Megcsalni vagy megcsalva lenni. Az érzés, a kisemmizettség, a megsemmisülés és a szégyen egyvelege. Annyira könnyen ítéljük az árulót és sajnáljuk az elszenvedőt, de vajon mi húzódik meg a háttérben?
Hogyan lesz valaki csaló és mi kell ahhoz, hogy áldozattá váljunk? Létezik párkapcsolat, ami tiszta, ahol nincs még gondolat sem arról, hogy egy másik talán mégis „jobb” volna?
Csak ülök és hallgatok.
Nők és férfiak avatnak be legféltettebb titkaiba, az útról, ami a csaláshoz vezetett. Természetesen leszögezem, ítélkezni azonnal lehet, de felesleges. Hiszen én csak írok, te pedig olvasol. Azt, amit a történet szereplői átéltek, egyikünk sem érzi. Így talán ítélni is felesleges. Hiszen színes az élet és benne minden lehet szebb. (A nevek természetesen nem valósak, hiszen a történet szereplőinek mindegyike jelen pillanatban is házasságban él.)
Balázs 43 éves, felsővezető
Havi szinten több tíz-százmillió forint múlik egy-egy döntésén, megannyi ember munkáját fogja össze. A munkáját imádja, a házas élete azonban elmondása szerint romokban és már nem akar és nem is tud változtatni rajta. A beszélgetésünk helyszíne az idő szűke miatt egy online felület, útközben.
B: A házasságom 10 évvel ezelőtt kezdődött. Elmondhatom, hogy a világ legfantasztikusabb asszonyát vettem feleségül. Erős, határozott asszony volt, sokszor éreztem, hogy ural, leural, hogy akkor érzi magát biztonságban, ha maga körül mindent és mindenkit irányíthat. De nem hittem, hogy ezzel valaha is baj lenne. Tudtam, hogy együtt jó csapat leszünk. Én valamivel higgadtabb vérmérséklettel könnyen engedtem az akaratának és a szeszélyeinek is.
Évekig működött a kapcsolatunk, majd azt éreztem, fojtani kezd. Egyre agresszívabb lett, egyre többet követelt, a végén már minden fillérem a családi kasszában landolt. Értsd jól, valóban minden fillért leadtam, és ha szükségem volt pár forintra, tőle kellett kérnem. Majd elcsattant az első pofon. Nem én adtam, én kaptam. Egy veszekedés alkalmával ütött meg először. Olyan szinten kelt ki magából, hogy rá sem ismertem. Minden voltam, csak ember nem. És bevallom ő sem. Életemben annyira megalázva még sosem éreztem magam.
Onnantól kezdve pedig megindult a lejtmenet. Sem apaként, sem férjként nem tudtam megfelelni neki. A gyermekeim előtt alázott ahol csak tudott és a gyermekeim is a falkavezért látták benne. Ha terelni próbáltam a gyerekeket a hétköznapi életben, nem tehettem, hiszen egy „szar apa” ne szóljon bele semmibe.
Mondhatom, hogy mindennek éreztem magam, csak férfinek nem.
Évekig, egész pontosan két évig küzdöttem azért az asszonyért, akibe beleszerettem. Próbáltam párterápiára menni vele, de amikor felhoztam a témát csak nevetés volt a vége. Tiszta és nyílt lapokkal játszottam sokáig. Ismerte a telefonom, a laptopom, a levelezéseim minden kódját és nem csinált belőle titkot, hogy rendszeres időközönként ellenőrzi is. Komolyan mondom, úgy éreztem magam, mint egy kivert kutya.
Gondolkodtam a váláson is, de erősebb volt bennem a remény, hogy majd változik a helyzet és bevallom a gyerekeket sem mertem magukra hagyni. Így hát maradt a kanapé és a napi pár üveg sör este.
A munkahelyen és azon kívül én voltam a megbízható, az erős, akiben hisznek a munkatársak és barátok, akire minden pillanatban számítani lehet, otthon pedig egy nagy nulla. Annak ellenére, hogy mostam, főztem, bevásároltam, füvet nyírtam, egyszóval mindenben, de mindenben próbáltam segíteni a feleségemet és évekig kerestem mentséget a viselkedésére.
Ma már tudom, minden pillanatban attól a felismeréstől rettegtem, hogy nem szeret.
Mára a helyzet otthon mit sem változott. A legkisebb gyermekünk még nem járta ki az általános iskolát, így nyilván nem hagyom magára.
Én pedig? Szerelmes vagyok és életemben először tudom milyen az, amikor viszont szeretnek. Vess meg nyugodtan, de nem szégyenkezem. Megtaláltam azt a nőt, aki nem csak hallgat, de meghallgat. Aki, ha kávét készítek neki megköszöni, ha bajban van felhív telefonon és számít a véleményem. Hisz bennem. A férfiben, az emberben hisz. Mellette lehetek őszinte és nem támad hátba. Olyan titkos megnyugvásra leltem benne és általa, amit nem gondoltam volna, hogy létezik.
A válással még várnom kell, ebben biztos vagyok. Hiszen jelen pillanatban is úgy érzem, hogy a gyerekeken csattanna az ostor, ha kilépnék a kapcsolatból, ebbe pedig belepusztulnék. Így marad a titkos boldogság férfiként, otthon pedig a megalázott szerep. De tudva, hogy egyszer véget ér, hogy van valaki, aki pár kilométerrel arrébb önmagamért szeret, mindenhez erőt ad.
Zsuzsanna 38 éves, öt éve él házasságban
Két éve folytat titkos viszonyt a munkatársával, eleinte szégyenkezve, ma már emelt fővel teszi. Egy budapesti kávézóban beszélgettünk.
