Te és én.
Nem ismerjük még egymást, csak egyszerűen bevonzol.
Felcsillan a szemed, amikor meglátsz és egy életvidám szia!-val fogadsz. Elcsábít a mosolyod, a magabiztosságod, az önbizalmad, a lényed maga. Egy érzés ébredezik bennem. Az a fajta fellángolás, ami akkor keletkezik, amikor a nő kap egy kis kitüntetett figyelmet és kapaszkodót.
Mert akkor lépsz be az életembe, amikor a legnagyobb szükségem van rá.
Bíztat a testbeszéded, a figyelmed, a rám szánt időd. Tartod a szemkontaktust, talán egy kicsit flörtölünk is. Tudod, hogy kell egy nőnél jól indítani, figyelmes vagy, bókolsz… és megnyersz. Ott van az érzés már bennem, a pillangók szárnyalnak a gyomromban.
Ott van az érzés, és olyan erőssé tesz, úgy érzem, szembe tudnék szállni az egész világgal. Mintha mindent véghez tudnék vinni, miközben nem tudok se enni és se aludni. Mégis hajt a vágy. A kávéval megspékelt adrenalin zubog az ereimben.
Tudom, ez egy veszélyes hullámvasút. Mert bár éltet az érzés, mégis vergődésbe késztet. Hiszen ott a nagy űr, amikor nem vagy velem. Ott a pillanatnyi halál a találkozás előtti percben és az újjászületés, amikor újra velem vagy. A mámorító boldogság veled, a pánik, amikor távozni készülsz, és a szomorúság, amikor tovább állsz.
És a remény, hogy talán látlak legközelebb.
Misztikus és érthetetlen, de a sors szépen rendezi a szálakat. A véletlen egyengeti a kettőnk útját, tervezni sem lehetne pontosabban az útjaink kereszteződését. Sorscsapás vagy beteljesülés? Pokol vagy menny?
Felemelsz, majd a földhöz vágsz.
Mindegy is. Én mégis azt mondom, hogy az irántad érzett érzés mindent megér. Mert ettől érzem igazán, hogy élek!
EZ IS ÉRDEKELHET:
A megmagyarázhatatlan vonzalom!
Dehát ettől szép az élet:)