A depresszió elől kevés ember menekül. Rövidebb-hosszabb ideig mindenkit érint, ám vannak, akik többször süllyednek búskomorságba. Ők jellemzően öt csillagjegy szülöttei.
De vajon kik ők? Melyik öt csillagjegy hajlamos leginkább a depresszióra?
Bak
A Bak komor és zárkózott. Soha nem bújik ki a felelősségvállalás alól, a hibáit mindig vállalja, sőt, gyakran önmagát hibáztatja. Ez a bűntudat, a rengeteg munkából adódó túlterheltség és a fegyelem, hogy minden helyzetben kontroll alatt tartja magát, gyakran depresszióssá teszi a Bakot. Nagyon fontos számára az érzelmek kifejezése, ennek elmulasztása is súlyos depresszióhoz vezethet.
Ha a Bak megtanul bízni önmagában, és nyitottabb hozzáállást tanúsít, ha nem áll folyamatosan pesszimistán az élethez, és megpróbálja a jó dolgokat is észrevenni, az drasztikusan megváltoztathatja az életét.
Bika
A Bika gyakran introvertált személyiség, aki szeret a komfortzónáján belül maradni. Mindig követi a rutint, utál minden változást, ami felforgatja a mindennapi életét. Nála a depresszió fő oka a napi rutinokban bekövetkező változás, mivel, ha megszűnik a megszokott kényelme, az erős szorongással tölti el. Egy hosszan elhúzódó probléma is komolyan megrendítheti, a mélabúból pedig igen nehezen keveredik ki.
Skorpió
Talán senkit nem lep meg, hogy a Skorpió is felkerült a depresszióra hajlamos csillagjegyek listájára. Mivel ennek a csillagjegynek a tagjai mélyen és intenzíven éreznek, és sokat fektetnek bele személyes kapcsolataikba, könnyen megsérülnek, ha az nem működik. Gyakran rágódnak a számukra bántó múltbéli eseményeken is, ami szintén nem tesz jót a lelkiállapotuknak. A szerelmi bánat is nagyon jellemző rájuk, a magány, a veszteség és a szeretteiktől való elszakadás pedig lehangolja őket.
A Skorpió gyakran tartja magában az érzéseit, mert úgy érzi, mások csak kihasználják. Számára az a legjobb, ha megosztja valakivel az érzelmeit, és nem veszi túl komolyan az érzelmi kapcsolatokat.
Rák
A Rák hihetetlenül családcentrikus, gondoskodó csillagjegy, akinek ugyan bátor a szíve, de törékeny. Éppen ezért könnyen megsérül. Gondoskodni akar, de mások ezt túlzott rátelepedésnek érezhetik. Végtelen törődésével így néha egyedül marad, és úgy érzi, senkinek nincs a szeretetére szüksége. A rettentően érzékeny Rák emiatt süllyedhet gyakran depresszióba. Neki extrém módon szüksége van érzelmi támaszra, ha nem kapja meg, erős búskomorságba süllyedhet.
Halak
A Halak általában kedves és szerető ember, aki hajlamos a mártíromságra, az önpusztításra és az önfeláldozásra. Ez az önpusztító és álmodozó életszemlélet az, ami csalódottá és komorrá teszi őt. Gyakran szenved csendben, miközben megpróbál mosolyogni, hogy családja és barátai boldogok legyenek. A Halak a leginkább hajlamos a depresszióra az összes csillagjegy közül, sokszor zuhan az álmodozásból a hideg valóságba. Nem mindig képes uralni az életét, gyakran ki is használják mártírságát.
A legjobb tanács a Halaknak, hogy érintkezzen többet a valósággal, kerülje az önfeláldozást, és ne próbáljon mindig mindenki kedvében járni.
nyitókép: Image By vecstock
EZ IS ÉRDEKELHET: