Férfiak vallomása arról, miért döntöttek úgy, jobb egyedül

Géza 52 éves:

Minden teherre egyedül voltam. A feleségem gyermeknevelés címén megette az életem. Nagyobb lakás kellett, megteremtettem, új autót szeretett volna, hitelre bár, de megvettem. A gyerekek a legelitebb iskolába jártak, mindegyik egyetemet végzett és szakasztott olyanokká váltak, mint az édesanyjuk.

A kérem szót sosem hallottam, csak azt, hogy kell, hogy bezzeg másnak milyen van, és nekünk mikor lesz. Rádöbbentem, mindenki boldog körülöttem, de soha egyetlen egyszer nem hallottam azt, hogy köszönöm. Úgy éreztem, bármit megteremtek, soha nem lesz elég.

Aznap azon gondolkodtam, mikor bújt hozzám a feleségem utoljára, mikor volt az, hogy ha én átöleltem, nem tolt el magától. Mikor örült utoljára a virágcsokornak, vagy mikor köszönte meg azt az ajándékot, amit csak azért vettem neki, mert hirtelen eszembe jutott, és reméltem, boldoggá tehetem vele.

Hirtelen olyan ürességet éreztem, hogy szó szerint levegőt nem kaptam Rea. Így az említett nap délután felöltöztem, közöltem, mindent itthagyok, de mennem kell. Emlékszem, az új otthonomat, ami albérlet, már a kocsiból kerestem. Ennek immár három éve. Azóta megtaláltam azt a nőt, akivel együtt élek, aki a pohár vizet is megköszöni, és hálás mindenért, ahogyan én is neki és érte.

Szabolcs 37 éves:

Ha valaki azt mondja, hogy létezik beteges féltékenység, kinevetem. Aztán megismertem Kingát. Na, az a lány őrült volt. Elhiszed, ha azt mondom, hogy a film közti reklám közben a fejemre borította a popcorn-t, mert szerinte áhítattal néztem valami csajt, aki felmosónyelet vagy mit reklámozott?
De emlékszem abból is iszonyatosan nagy botrány volt egy hipermarket kellős közepén, hogy magam elé engedtem egy nőt, aki ráadásul gyerekkel volt. Az én szép szerelmem ott balhézott a bolt közepén, és mást sem hallgattam, csak, hogy ha annyira kell, vigyem haza az ismeretlen nőt. Ebből volt még legalább ezer fél év alatt. Kinga ment, gyomorfekély jött. Jelentem gyógyulok.

Lóri 45 éves:

Mindent a barátnőivel beszélt meg. Ha valami nem tetszett, nekem bevágta a sértődöttet, meg sem szólalt napokig, bezzeg a barátnői azt is tudták egy nap hányszor iszom vizet. A legjobb az volt, amikor az én albérletembe, ahol közösen laktunk, este tízkor megjelent a kivégző osztagom, mert jöttek vigasztalni a barátnőmet olyan dolog miatt, amiről nekem fogalmam sem volt. Rájöttem, sokkal többen vagyunk ebben a kapcsolatban, mint ketten, így én kiléptem belőle.

Zsolt 49 éves:

Az megvan, hogy mindent rosszul csinálsz? Mondom, mindent. Rosszul veted be az ágyat, rosszul sütöd a húst, rosszul osztod be azt a pénzt, amiből minden fillért beteszel a közösbe, rosszul vezetsz, sőt, irányt is rosszul váltasz. Folyamatosan veszekedés volt abból is, ha a barátaimmal találkoztunk, vagy ha a családomnak segítettem. Aztán eljött a pillanat, amikor rájöttem, az egyetlen dolog, amit rosszul teszek, hogy még bent vagyok ebben a kapcsolatban. Azóta találkoztam egy fantasztikus nővel, akivel immár harmadik éve házasságban élek, és már elhiszem, nem vagyok rossz.

Attila 44 éves:

Majdnem elvettem feleségül egy királylányt. Vagy legalábbis annak pontos mását. Hatalmas igényei voltak, és mindig nagyon kedves volt, ha megkapta azokat. Egy idő után attól éreztem magam fontosnak, ha minden vágyát teljesítettem. Nem kérdés, hogy fél év múlva elérkezettnek látta az időt az eljegyzésre, én pedig megtettem. A legromantikusabb helyen, az igényei szerint megkértem a kezét, majd rá egy hétre elbocsátottak. Van ilyen. De arra a balhéra, ordításra egy pillanatig nem számítottam, amit megértés helyett kaptam. És miközben tombolt és mindenféle mihaszna semmirekellőnek elhordott, semmi mást nem láttam, mint őt, a szörnyet, a kezén a brutál gyémántgyűrűvel, amivel eljegyeztem. Aznap már nem aludtam nála, és azóta soha többé.

Vilmos 46 éves:

Egész egyszerű a magyarázat. A saját komplexusait mind rám tolta. Nem volt megelégedve magával, sem külsőleg, sem belsőleg. Épp ezért mindenki rusnya volt, mindenki rosszabb, mint ő, mindenkit lenézett és elvárta, hogy osztozzam a nézeteiben. Olyannyira elhatalmasodott ez az őrület rajta, hogy mindenki sz@r volt. A barátaim, azok párjai, a családom, a hentes, a zöldséges, és egyszercsak azon kaptam magam, hogy görcsbe rándult a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy mindjárt hazaérek. Mivel terápiáról hallani sem akart, úgy döntöttem, kiszállok, mielőtt maga alá temet ez a kapcsolat.

Tamás 38 éves:

El tudod képzelni, hogy egy nap arra ébredsz, hogy semmit nem tudtok megbeszélni? Olyan, mintha két idegen élne együtt, ahol egyetlen mosoly sincs, csak ordítás, némaság, közöny. Egy autóbaleset utáni lábadozás alkalmával már otthon arra ébredtem, hogy mindenhol szívesebben lennék, mint otthon. Megértettem, hogy ő sem boldog, és én sem vagyok az. Négy év után, abban a pillanatban közöltem a feleségemmel, hogy elmegyek. Erre azt válaszolta, hogy ez a legjobb döntés, amit csak hozhatok.

Szilárd 45 éves:

Ja, hogy miért? A legjobb barátom lett a legjobb barátja. Eleinte örültem annak, hogy ilyen jól kijön a barátaimmal, annak viszont egyre kevésbé, hogy minden egyes magánéleti problémánkat a barátommal beszélt meg. Picit olyan volt, mintha ők lennének kapcsolatban, és nem mi. Amikor pedig megpróbáltam beszélgetni vele erről, hogy ha baj van, itt vagyok, beszéljük meg és hozzuk helyre, hihetetlen patáliát csapott. Féltékeny s@ggfej lettem és közölte, esze ágában sincs másként viselkedni a legjobb barátommal, aki immár az övé. Itt eltört valami, és bár még pár hónapig próbálkoztam, hasztalan volt, így szakítottam.

Zsolt 46 éves:

A válasz piszok egyszerű, mindig azt kellett tennem, amit az édesanyja mondott. Nem volt választás. Ha az édesanyja azt mondta az akkori páromnak, hogy munka után csak egy tróger találkozik a barátaival, és ül be egy sörre, akkor bizony én délután tróger voltam. Ha az anyósom azt mondta, hogy aki becsüli a párját, az luxus nyaralásokra viszi, akkor nekem becsülnöm kellett a párom és befizetni a nyaralásra. Nem számított, hogy mindenben támogattam őt, hogy mindenben bátorítottam, nekem köszönheti, hogy elkezdte és be is fejezte az egyetemet, vagy, hogy amikor elbocsátották segítettem neki lelkileg is túlélni a helyzetet, és utána arra buzdítottam, ha szeretne képezze még magát, minden mást megoldok. Nem, ezek nem számítottak. A lényeg, hogy rájöttem, nem akarok az anyósommal házasságban élni.

Ferenc 58 éves:

Két éve éltünk együtt, korunkból adódóan nem vártunk sokat az összeköltözéssel. Eleinte minden jól ment, harmónia, csillogás, de utána azt vettem észre, hogy bármi problémája van, azt kipakolja a Facebook-ra. Egész konkrétan a fél világ tudta, hogy későn értem haza a születésnapján vagy, hogy otthagytam a mosatlant vacsora után. Egész egyszerűen úgy éreztem magam, mintha egy reality műsor kellős közepén élnék, ahol azért veszem a porszívót a kezembe, nehogy megtudja a világ, hogy nem tettem. Persze a pozitív dolgokat egyetlen alkalommal sem olvastam vissza, szerinte azért nem, mert az nem vicces. Még most sem térek magamhoz.

Balázs 47 éves:

Engem egész konkrétan kasztrált az asszony. Na nem úgy, de lelkileg mindenképp. Persze a házasság előtt is egy nagyszájú, féltékeny típusú asszony volt, de a házasság után fordult ki magából igazán. Én lettem a családon belüli erőszak mintapéldánya. Komolyan. Ha valami nem tetszett, ordított, eltörte az orrom, a fejemen tört szét a tányér, és meg sem tudom számolni hányszor voltam tele kék-zöld foltokkal. Az ok általában a féltékenység volt, vagy az, hogy szerinte keveset kerestem. Megvette a kiszemelt ruhát, de a hónap végére kifutottunk a pénzből. Folyton azt hallottam, én vagyok a családfenntartó, nekem kell megoldanom a problémát, ha annyira családot akartam.

Selejtnek hívott és elhordott mindennek. A nyugodt pillanatainkban pedig elvárta, hogy a kedvére tegyek, és férfiként viselkedjek. Bevallom, folyamatosan felsültem, ami újabb indokot szolgáltatott arra, hogy bántalmazzon szavakkal és tettekkel. Egyébként is egyre több hibát vétettem a mindennapokban és a munkámban is. Kialvatlan voltam, depressziós, és már a két gyermekünk sem tudott benntartani a házasságban. Azt éreztem, bele fogok halni. Nem mertem beszélni róla a családnak, a barátoknak meg pláne, így inkább kerülni kezdtem mindenkit és a sérüléseimmel sem mentem orvoshoz. Ugyan már, mit mondhatnék, ha megkérdezi minek köszönhetem a sérülést? Szóval egyedül maradtam és azt éreztem, itt nem érhet véget az élet. Nem akarok így élni.

Egy éve reggel kiléptem a közös otthonunk ajtaján, elindultam dolgozni és délután felhívtam, hogy soha többé nem megyek haza. Azóta a válóperünk folyik, úgy tűnik az utolsó alsónadrágra is igényt tart, de nem bánom. Most terápiára járok, és igyekszem feldolgozni a múltamat, hogy utána megtaláljam azt a nőt, aki a férfit látja bennem.

Todorovits Rea

nyitókép: Image by LipikStockMedia on Freepik

EZ IS ÉRDEKELHET:

Amikor kispórolod a létből az életet – mert a langyos nem fáj