Az apró, mégis meghitt kávéházi közegben kopogott a billentyűzet Doma ujjai alatt. Ő amolyan bohém művész és író volt. Az alkotáshoz kávéra, szabadságra és legfőképpen múzsára volt szüksége.
Ebben a kis kávéházban minden adott volt. A gőzölgő kávésbögre és a reggel frissen sült muffin illatával telve gondolatait a virtuális papírra vetette:
“… A szerelem és a szenvedély az élet szerves része. Ez visz előre minket, ettől szárnyalunk. Még akkor is, ha ezek az érzések sokszor csak birtoklási vágyban tükröződnek, vagy az erkölcs és a tisztesség börtönében halnak el. Aligha létezik erősebb ösztönzés egy író számára, mint a kétségbeesett vágyakozás, a mély vonzalom vagy akár a szomorúság, amikor érzelmei nem találnak viszonzásra.”
Doma tudta, hogy a kíváncsiság éppúgy, mint a türelmetlenség, nem szép jellemvonás. Mégis a fő szempont, amiért ezen a helyen szeretett dolgozni, az a múzsája volt.
Felpillantott. A pult mögött sürgött-forgott kis kötényében Anna. Doma mindig titokban gyönyörködött benne. Tudta, ahogy telnek az órák, egyre több barna hajtincs fog elszabadulni a kontyából, és édesen szállni fog az arca körül.
Annát dinamikus és friss nőnek látta, aki mintha kimeríthetetlen energiaforrásokból merítene erőt. Kiegyensúlyozottság és nyugalom sugárzott róla, ahogy türelemmel kiszolgálta a vendégeket, mindenkihez volt egy kedves szava, rendezte a süteményeket a pultban és különböző kávékülönlegességeket készített el a legnagyobb szakértelemmel.
Doma számára a lány minden mozdulata maga volt az érzékiség és a csábítás.
Amint minden vendéget kiszolgált, Anna Doma asztalánál is kedvesen érdeklődött:
– Hozhatok még valamit az úrnak? A kókuszos csigák pár perc múlva kerülnek ki a sütőből a pultba. Igazán kihagyhatatlan lehetőség.
– A bonbonrózsaszín frissessége.
– Parancsol?
– Maga. Amolyan romantikus hölgy, aki szereti a finomságát és a nőiességét a rózsaszín viselésével hangsúlyozni. A rózsaszín ajkai határozottan csókolni valók.
– Gondolom minden lányt így próbál levenni a lábáról. De sajnos még árkedvezményt sem tudok adni a bókért.
– A napfelkelte színei a gondatlanságot, a bátorságot, a lendületet, az életörömöt és a lét könnyedségét jelképezik. Finoman vonzzák magukra a tekinteteket. A maga rózsás nyári arcbőre a hűvösebb évszakba is megmelengeti a férfiszíveket.
– Tudom, hogy kicsoda maga. Olvasom az írásait. Nagyszerűnek találom őket!
Anna lehajtotta a fejét, összekulcsolta a kezét maga előtt. Véletlenül csúsztak ki a száján ezek a szavak. Egy ifjú hölgynek nem illik szembe dicsérni egy férfit. Zavarba jött, de a szeme sarkából továbbra is figyelte az írót. Megnyerő a modora. Önkéntelenül is elmosolyodott és elpirult.
Doma szeme Anna pillantását kereste, kimondatlan kérdést olvasva ki belőle.
– Meg kell tanulnia élvezni az életet. A nőiességét. Fürödni a bókokban.
– Mennem kell, tudja, a kókuszos csigák. Hozhatok akkor? Szereti?
– Igen, szeretem. – hangzott a kétértelmű válasz.
Doma elmerengett a távozó ringó csípő látványán, majd visszatért a virtuális papírlaphoz, újra feltöltődve a lány adta inspirációval.