Mikor Gábor és Szilvi összeismerkedtek, Szilvi el sem hitte, hogy ekkora szerencse érte. Az erősen túlsúlyos, kevés önbizalommal megáldott lányt egyből elvarázsolta a kidolgozott testű, jóképű férfi.
Gábornak azonban sajátos elképzelései voltak az ideális párkapcsolatról. Szilvi nem vette észre, amit a környezete elejétől kezdve látott; hogy kettejük közül talán nem is ő a szerencsés. Bár a párja szép volt, mint a napsugár, ennél több jót nem igazán lehetett elmondani róla. Szilvi választása tulajdonképpen olyan volt, mintha kamasz fejjel egy drága sportkocsiról álmodott volna, ami most végre ott állt a garázsában. A külcsín makulátlan, csak épp a státuszszimbólumon kívül a csillogó felszín nem sok mást tudott adni.
De miért is volt ez a férfi státuszszimbólum, és semmi több?
Elvégre, attól, hogy valaki sokat foglalkozik a külsejével, még a belső is lehet csiszolt. Ez viszont Gáborból hiányzott. Szilvi sosem vitte magával, ha a barátaival vagy a családjával mozdult ki.
A srác a szerencse fia volt; tehetős família egyetlen gyerekeként övé volt a trónörökös szerepe, amióta csak meglátta a Napot. Szilvi ellenben munkával és tanulással érte el, ahova eljutott. Neki nem osztott ki az élet ezüstkanalat; Gábor pedig egész egyszerűen mindezt nem tudta átérezni, ahogy a közös hangot sem találta meg azzal a körrel, amiben Szilvi mozgott.
A srác így csak éles nyelvű megjegyzéseket és gúnyolódást kapott a háta mögött; elkényeztetett, felszínes, gyenge embernek látták a többiek. Ezen a ponton akár meg is sajnálhatnánk ezt a fickót; nem az ő hibája volt, hogy gazdag családba született, de Szilvi párja egyéb téren sem volt éppen főnyeremény. Szilvi már rég letett arról, hogy közös témát találjon anyuci kicsi fiával, de persze, ha valaki kapcsolatot akar hazudni, a beszélgetésen kívül is számos eszközt talál hozzá.
Ott van például a vágy, az őrült vonzalom, a test szerelme. De, mint mondtam, Gábornak sajátos elképzelései voltak a párválasztásról. A haveroktól ő is megkapta a magáét, amiért Szilvit választotta. Egy olyan világban, ahol minden a presztízs, minden kirakati árucikké válik.
Hogy Gábornak valóban a teltebb nők voltak-e az esetei, valószínűleg már sosem fog kiderülni. Mindenesetre, minél többet hallgatta a barátai megjegyzéseit, annál több kísérletet tett rá, hogy megváltoztassa Szilvit. Sajátos módszereket választott rá, hogy fogyásra ösztönözze: a férfi szobáját elárasztották a retusált, egy szál fehérneműben pózoló, párductestű szexistennők képei. Szilvi, ahányszor csak meglátogatta a kedvesét, szembesült az irreális ideákkal, de a művi valóság mégis az agyába férkőzött. Egyre többször kérdőjelezte meg a saját nőiességét, és bár igyekezett elhessegetni az őt felkavaró gondolatokat, Gábor lassanként meggyőzte a saját igazáról.
De a párja nem csak ebben hallgatott következetesen a haverokra, akik nem olyan lányokhoz voltak szokva, akik csak úgy nemet mondanak. Az ő világukban léteztek az „átlagos csajok” – akiket messzire elkerültek, – és azok a típusok, akik bármit megtettek egy tehetős férfi kegyeiért.
Szilvi az előbbi kategóriába tartozott. Legalábbis egy ideig. A félénk lány továbbra is rettegett tőle, hogy a görög szoborra emlékeztető férfi egyszer csak eltűnik az életéből. Nem lesz többé az oldalán a státusz szimbólum, akivel kézen fogva, pár röpke, büszkességgel töltött perc erejéig végigsétálhatna az Uránia mellett.
Ezért eleinte engedett Gábor kívánságainak a hálószobában is. A megalázóként megélt percekben Szilvi a könnyeivel küszködött, mégis sokára jött el az a pont, amikor meghúzta a határt. Egy valamire ugyanis még a párja manipulációi sem tudták rávenni; az orális kielégítésre. Gábor viszont beleszokott a különös felállásba; bármit elért Szilvinél, ha elég sokáig erőltette.
Mikor rájött, hogy ezúttal talán mindez csődöt mondani látszik, más eszközhöz folyamodott. Együttlét közben váratlanul az ágyon ülő kedveséhez fordult, és a nem csekély testi erejét kihasználva rákényszerítette Szilvit az orális aktusra. A síró lányt látva a férfi bosszússá vált, akár egy óvodás, aki követelődzően fordul a világ felé. „Most miért kell ilyesmi miatt ekkora hisztit csapni?!” – förmedt rá, még mindig fölé tornyosulva, majd sértődötten kicsörtetett a szobából.
Szilvinek talán ez adott erőt, hogy végre véget vessen a méltánytalan kapcsolatnak. A barátok egy emberként álltak mellé, hiszen Gábort mindig is primitív figurának tartották, bár a férfi már akkor le volt írva a szemükben, amikor trónörökösi státuszára fény derült.
Természetesen, senkinek nincs joga hozzá, hogy úgy bánjon egy másik emberi lénnyel, ahogy Gábor kihasználta Szilvi minden testi-lelki gyengeségét. A történetüket megismerve mégis felvetődik a kérdés: meddig érdemes elmenni, feladni a lelkünket egy szép testért, egy státuszszimbólumért cserébe?
Vura Hajni
nyitókép: Image by freepik