A férfiak egy dologban nagyon jók. Tökéletesen fel tudják bolygatni egy nő lelki világát. Janka esetében ez a férfi Máté volt. Közvetett kolléga a cég központjában, aki alkalomadtán kiküldetésben látogatta meg Janka irodáját.
Most is a küszöbön volt a következő üzleti út. Janka nagyon várta a férfi érkezését és azok a nyavalyás pillangók is a gyomrában repkedtek. Az sem segített a helyzeten, hogy a család már vénlánynak kiáltotta ki. A kollégák pedig, akik látták már Mátéval együtt, elkapták a folyosón, az irodában, hogy milyen aranyosak együtt, jól néznek ki, ilyen férfit képzeltek el Janka mellé, mennyire összhangban vannak, hogy hogyan reagálnak egymás rezdüléseire. Az a baj, hogy Janka is ezeket érezte, de akkor is… a férfinak barátnője van!
Bőröndkerekek hangja szelte át a folyosót. Máté megérkezett.
– Ne feledd, 4 éve barátnője van! – figyelmeztette magát Janka, bár lelkében ott volt az a fránya remény is, na meg a mondás, hogy barátnő ide vagy oda, ha valakik egymásnak vannak teremtve, akkor az ördög úgyis közbelép azzal a bizonyos talicskával, és nincs menekvés!
Janka nem tudta mi van, vagy mi lesz, mindössze azt érezte, hogy szimplán nagyon jó Mátéval együtt lenni, még úgy is, hogy sosem történt semmi közöttük, kapcsolatuk szigorúan csak munkakapcsolat volt.
Janka a csillámporos szívecske felhők között reális meglátásokra már képtelen volt. Minden pillantásban és mozdulatban Máté nem létező érdeklődését vélte felfedezni. A valóság helyes megítéléséhez kolléganője, Léna segítségét kérte. Így az ebédszünet utáni kávét kortyolgatva természetesen Máté volt a téma a két nő között.
– Amikor dolgozol, hátra-hátrapillant hozzád az asztalától. – kezdte Léna a forró kávésbögréjét szorongatva. – Van, hogy meg akar szólítani, de nagyon dolgozol, telefonálsz. És akkor elmosolyodik. Egy pillanat az egész. De abban a pillanatban, hogy leteszed a telefonod, azonnal tudja, mikor érsz rá és a következő pillanatban már veled beszél. Nem tudom neked megmagyarázni, de más veled. Kedves, bájos, mosolygós szemű. Szerintem annyira te vagy! – összegzett Léna, majd huncut mosollyal kortyolt egyet a kávéból.
– Szeretném hinni, hogy kicsit különlegesebb vagyok neki. – ráncolta a homlokát Janka, miközben a kávéskanál apró hurrikánt keltett a csészében, ahogy a kávét kavargatta. – Megmosolyogtatja a lelkem! De azért maradok a realitàs talajàn.
– Azt tudom, hogy különlegesebb vagy a számára! Én ezt érzem. – Léna amolyan spirituális lélek volt. A megmagyarázhatatlan dolgokra is mindig akadt magyarázata. – Ez nem olyan, mint amikor a Balázs oda volt érted, hogy bejöttél neki mint nő. Ezt máshogy érzem. Ahogy beszél hozzád, vagy csak ha szól. És ezt úgy mondom, hogy néha csak úgy fent marad a szemem és látom a feléd való megnyilvánulását. Például a többiek nem érdeklik. Nekem is mosolyog, ha bemegyek, de a kedves mosolyával és az udvarias “jó reggelt!” köszönésével. De ha te vagy a közelében, azonnal reagál és a neked szánt mosoly az teljesen más. Teljesen! – kávéskanál lendült a levegőbe, ezzel hangsúlyozva Léna mondanivalójának komolyságát. – De ő nem egy nőcsábász tuskó. Ő egy olyan kis kifinomult lélek, mint te. Annyira ledöbbentem, amikor egyszer csak úgy felpillantottam rátok. Mert éreztem, hogy egy hullámhosszon vagy vele. Azonnal levettem.
– Tőlem kapja az infókat, hogy tudjon dolgozni. Persze, hogy les. – hárított Janka, majd egy határozott mozdulattal felhörpintette az eszpresszóját. – Szeretném hinni, hogy van valami más is mögötte, nem csak kolléga vagyok, de boldog párkapcsolatban él.
– Igen, lehet, hogy ez így van, de nem találkozott még veled… – Léna pajkosan kacsintott egyet, kortyolt a tejeskávéjából, majd folytatta: – Azonnal vágtam, hogy jó a rezgés köztetek. Szóval lehet, hogy 4 éves a kapcsolata, de van, amikor jön a nagy bumm és visz mindent. De ő szerintem olyan kis puhatolózó. Nem olyan csapjunk a lecsóba típus. Szóval lehet, hogy kerülgetitek egymást, amikor megszületik a nagy bumm. Nem tudom. Van olyan, aki meg csak távolról imád. És inkább marad a langyos semmiben. Nem biztatni akartalak. Komolyan ezt érzem, ezt gondolom. Nagyon jó lelkű, szép, okos nő vagy! Nagyon szorítok, hogy megtaláld a párod, az igazi nagy bummot! Nem hallucináltam! Többször hátra pillant rád. Nagyon kedves srác! Elhiszem, hogy hiányzik. Olyan kis te vagy! – Léna is megitta a maradék kávéját, és elindult. – De most irány a munka!
Janka visszaült a monitor elé, de a képernyő elmosódott. Azon gondolkozott, amit az imént Lénától hallott. Végül ennyit sikerült megfogalmaznia magában, mielőtt újra a billentyűt kezdte püfölni és egy árbevétel táblázatot elemezni: az embernek egész addig halványlila gőze sincs arról, hogy ki lehet a lelki társa, amíg nem találkozik a tekintetük. Nem a szexuális kisugárzása fogta meg, hanem a személyisége és a lénye. Persze, szexuális tartalom is vegyült a dologba, badarság lenne tagadni. Ugyanakkor a lényének az egésze töltötte ki boldogsággal a lelkét. Kézenfogva sétálni az utcán, hozzá tartozva… valami mesés lehet…
Ahogy lenni szokott, a kiküldetési idő hamar lejárt, Máté ment vissza a központba.
Janka próbálta beérni annyival, amennyi az álomfoszlányokból jutott neki: a férfi napról napra bensőségesebbé váló ölelésével. Az első hideg kézfogástól, az első esetleg ölelésen át végül egy nagyon meleg baráti búcsúölelést kapott.. Közelebb kerültek egymáshoz, és Janka ennek nagyon örült! … és nem gondolta túl.
Janka szaladt egy megbeszélésre. Visszaérve a billentyűzet alól egy neonzöld post-it sarka kandikált ki.
“Legközelebb egy vacsora a belvárosi olasz étteremben?” M.
Ekkor végtelen számú rózsaszín szívecske állt Janka körüli pályára.
Ez a novella is érdekelhet: A ZÖLD SZEMPÁR