Felébredtem. Összegömbölyödött testem porcikáit kinyújtóztattam. Amolyan superman pózban. Ásítottam. Sünorromat felemeltem és igyekeztem kiszimatolni, hogy mi lehet a mai vacsi. Minden különösebb érdeklődés nélkül kimásztam a kuckómból. Útközben néhány elszórt macskatápba botlottam. Körbetotyogtam a tálam. A lisztkukac illatától fellelkesedve lendületes támadást indítottam a finomságok ellen.
Szóval ez a süneste is ugyanúgy indult, mint általában. Hangzatos és divatos szóval élve szabadúszó vagyok, tehát a sünügyeim intézése abszolút rám van bízva. Úgy döntöttem, hogy ezt a kellemes nyári estét a szoba terepszemléjével kezdem. A gazdik teljesen megbíznak bennem, én pedig felelősségteljesen ellátom az őrjáratozás komoly feladatát. Mégiscsak én felelek a lakás biztonságáért!
Átverekedtem magam a porcica dzsungelen a szekrénysor mögött. A növényarborétumhoz érve megjegyeztem, hogy az orchideák levele egy kissé szikkadt. Nem túl hozzáértőek a gazdik. Ahogy a légzőgyökerek között szlalomoztam, nekimentem valaminek. Eddig biztosan nem volt itt ez a… valaki.
Egy tüneményes tüskés puffancs!
Nagyon furán kezdtem érezni magam. A szívem elkezdett kalapálni. A gyomromban mintha ezernyi lepke repdesett volna. Nagyon imponáló volt a viselkedése, ahogy a lökés hatására még ide-oda táncolt. Meggyőződésem volt, hogy tulajdonképpen el akar csábítani. Mondjuk elég furcsa módja az ismerkedésnek egy tűszúrás a faromba, de sebaj.
Hiába érkezett el a reggel, nem jött sünálom a szememre. Hallgatóztam, mit beszélgetnek a gazdik, mert ki kellett derítenem, hogy ki ez a titkos, tüskés ismeretlen. Mikor költözött ide? Meddig marad? Miért nem az én almomba rakták? És tulajdonképpen ki is kéne tűzni az esküvőnk dátumát, nemde?
Szóval hasonló mondatfoszlányokat csíptem el a gazdik beszélgetéseiből:
“Szerintem a túlzott napfény ártani fog Kaktusznak.”
Háhhh, gondoltam, persze, hogy a sünök nem bírják a napfényt. Éjszakai állatok vagyunk. Az afrikai származásunk csak arra utal, hogy a meleget kedveljük. Napfényről nem esett szó. Lényegében a vámpírokkal állunk rokonságban.
“Ne öntözd túl Kaktuszt. Jól bírják a szárazabb földet.”
Micsoda? Mi az, hogy öntözni? – morfondíroztam. Biztos arra gondoltak, hogy etetni. Nekem is mindig ezt mondják. Ne etesd túl, így is asszonyos súlyban van. Ó, egy közös kukaclakoma Kaktusszal! Amikor egy kukacot kapunk el a két végénél és egy véletlen csók lesz belőle.
A következő napok esti őrjáratozásai erősen a növényarborétumhoz kapcsolódtak. Szerelmes voltam! Minden lehetséges időt Vele akartam tölteni! Hozzádörgölőztem, melléheveredtem és szerelmes pillantásokat vetettem rá.
A heves kezdeményezés után, ami a popsim megbökésével kezdődött, Kaktusz elég visszafogott volt ebben a szerelemben. Irántam érzett szenvedélyét titkolta, de biztos voltam a komoly és kölcsönös vonzalomban. Összegömbölyödve tudtunk egymás mellett aludni. Tulajdonképpen mindig össze volt gömbölyödve, de a félénk természettel nincs semmi probléma.
Kaktusz nagyon boldoggá tett! A külön töltött idő mindig nagyon hosszú volt, de az újratalálkozás annál örömtelibb. Mindig körbetáncoltam, asszonyos popsimat kecsesen ringatva. Bár Kaktusz ettől függetlenül mindig higgadt maradt, bíztam benne, hogy én is örömteli izgalmat csempészek a szívébe.
A sünlátásom nem túl jó, ez bizonyára nyilvánvalóvá vált a számotokra ezzel a történettel! Az éleslátásom sem, a szó szoros és átvitt értelmezésében is. A sünszimatomra hagyatkozhattam volna, de a rózsaszín vattacukor illata, ez a szerelemfelhő megtévesztett.
Már ott gyanakodnom kellett volna, hogy Kaktusz zöld. Zöld sün pedig nem létezik! Sok nap telt el, amikor belém hasított a felismerés: Kaktusz egy növény!
Azonban ez mit sem változtat az érzéseimen. A plátói szerelem is lehet szép. Így a csillagos nyári éjszakákon mindig mellé bújok vigasztalásért. Mert lelkük azért a növényeknek is van! Én pedig reménykedek, hogy egyszer a szerelmünk mégiscsak beteljesedik.
EZ IS ÉRDEKELHET: