Azt mondtad, elhagyod.
Emlékszem, a szemembe néztél, és teljes higgadtsággal, komolyan kijelentetted, hogy megmondod a feleségednek, hogy már engem szeretsz. Aztán eljössz.
Annyira hinni akartam. Mint kislányként abban, hogy a Hold sajtból van.
Átöleltél, és nagyon gyengéd mozdulatokkal sodortad le rólam a ruha pántját. Ezúttal nem ellenkeztem. Hittem a szemednek, a szádnak, a kezednek. Hittem, hogy másnaptól hozzám tartozol, így már nem tűnt árulásnak a gyengédség veled. Nem éreztem azt, hogy elárulok egy másik nőt, egy családot.
Hiszen 24 órán már nem múlik semmi. 24 óra múlva tiszta vizet öntesz a pohárba. És együtt leszünk.
Hetek alatt felhalmozódott vágyunk hevesen lángolt fel köztünk. A csókod mámorító volt, bár kicsit kapkodó. A kezed tüzes, és egy kicsit mohó. Az élvezeted pedig önző, engem nem várt meg, de nem bántam. Majd holnap. Összeszokunk.
Mire kijöttem a fürdőből, felöltöztél. Azt mondtad, ma még nem maradhatsz éjszakára, de holnaptól úgyis annyit leszünk együtt, amennyit csak akarunk.
Mert holnaptól minden más lesz.
Annyira komolyan mondtad, miért ne hittem volna… Az ajtóban a csók futóra sikerült, de késő volt már. Értettem. Holnap is nap lesz. Meg holnapután is.
Az ajtó becsapódott utánad, és én annyira boldog voltam! Csak napokkal később vettem tudomásul, amit már rég tudnom kellett volna: