Lili elgondolkodva nézte az ujján csillogó jegygyűrűt. Úgy érezte, hogy a mindennapok és a világ eseményei általában gyorsabb ütemben haladtak előre, mint ahogy azt ő szerette volna.
Nem értette, hogy miért kell az életet bevásárlólistaként értelmezni. A feje felett köröztek a kérdések: van karriered? Férjed? Saját lakásod? Gyereked?
Egyetlen kérdést hiányolt csak, hogy valaki megkérdezze: boldog vagy?
Lili fellapozott egy Márai Sándor kötetet. “Boldoggá az tehet, aki boldogtalanná is. A biztos megöl, de túléled. A kétely éltet, de belehalsz. Az igazit elhagyjuk a többiért. A többit az igazi miatt. A szép rögtön kell. Az igazra alszunk egyet. A legfájóbb kín örömet színlelni. Sebzett szív csak sebezhet. Eszünk vádolható. A szív törvény feletti. Szívünk lebeszélhető. Rá sosem. Lelkünknek elég a kép. A testnek keret kell. Testet lehet venni. Lelket csak eladni. A férfi addig él, amíg kíván. A nő, amíg kívánják.”
Nagyon sóhajtott és becsukta a könyvet.
Játszott az ujján lévő gyűrűvel és a házasságra gondolt. Legfőképpen arra, hogy mi lesz, ha balul sül el. Mert ha egyszer már közös lesz a bankszámla és a lakáshitel, akkor a vége igen jelentős kalóriabevitellel és könnyveszteséggel zárulhat. Ha megszárad a tinta a házassági anyakönyvi kivonaton, akkor már korántsem lehet olyan könnyen kilépni.
Félt, hogy a házasság után elvesznek Márkkal a langyos semmiben. Megkopnak a randik, kialszik a szenvedély, a láb felkerül a dohányzóasztalra, üveges szemmel bámulják a tévét és a beszédtéma a vacsora mibenjében fog megnyilvánulni. És amitől a legjobban félt… megfakul a szenvedély, problémák hegye szakad rá, közbeszól a külvilág, vagy találkozik valaki mással, aki kizökkenti és izgalmat ígér. Aztán jön a feladás és a megcsalás.
A telefonján kikereste Lucifer nevét. Természetesen nem így hívták. Csak egy elbűvölő pasas volt, aki ördögien jól nézett ki. Egy pár hónappal ezelőtti beszélgetést görgetett át Lili újból.
– Szeretsz játszani?
– Igen.
– Rendben. Beszélgessünk sokat, találkozzunk, írjunk egymásnak, flörtöljünk, varázsolj el, aggódjunk egymásért, szívassuk egymást, adjunk egymásnak beceneveket és emlékeket. Bízz bennem, titkolózzunk, csókolózzunk, ölelkezzünk, mintha ez többről szólna.
– És ki veszít?
– Aki először lesz szerelmes.
És Lili szerelmes lett.
– Ostoba remény! – gondolta magában. – Tudtam, hogy a fenekembe harapsz, ha hagyom!
EZ IS ÉRDEKELHET: HA VALAKI NEKED VAN TEREMTVE…
A mesében vannak a hősök, akik átvergődik magukat a rengetegen, hogy boldogok lehessenek az igaz szerelmükkel. Lili úgy érezte, ha megpróbálná, akkor inkább egy medvével futna össze, aki komótosan elfogyasztaná ebédre.
Sajnálatos módon az élet nem állt meg csak azért, mert így érzett, mert nem ahhoz a férfihoz vonzódott, akitől a gyűrűt kapta. Lassítani akart, meghúzni a vészféket és időt kérni, hogy elgondolkozhasson, mit is akar valójában.
Az eszére akart hallgatni és nem a szívére. Tudta, hogy férj és szerető között óriási különbség van. Tudta, hogy a csók nem eskü, viszont az eskü igazi és egy életre kell, hogy szóljon. És persze, hogy tudta azt is, hogy a szép szavak, a reménykeltés és az ígéretek lehetnek hamisak, viszont a hallgatásban benne lehet minden igazság, és a titkolózás jelentéktelenné tesz, a találkák pedig csak pillanatokra szólnak.
Tudta, mégis, a szíve mást súgott.
Ha kimondja, hogy vége, akkor a szabadságot kapja vissza. De azt is érezte, hogy az érték, amit annyira sokan és olyan kétségbeesve keresnek, a kapcsolatban van, és azért igenis érdemes és kell küzdeni.
Lili úgy érezte, az esze és a szíve közt elvész… Arcát a kezébe temette és zokogott.
Fogalma sem volt, mit csináljon.
Hát én azt mondom,menjen férjhez!
Neki se legyen jobb mint nekünk:)))
De, tényleg ! Erre nincs jó válasz. Ha nem érzi biztosan ,hogy ezt akarja, akkor inkább hagyja ki.
Jó kis csokor a Márai idézetek, az találó mindegyik.👍👌