Látta a nőn, hogy lelkében vihar tombol, mert az arca eltorzult. Dühösen köpködte rá a szavakat, már artikulálni is alig tudott. Pedig csak egy kávét akart inni, de az asszony már feltette a ,,nem vagy elég jó” című bakelitet. Egyetlen korty koffein jutott le torkán, de a szájában az is – a két kanál cukor ellenére – megkeseredett.
Először csak hallgatta a rá zúduló sértéseket:
– Semmirekellő, inkompetens, idióta. – mondta neki a felesége.
Úgy tervezte lepereg majd ez is, de a több napos kialvatlanság miatt nem tudott már józanul viselkedni. Nem volt már ereje csendben hallgatni és várni, hogy a másik kitombolja magát, és aztán bocsánatot kérjen. Ahogy máskor is tette.
Először csak véletlenül csúszott ki egy tányér a kezéből. A széttörő anyag hangja olyan jól esett neki, hogy még egyet a padlóra kellett csapnia. Mintha minden egyes szilánk a lelkében tomboló vihart akasztotta volna meg. Mintha az elakadt lemez végre tovább játszott volna egy dalt, amit elejétől a végéig még sosem hallott.
A nő meglepettnek tűnt. Elnémult.
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte tőle a férfi, az utolsó ép tányért fogva kezében. – Bármit teszek az neked nem elég.
A nő halkan motyogott valamit, talán azt, hogy ne bánts. Ami nevetséges volt, hiszen mindig a nő ütötte őt. Sosem történt fordítva.
– Bántasz, mert szeretni nem tudsz. Tudom, hogy jó ideje van valakid. – mondta ki végül a férfi.
A nő erre felkacagott.
– Na ez az, látod. – mondta – Tudod, de te ezt is eltűrőd tőlem.
A férfi nem szólt semmit. Mit is mondhatott volna? Azt, hogy nem akar hétvégi apuka lenni lánya életében? Kevés az a bíróság, ami nem az anyának ítéli a gyereket. Ő pedig nem bírná ki a lánya nélkül.
– Mondj már valamit – esett neki a felesége ismét.
– Össze kellene szedni a törött tányérokat, nehogy a gyerek egy szilánkba lépjen.
– A gyerek, mindig csak a gyerek. Az, hogy én hogy érzek, mit akarok, az nem számít. – kiabált az asszony.
– De számít. Hiszen látod, tudok a viszonyodról, és hagyom.
Felesége értetlenül nézett rá, aztán elkomorult az arca.
– Már rég vége a házasságunknak. – mondta. – Jobb lenne, ha elválnánk.
– Azt már nem! A gyereket nem viszed magaddal!
– Jó, akkor itt hagyom, úgyis jobban szeret téged. Csak legyen már vége ennek az egésznek.
Álltak egymással szemben. Hát ilyen nőt szeretett ő egykor? Olyat, aki a lányát is elhagyná, hogy újra szabad lehessen?
Ezután többé nem szóltak egymáshoz. Fél évvel később kimondta a bíróság a válást. Az asszony lemondási nyilatkozatot is kitöltött, hogy gyerektartást se kelljen fizetni. Aztán elment, hogy újra szabadon éljen.
Míg a férfi azon volt, hogy a lányuknak jó életet és szeretetet biztosítson…
Kiemelt kép: Freepik
EZ IS ÉRDEKELHET: