Anno sok netes oldalon voltam aktív – akadnak tartalmas felületek, intelligens beszélgetőpartnerekkel. Persze, attól függ, ki milyen témával indít fórumot – könnyedén fel lehet kavarni az állóvizet. Esetünkben is ez történt.
Történetünk – véleményem szerint, – jobb sorsra érdemes hőse a női hozzászólóktól remélt valamiféle segítséget. A szóban forgó fickó arról mesélt, milyen szexuális fantázia a gyenge pontja, amiről sosem mert a feleségének beszélni.
A férfi vágya nem volt különösebben extrém. Egyszerűen bejöttek neki a cipzáras felsők. Nem az a kategória volt, aki elől biztonságos helyre kell menekíteni a próbababákat a kirakatokból, és mosás után a szobájába csempészné az ilyen holmikat. Vonzónak találta, ha a kedvese ilyet visel, és szerette volna, ha az ágyban a felesége felvesz egy nőies, cuki, de cipzáras felsőt a meztelen bőrére.
Miért is tituláltam jobb sorsra érdemesnek ezt a férfit? Akadt 1-2 hozzászóló, akik kulturált tanácsokat adtak neki, és nem lihegték túl a dolgot. A többség megnyilvánulása viszont kimerült az obszcén poénkodásban a férfi kárára.
Amikor ehhez hasonló reakciók között bogarászok, az a benyomásom, hogy rengeteg ember a netes arctalanságot használja arra, hogy levezesse az összes frusztrációját, amit magával cipel. Ebben az esetben a kollektív férfigyűlölet lecsapódásán kívül egyebet nem tudtam kivenni a szavaikból.
Lehetséges, hogy bennem van a hiba. De – ahogy azt minden, szexet érintő témánál meg szoktam jegyezni, – amíg a fantáziád minden résztvevője az emberi fajba tartozik, elmúlt legalább 18, és önként lesz a partnered, addig abban semmi kivetnivalót nem látok.
Az ember lánya rengeteg, teljesen eltérő ízlésű jelölttel összefut, ha randizásra adja a fejét. Találkoztam már olyannal, aki a női lábakra bukott, vagy épp a lakkozott körmökre. És olyannal is, akit a meztelen, női has látványa sokkal inkább felajzott, mint egy merész dekoltázs. Mindenkinél máshol húzódik az a bizonyos határ. Én ezeket a – többség által szokatlan, – vonzalmakat azért sem találtam kellemetlennek, mert az illetők mindig intelligensen álltak a dologhoz. Tiszteletben tartva a tényt; közel sem biztos, hogy a partnerük épp annyira fel lesz villanyozva a témától, mint ők. De ezt a fajta tiszteletet akkor is elvárom, ha a kedvesem a merészebb dekoltázsok rajongója.
Még ha meg is hökkentem egy-egy ilyen esetben a sztori hallatán, fontos volt, hogy beszéljünk a dologról. Ha nem egy alkalmi, futó viszonyról van szó, el sem tudom képzelni, hogy egészséges kapcsolatot építhessek ki valakivel, aki szégyelli magát előttem. És a helyett, hogy beszélne, esetleg titkolt pornónézésben próbálja meg kiélni a fantáziáit, mert az arcába röhögök, undorodni kezdek tőle, vagy épp, ítélkező megjegyzéseket teszek rá.
Különben is; mi alapján lehetek biztos benne, hogy amit én természetes vágyként élek meg, arról minden férfi ugyanígy fog gondolkozni?
De, mint mondtam, mindenkinél van egy határ. Ezt a határt viszont nem lehet belőni az alapján, hogy olvasol valamiről, és úgy érzed, neked ez nem tetszik. A saját határait az ember úgy ismerheti meg, hogy kísérletezik. Olyasvalakivel, akiben megbízik, akinek bátran mondhat nemet, vagy, ha épp arról van szó – akivel el tudja engedni a szégyenérzetet. A magam részéről, köszönöm szépen, de a társadalom addig üsse el valami mással az időt, míg mi a hálószobánkban időzünk – rajtunk kívül senki nem kap meghívót a zártkörű eseményre.
Számomra az a bizonyos határ egy rendhagyó kérésnél kezdődött. Az illetőnek nagyon tetszett a hajam, ami akkortájt a csípőmig ért. Ebben még semmi különöset nem találtam – nem először találkoztam azzal, hogy valakit az átlagosnál jobban lázba hoz a női haj. Ő viszont abban talált volna igazi örömet, ha levághatja. Itt véget is ért az ismerkedésünk. Bennem ez a gondolat – hiába volt a srácnak fontos a beleegyezésem, – az erőszakos beavatkozás érzését keltette. A szexualitás és valaminek az eltávolítása, ami a testem része, nagyon nem passzoltak össze. A lényeg mégis az volt, hogy beszéltünk erről: ő megértően fogadta a visszautasítást, én pedig a véleményem kevésbé tapintatos részét inkább megtartottam magamnak.
Vajon létezik olyan a szexualitásban, ami abszolút tabunak számít, amiről még beszélni sem lenne illendő? Vagy épp ellenkezőleg – éljük meg úgy az életünk ezen részét, mint egy +18-as játszóteret, ahova bátran beengedhetünk valakit (vagy épp, mindenkit), amíg tiszteletben tartja a az örök érvényű játékszabályt; a nem nemet jelent?
Vura Hajni
nyitókép: Image by Freepik
EZ IS ÉRDEKELHET: