Minden október közepén mikor Emma né’ megpillantja az első krizantémot, különös nyugtalanság fogja el. Az évek során rájött, hogy ez az ura miatt van így, és nem tehet ellene semmit. Negyven éve, hogy a szerencsétlent kivitték a temetőbe, de ő még mindig borzong, ha meg kell látogatnia. Márpedig Halottak Napján, muszáj. Mit mondanának a rokonok, ha elmulasztaná?! Bár már több praktikát és trükköt kitalált: sírt tisztítani megfogadott egy utcaseprőt, a templomszolgával már több ízben is koszorút vitetett ki a jeles nap hajnalán, és már többször is éppen Halottak Napján támadt vesegörcse, – de sajnos be kellett látnia, hogy nem bújhat ki mindig az özvegyi kötelezettségek alól.
Az idei őszön ráadásul hamarabb tört rá a temető-iszony, mert úgy hallotta kontyos Erzsitől, hogy sátánisták fészkelték be magukat egy régi úri kriptába, s az ő férje épp egy ilyen mögött fekszik. Abban nem is kételkedett, hogy esetleg nem igaz a hír, mert kontyos Erzsi mindent tud, főképp az ilyen rémes dolgokat, mivel a helyi rendőrfőnök hozzá jár borotválkozni.
Már szeptember közepén készült a nagy próbatételre. Meggyónta minden bűnét, sétálgatott a temető környékén, hogy szokja a látványt, és még egy sírásóval is elbeszélgetett, hogy tájékozódjon a benti viszonyokról. De mikor hazaért, ismét elhatalmasodott benne az idegtépő iszony. Bekapcsolta a tévét, megnézte három kedvenc sorozatát, de még mindig a temető körül szállingóztak a gondolatai. Idegességében csak úgy vaktában váltogatta az adókat: koala csapdába esett, pokolgép robbant Jordániában, 2 halott 34 sebesült, nő lett az új köztársasági elnök, a Fradi nyert, Scoobydoo pizzát lopott, a peteérés befolyásolja a libidót, Fernando José Esposito de Santost megcsalja a felesége, a mutánsok ismét győznek. – Semmi jó. Megkereste azt az adót, amelyen valami nőknek való show-műsort adtak.
Két perc után már rátapadva a készülékre szívott magába mindent, amit lehetett. Másnap megnézte az ismétlést is, és ettől kezdve nem szalasztott el egyetlen adást sem. Bár naponta több hasonló műsort is megnézett, ez lett a kedvence, sőt az éltető eleme.
Egy hét után a lépcsőházban a kutya megugatta, Farkas úr, a szomszédból, elkerekedett szemmel nézett utána, és nekiment az ajtófélfának, az a nagyszájú Ancsa pedig kiejtette a portörlőt az ablakon, mikor meglátta. Emma né’ elégedett mosollyal, egyenes derékkal, és kidüllesztett mellel vonult be a szemközti vegyesboltba. Az elárusító szintén megbámulta. Volt is mit csodálni, de főképp szagolni Emma né’ küllemén. Arany műanyag szalagcsíkokkal vadonatújjá varázsolt leánykori halványsárga majóblúzában éppen csak elfértek sápadt hájas keblei, térdig érő pudingrózsaszín lakkszoknyáját hátul combközépig felhasította, hogy kényelmesebb legyen, és ehhez az extravagáns szereléshez trendi tűzpiros szandált társított. Őszülő haját eper rózsaszínre festette, és lila csatocskákkal fél oldalra terelte, szemeit narancsszínűre mázolta, körmeit pedig tűzpirosra, hogy találjon a szandálhoz. Mindezt megkoronázandó fényes, apró csillagocskákat szórt májfoltos dekoltázsára, és rózsa-kölni illatfelhőbe burkolta magát. Természetes, hogy megakadt rajta minden tekintet, és ő ujjongva gondolta végig, hogy mit fog még tenni ezután.
Jól mondták a tévében, hogy ha képes külsőt változtatni az ember, már fél siker. Érezte is, hogy most már sokkal vidámabb, élettelibb, ahogy a műsorban mondják: feldobott lett. Arra is felfigyelt, hogy a sikeres, házias és vonzó, egyszóval a tökéletes nővé válás titkát ismerő szakemberek azt ajánlják a közönséges némbereknek, hogy mozogjanak sokat, és egyenek zöldséget. Mindezt szem előtt tartva Emma né’, úgy döntött, bérletet vált egy fitneszterembe és rendszeres masszázsra. Minden reggel kikocog a sétatérre s vissza, úgy értette, ezt hajnalban szokás, jobb is, mert úgysem tud aludni. Húst nem eszik többé, úgyis drága. Helyette szoláriumozni és szaunázni fog. Kozmetikushoz, hajstilisztához fog járni, nem pedig kontyos Erzsihez, aki csak egy szimpla fodrász.
Másnap bele is kezdett tervének megvalósításába. A kocogás simán ment. Eddig is futkosott eleget. Bár hazafelé már szívesebben sétált volna, de tudta, hogy akkor megszakad a programja, nem teljesíti a kitűzött feladatot, és bűntudata lesz egész nap, ami szorongáshoz vezet, a szorongás pedig depresszióhoz, és a depresszió a bolondokházához – ez utóbbi nem pontosan így hangzott el a műsorban, de Emma né’ biztos volt benne, hogy ezt akarták mondani. Kocogás után mosolyogva, kicicomázva és illatozva elindult további célkitűzései felé, de rögtön ráfagyott az arcára a mosoly, amint szembesült az árakkal. Hiába számigálta újra és újra a nyugdíját, sehogy sem ütötte a széle a hosszát. A szójafasírtot is odaégette, mert főzés közben is azt kalkulálta, miként lehetne bár a hónalját véglegesen ledepilálni. Az egyik kedvenc női műsorát nézte, mikor mentő ötlete támadt. Valamelyik régebbi adásban hallotta, hogy egy pszichológus azt hangsúlyozta, hogy jobb lenne, ha az emberek kívülről szegényebbek, és belülről gazdagabbak lennének. Emma né’ ezzel teljesen egyetértett. Most, hogy ez szerencsére eszébe jutott, el is határozta, amint lehet, elcseréli háromszobás lakását egy kisebbre, mondjuk egy garzonra, a különbözetből pedig úgy fog élni mint egy fitneszkirálynő, mert most már azt is megtanulta, hogy egy nő csak akkor tud gazdag, kiegyensúlyozott lelki életet élni, ha testileg is meg van elégedve önmagával.
A vásárt aránylag gyorsan nyélbe ütötte, hamar akadt olyan vevő, aki Emma né’ igényeit kitudta elégíteni a különbözettel, sőt még az anyjától maradt századfordulós bútorait is megvásárolta. Nem hitte volna, hogy ilyen ódivatú ócskaságokat is ellehet adni, de örült hogy ilyen ütődött vevőre akadt. Ő magának vadiúj acélszürke préseltlemez szekrénysort vásárolt, és egy piros konyhabútort, ami alig fért be a konyhába, de aztán egy részét a vitrines szekrény mellé állította.
Valóban úgy élt, mint egy sikeres fiatal nő, és mi tagadás, úgy is érezte magát. Csak egy zavaró zönge vegyült mindennapi harmóniájába. Egy nap, húsz év után először, berobbant a leánya, és háborodott vén kurvának nevezte. Emma né’ különösebben nem lepődött meg, sosem értették meg egymást, s különben is biztos volt benne, hogy csak irigységből mondja, és mert megtudta, hogy nem örököl semmit, de mit is várt? Sosem törődött a magára maradt anyjával!
Valami azonban visszacsengett a fülébe. Mielőtt a leánya magából kikelve becsapta volna az ajtót, azt kiabálta, hogy a szegény apja biztosan forog a sírjában.
Emma né’ a naptárhoz rohant. Elkésett. Hirtelen nem is tudta, hogyan történhetett. Egyszerűen elfelejtette, nemhogy a Halottak Napját, de még a halott férjét is. Elszégyellte magát. Most mi legyen? – vívódott magában. Hogyan magyarázza meg Mózinak? Nem azt, hogy elkésett – ahhoz már életében hozzászokott -, de azt, hogy ő szingli lett. Ezt a szót jól megjegyezte még azon a napon, mikor úgy viszolyogva a temetőtől vaktában kapcsolgatta a csatornákat, és rábukkant arra az új női showra, akkor hallotta először, de rögtön megértette. Ráismert arra a nőre, akiről azok ott a stúdióban csak úgy általánosságban beszélgettek, önmagát látta kirajzolódni az elhangzott szavak között, és akkor mindent megértett, az egész életét, tudta, hogy ő mindig is szingli volt. A fiatalságát, a szépségét, az egész lényét tékozolta el, mert nem tudta, miként kell éljen egy szingli. Amióta szegény urát megütötte a magasfeszültség, ő zárkózott magányos özvegyként él. Csak egyéves házasok voltak. Ó ha akkor lett volna kábeltelevízió, ha akkor valaki felvilágosította volna… Most minden idegsejtje azt diktálta, pótolja, amit még lehet. Nem érdekelték a rokonok, a szomszédok, a világ szája, ő bizony elment erotikusmasszázsra is. De most, hogy álljon az ura elé, így?! Mit mondjon a fejfájánál, zokogni már nem tud, minden könnyét elhullatta még szép fényes, formás, feszes özvegy korában. Somától hallotta egy műsorban, de nem felejti el soha, hogy az a lényeg, három f-es nő legyél: fényes, formás, feszes. Igazán megérthetné az ura is, hogy neki, mint sajnos már csak 1F-es nőnek, joga van legalább ezt az egyet úgy kiélni, kiélvezni, mintha három az egyben tömörített változat volna.
Azaz ötlete támadt, hogy levelet ír a televíziónak. Az egyik műsor ezoterikus szakértői meg is adták a választ, biztosra vették, hogy Mózi nem haragszik, sőt kifejezetten élvezi felesége fellángolását. Emma né-t ez a válasz nemhogy kielégítette, de egy újabb forró hullámzást indított el benne, úgy érezte megtörtént a lehetetlen: újra szerelmes lett, méghozzá abba, akinek már egyszer hűséget esküdött.
Ettől a naptól kezdve okkult tanfolyamokra járt. Lélekvándorlással kísérletezett, asztrális csatornákon közlekedett, mindent megtett, hogy kapcsolatot teremtsen imádott férjével. A temető már egyáltalán nem izgatta, sőt nem is érdekelte. A férjét exhumáltatta, csontjait elhamvasztatta, az urnát pedig felrakta a tévé tetejére, hogy legkedvesebb időtöltése közben is félszemmel láthassa. Egy ideig zavarta az urna személytelensége, de karácsonyra horgolt rá egy szép kezeslábast.
Úgy élt, mint egy igazán boldog feleség egy eszményi házasságban. Mózi mindig csendes volt, meghallgatta őt, és sosem szólt bele semmibe…
Zsigmond Melinda
nyitókép: Image by LipikStockMedia on Freepik