amikor viszont egy gyermektelen nyugodtan szeretne szórakozni, és ezt ki is meri mondani, egyből össznépi szájhabzást kap a nyakába. Mert egy érzéketlen, aki nyilván utálja a gyerekeket, tehát jó ember már nem lehet.
Nőtársaimtól érkezik a hideg mosoly: „Nem hibáztatlak, amíg nincs gyereked, nem is tudhatod, mi az élet igazi értelme.”, mondják passzív-agresszívan. A fene se tudja. Lehet, hogy így van. Mégis jó dolognak tartom, hogy választhatok a különböző szolgáltatások közül. Mert a munkámmal megkeresett pénzemből úgy szeretném jól érezni magam, ahogy nekem a legjobb. A pasimmal nyugodtan ejtőzhetek úgy egy medencében, hogy elveszünk egymás pillantásában, a szánk sarkában azzal a jól ismert, játékos félmosollyal.
Azok a szülők, akik ezt kikérik maguknak, általában, – tisztelet a kivételnek, – olyan képet festenek a gyerekeket nem fogadó hotelekről, mintha minimum egy Tágra zárt szemeket megszégyenítő, szadomazo swinger party-maraton zajlana a falak mögött. Az a benyomásom, hogy az így gondolkodók mintha azért éreznék jogosnak a szurkálódó megjegyzéseiket, mert ez a megérdemelt büntetése mindazoknak, akik nem voltak hajlandók szaporodni. Az önzőké, az éretleneké, akik önfeledt hobóként édeshármasozzák át az életüket egy hippi kommunában.
A mai kultúránk élteti az anyaság csodáját, ami alapvetően szuper dolog. De a szülői státuszt egyesek úgy lobogtatják, mint egy egész életre szóló, mindenre kiterjedő VIP-belépőt. Sokan, akik elvárják, hogy tiszteljem az anyaságot, a szülőt, a család szentségét, nem viszonozzák ezt. Legalábbis azok felé nem, akik más prioritások szerint élnek.
Ha elmegyek a helyi termálba, tőlem csak elfogódott mosolygást kap mindenki, ha a kisgyerekek zsivaját hallgatom. Viszont, ha e helyett inkább egy gyermekmentes szálloda mellett döntök, abban én nem látok semmi szentségtörést. Bocs.
Vura Hajni
Ha tetszett a cikk, támogatásoddal kifejezheted tetszésed, és segítheted munkánkat. KATTINTS IDE! Köszönjük!
EZ IS ÉRDEKELHET: