Divattrendek 2022 tavaszán

Nem vagyok az a „fast fashion” nő, ha értitek, mire gondolok. Ha viszont nem, akkor is elmondom. Kislány korom óta beleneveltek a felmenőim a logikus vásárlási habitusba. Vagyis sokat örököltem, és annál is több ruhát és cipőt adtam tovább az utánam következő lány generációnak – és természetesen a minőségi használt ruhát sem vetettem meg. Viszont tagadhatatlan, hogy közben kislányból nővé lettem, és ma már – ésszel persze, de – többször csábulok el egyes üzletek, webshopok irányába.

A manóba is, hiszen a tavasz beköszönte egyenlő a ruhatár-frissítési előjogunkkal, nem igaz?! Ráadásul mindig vannak klassz kuponok, amiket érdemes kivárni, és lecsapni a kínálkozó lehetőségekre.

Alább szponzorált tartalmat olvashattok.

De mit vásároljunk tavasz idusán?

Mindent. Azaz divatosan mondva: mindent is! Mert – ahogy fentebb is említettem már – március végét írjuk, befutnak lassan az első melegebb napok. Már nyomja a vállunk a téli kabát, cserélnénk egy könnyedebb, de még meleget adó darabra, és ez még csak az utolsó réteg. Ilyenkor a legjobb érzés magunkra ölteni a színeket: kellemes anyagú blúzokat vagy pólókat, félhosszú ujjú felsőket, hozzá való farmereket. Na és persze mindennek a csúcsa, megjelenésünk csimborasszója a kiegészítők sora: cipők, lenge sálak, esetleg ékszerek. Természetesen többes számban.

Csak okosan, mindent mindennel!

Nagyon fontos, hogy ne hagyjuk elhatalmasodni magunkon a telhetetlenség érzetét. A téli nihilből, a sötét, hideg barlangból kidugva a fejünket nyilván azonnal magunkra ölelnénk a világ összes vidám színű ruhadarabját – és ezt most tapasztalatból mondom –, de lehet ám ezt okosan csinálni.

Ésszel vedd a ruhát, ne erővel.

Mit értek ez alatt? Nem kell képzett stylist-nak lennünk, hogy okosan értelmezzük újra a gardróbunkat. A jelenlegi Bonprix akciók keretében például biztosan találsz egy jó farmert, ami mindent visz. Szó szerint, hiszen van olyan hét, hogy csupán kétféle farmert hordok, de minden nap másik inget, blúzt, vagy felsőt veszek fel hozzá. Soha nem éreztem ezt unalmasnak, és szerintem más sem látott annak. A farmer tök jól illik a „biznisz” stílusba, egyszerre laza és elegáns. Főleg, ha egy mutatós magassarkút húzok hozzá.

Ha választunk tehát egy „mindent vivő” nadrágot, attól még nem leszünk egyhangúak. Aki mer, az nyer. Manapság pedig még a finoman koptatott, esetleg ízlésesen szaggatott farmer is belefér az irodai viseletbe.

Arra azért figyeljünk, hogy a kevesebb még mindig több.

Mivel kombináld?

Megvan a gatya, most jöhet a kedvenc részem: a felső. A válasz pedig még mindig ugyanaz. Mindennel kombináld! Jöhet tunika, blúz, ing, rövidujjú egy szép egyszínű blézerrel… a repertoárnak csak a képzelet szab határt! Fontos, hogy ismerd a színeidet. Próbáld a bőröd színéhez illő felsőket kiválasztani, ha például a bőröd alapszíne világos és ehhez még szőke a hajszíned is, a sárga egész biztosan sápasztani fog.

Azért van élet a farmeron túl?

Hogyne lenne?! A 15-20 fokos időjárás a legideálisabb például egy overállhoz, ami az utóbbi években nem kicsit hasít a top10-es ruhalistán. Ebből aztán próbálhatsz szintén farmert, de bármilyen elegánsabb fajtát is, biztosan nem követsz el hibát vele.

Na és a kiegészítők?

Emlékszem, hogy anno milyen nyögvenyelős volt harisnyát felvennem. Nem is vettem, inkább adták rám. Mert ilyenkor még fázik a lábunk, így a komfortzónánknál fontosabb a reális gondolkodás. Hála az égnek ma már bátran engedhetünk az aktuális harisnya divatnak, hiszen jobbnál jobb színek, minták várnak mindenhol. Az About you akció keretében bőven találsz egyszínű, minta nélküli ruhát, amik mellett bőven elfér egy mintás harisnya, ami az egyik legmelegebb réteg. Nemcsak feldobja a viseletedet, de még a derekad sem fog megfázni, úgyhogy amellett, hogy dekoratív, még funkcionális is.

Ha pedig már a védő rétegekről van szó, érdemes kacsintgatnunk egy-egy csinos sállal. A kötött darabokat már elrakhatjuk a szekrénybe, cserébe viszont elővehetjük a virágos, vidám kendőinket. Ha nincs is rajtunk semmilyen más kiegészítő, egy jól választott sállal azonnal odavonzzuk a tekinteteket. Ajánlom figyelmetekbe a trendi megkötési fajtákat is, a videó megosztó oldalakon számos ilyet találhattok.

Remélem, adtam pár jó ötletet hozzá, hogy mivel teheted színesebbé, jobbá a hangulatodat.

Nem kell a szekrényed teljes tartalmát cserélned, de érdemes néha megválnod a 4-5 szezont futott ruháidtól, hogy némi endorfint szabadíts fel az újak megvásárlása során.

Szóval ha még szükséged lenne egy-két szuper darabra a ruhatáradba, kényelmesen megvásárolhatod a Kuplio.hu jóvoltából, ahol akciós kuponokat és kódokat is találsz kedvenc e-shopjaidhoz.

Még nincs hozzászólás

Írj hozzászólást

Az email címed nem jelenik meg.