Zs: Már megvolt a kislányunk, amikor összeházasodtunk. Azt kell mondjam, hatalmas, eget rengető szerelem volt a miénk. Ő volt a mindenem. Ahol csak tudtam támogattam és azt éreztem igazi véd és dacszövetség a miénk. Majd váratlanul meghalt az édesanyja, ezt pedig nem tudta feldolgozni. Inni kezdett. Eleinte türelmes voltam, majd később javasoltam neki, keressünk szakembert, hiszen minden egyre nehezebbé vált. Elveszítette a munkáját, nyilván ez sem lendített a helyzeten. Persze nem csodálkoztam rajta, hiszen ott is a túlélésre játszott, egyik hónapot próbálta meg túlélni a másik után.
Majd otthon is egyre durvább lett. Sokszor magán kívül ordított, vagy engem vagy a kislányunkat hordta le mindennek. Állandóan részeg volt. Már a reggelt úgy kezdte, hogy ital volt a kezében és ez nem változott. Szerinte a szakemberek semmit nem érnek és nincs neki semmi baja, de minket elviselni csak így lehet.
Mondanom sem kell, hogy minden rám szakadt. A munka, a gyereknevelés, az orvoshoz, különórákra rohanás, a főzés, mosás, takarítás és persze a pénzkeresés. Fogalmam sincs mit csinált és csinál ma is egész nap otthon.
Nálam a csalás tudatos lépés volt és már nem szégyellem. Egyik nap belenéztem a tükörbe és az volt az első gondolatom, hogy akkor ez már most végleg így marad majd? Érintés nélkül, szeretet, meghittség és megértés nélkül? Akkor, 36 évesen riasztó volt belegondolnom, hogy ha hiszek a házasság szentségében soha többé nem lesz mellettem senki, aki szeretni fog. Így hát felregisztráltam egy társkereső oldalra, ahol egy-kettőre rátaláltam egy munkatársamra. Sokáig, hónapokig leveleztünk, a munkahelyen pedig úgy tettünk, mint eddig. Kollégák vagyunk, semmi több. Lassan, sokkal lassabban és nehezebben alakult ki a kapcsolatunk, mint előtte gondoltam, de ma elmondhatom, van boldogság az életemben. Mindent tud rólam és én is róla és bár távlati tervekről még nem beszéltünk, tudom, ha holnap bőrönddel és a lányommal megállnék a bejárati ajtaja előtt boldoggá tenném.
Hogy miért nem teszem, bevallom magam sem értem. Most túlélek. És tudod miért? Mert nekem is jár a boldogság.
És most nézzük a másik oldalt, A szeretőét. Milyen érzés szeretőnek lenni? A megvetett nő, a csábító, az, akitől titkon rettegünk.
Anna nem kimondottan fiatal, elmúlt már 44 éves. Egyedülálló, és elmondása szerint mindig is a nagy Őt várta.
A: Tudod szeretővé nem akarattal válunk. Szerelemből tesszük. Ugyan hogyan lehetne másként elviselni, hogy az, akit mindennél jobban szeretsz máshoz megy haza? Talán mást ölel át vagy mással megy nyaralni? Abban a tudatban maradok ebben a kapcsolatban, hogy biztos vagyok abban, hogy ha mi találkozunk először, ma a boldog házasságunkról írnál. Hat éve vagyok ugyanannak az embernek a szeretője. Mindent tudok róla és ő is rólam. Így büszkén mondhatom, ez szerelem és az, hogy ez kívülről minek látszik olyan mindegy. Mellette megélem a figyelmet, a kedvességet és előttem mert gyenge is lenni.
És akkor sem szólok, ha a lopott órákat azzal tölti, hogy arról mesél milyen az élet otthon. Olyankor csak dől belőle a szó. Csak mondja és bizony én már láttam könnyeket a szemében, amit hiszem, hogy a feleség még sosem. Természetesen nehéz, hogy a fenébe ne lenne az. Megélni a nyaralásaikat, hiszen három gyermekük van, vagy megélni egy magányos karácsonyt, amikor tudod, majd csak januárban láthatod, emberfeletti fájdalom. De tudom és mindig tudom, hogy visszatér hozzám. És valamiért abban is biztos vagyok, hogy egyszer úgy kelünk és fekszünk, hogy többé nem kell attól félnem, hogy nem hozzám tér majd haza.
Csalók és megcsaltak, szerelem, fájdalom, maga az összetört tükör, melyben önmagunkat látjuk, darabjainkra hullva. A szerelem, ami fáj, amiből mennénk, rohannánk, mégis csupán vakvágányt találunk.
A zsákutca, ami nem vezet sehová. Amibe mindkét fél lelke belehal. És bizony olyan könnyen ítélünk és lesz véleményünk, sőt abban is biztos vagyok, hogy most a történetek olvasása közben is lett mindannyiunknak. Hiszen ott a másik fél, akit nem hallgathattunk meg.
Egy dolog biztos, a szerelem ugyanúgy képes elvenni a megálmodott világunkat, mint ahogyan képes megteremteni azt. Az út pedig? Tudjuk mindannyian: göröngyös.
Todorovits Rea
A cikk szerzőjéről:
Todorovits Rea vagyok. Írok, szervezek és tervezek. Figyelem és folyamatosan tanulom az embert, a lélek erejét és csodálom, mennyi mindenre vagyunk képesek, ha ismerjük önmagunkat, és elhisszük, a határ a csillagos ég. Blogjaimban, posztjaimban csak arról írok, amin már túl vagyok, így az élet ezen receptjei részemről bizonyítottak.
Ha többet olvasnál Reától, vagy csatlakoznál facebook közösségéhez, az elérhetőségein megteheted:
Látom az Életed facebook oldal
Csakazértisajándék.hu facebook oldal
csakazertisajandek.hu weboldal
EZ IS ÉRDEKELHET: