Semminek sincs akkora ereje, mint egyetlen mosolynak – Drew Barrymore

Tizenkét évesen elvonóra kellett küldeni. Tizenhárom évesen pszichiátriai kezelésre szorult. Tizennégy évesen elvált szüleitől. Aztán a saját lábán kellett megállnia. Ami nem volt könnyű. Mert az E.T.  A Földönkívüli című film által ismert cuki kislány addigra már tini korba lépett. S nem akarták már őt filmben játszatni.

Drew Barrymore 1975. február 22-én született.

Apja és nagyapja ismert színész volt. Anyja magyar származású, akinek a szülei a II. világháborúban menekültek meg egy koncentrációs táborból, majd Amerikába emigráltak. Jade, az anyja, a lánya születése után 11 hónappal elhatározta, hogy sztárt farag a gyermekből. Még egy éves sem volt Drew, mikor először jelent meg a tévéképernyőn egy reklámfilmben.

Kis túlzással szereplőválogatásról-szereplőválogatásra járva tanult meg beszélni, járni, mosolyogni és sírni. Mindennek persze meg is lett az eredménye. Hét évesen megkapta Steven Spielberg E.T. című filmjében a gyermekfőszerepet. A film óriási siker lett és Drew-t jó néhány beszélgetős műsorba meghívták szerepelni. Ott aztán a nézők számára kiderült a karakán, már-már felnőttes kislánynak nincs igazán gyermekkora.

Kilenc éves korában szülei el is váltak, és Drew az anyjához került. A felelőtlen asszony aztán heti ötször vitte lányát egy night klubba. A kicsi lány ott kezdett el dohányozni, alkoholt és drogot fogyasztani az anyja tudtával. 12 éves korára akkora lett a baj, hogy elvonóra kellett küldeni.

Majd a rá következő évben anyja beadta egy pszichiátriai intézetbe is.

Másfél év után úgy tért vissza a társadalomba, hogy már tudta, nem vele volt a baj, hanem szüleivel. Apja alkoholproblémákkal küzdött, mellé erőszakos volt, anyja pedig egyszerűen alkalmatlan az anyaszerepre. Így aztán kérvényezte is, hogy válasszák őt el tőlük. 14 évesen önálló lett, akinek a saját lábán kellett megállnia. S bár egy pár filmet addigra már leforgatott, pénze nem volt sok. Így csak egy olcsó albérletre futotta neki, ezért elszegődött WC-pucolónak, pincérnőnek.

A középiskolába is beiratkozott, aztán újra eljárt szereplőválogatásokra. 17 évesen vissza is tért a filmvászonra. A tanulmányait félbehagyta és sosem fejezte be. Helyette 20 évesen saját filmstúdiót indított legjobb barátnőjével. Az első filmjük mindjárt kasszasiker lett.

Drew nem aggódott többé a pénz miatt, így inkább az elveszett gyerekkorát próbálta bepótolni. 20 és 35 éves kora között fékevesztett életet élt. Bulizott, tombolt, zenészekkel járt. Hirtelen felindulásból hat hét ismeretség után hozzáment egy bárpultoshoz, akitől egy hét múlva el is vált. Majd egy színészkollégájával jött össze, akivel a házassága mindössze öt hónapig tartott.

Túlságosan akart szeretni és szeretve lenni, de nem találta azt, amit keresett. Filmjeiben is megunta, hogy mindig a rossz lányok szerepét osszák rá. Aztán kollaborált Adam Sandlerrel a romantikus vígjátékokra. A műfajról sokan azt gondolják könnyű munka. Ám valójában nem egyszerű úgy nevettetni, hogy ne tűnjön az izzadságszagúnak az erőlködéstől.

A sok munka és az, hogy kitombolta magát, végül meghozta gyümölcsét. Egy művészeti tanácsadóval kezdett randevúzni 2011-ben, akihez egy év múlva hozzáment feleségül. Két lányuk született. Aztán öt év múlva elváltak. Az állandóságot azóta a lányai jelentik számára.

Amióta anya, más szemmel nézi a világot. Na meg a saját anyját is, akivel évtizedekig nem tartott kapcsolatot. 2019-ben megbocsátott neki és elmondása szerint érettebb és jobb a kapcsolatuk, mint valaha. S vallja, mindaz a tapasztalat, amit gyermekként átélt kellett ahhoz, hogy ma az legyen, aki.

Végül a legnagyobb fájdalmad válik a legnagyobb erősségeddé.

EZ IS ÉRDEKELHET: