Ötven évesen nem az oviban terveztem kezdeni a napot

Nem okvetlenül könnyű, sőt

Elsőre ott a „meglepetés”, amit fel kell dolgozni, hiszen ebben a korban már nem olyan egyszerű teherbe esni. Mert korábban az orvos is azt mondta, nagyjából esélytelen. Mert olyan műtét után vagy olyan élettani helyzetben van a nő, hogy gyakorlatilag lehetetlen, hogy megfoganjon a petesejt. És tessék, amire azt hitte, hogy a korai menopauza, azt átírja a pozitív terhességi teszt.

A döntés nagy felelősséggel jár – akár az, hogy már nem szeretne több gyereket, akár az, hogy megtartja.

Minden más, mint korábban

Sokkal több vizsgálatra kell menni, nagyobb a kockázat, mint fiatalon. Rengeteget változott akár a várandósság egészségügyi menete, már nem ott van a rendelés, ahol a korábbi években, már nem úgy történik a gondozás, mint előtte. Már más szemmel néz az ember az egészre – hiszen végigcsinálta egyszer vagy többször is – és lehet, hogy nem annyira türelmes és elfogadó. Már nem viseli olyan jól az esetleges megjegyzéseket, utasításokat, mint azelőtt.
És akkor is végig izgulja az egészet, azt a 9 hónapot, ha azt mondják, hogy minden rendben van.

Mi lesz a munkával?

A munkával kapcsolatos kérdés és döntés is nagyon nehéz. Hiszen a fiatal nőknél is sarkalatos pont a gyerekvállalás, tud-e dolgozni a terhesség alatt, vissza tud-e menni, amikor szeretne, elfogadó-e a munkahely, ha a gyerek beteg – és a többi, és a többi. Idősebb korban, amikor eleve nehéz munkát találni, amikor a többség két kézzel kapaszkodik a meglévő helyébe, ha onnan „kiesik”, nagyon bizonytalan a jövő. Ráadásul egy gyerek – bár nem szép így gondolni rá – hatalmas költség egy család életében. És ha van még mellette néhány nagyobb, akik általános iskolások, középiskolások, akkor kifejezetten nehéz lehet az újratervezés. Ahol pedig mindkét keresetre szükség van, nagyon át kell gondolni, hogy a kicsi érkezése előtt-után, hogyan tovább?

Tényleg aranyos és szeretnivaló

Mi más is lehetne? A kisbaba egy csoda. Öröm, hogy a kezünkben tartjuk, szívet melengető látni az első mosolyát, figyelni a cseperedését, a nagyobb testvérekkel való kapcsolatát. Akár vicces is, hogy újra a boltok babaosztályán is nézelődünk, hogy csörgőt, plüssjátékot, majd kirakót, zenélő könyvet vásárolunk. Hogy felelevenítjük a meséket, a mondókákat – és valaki újra őszinte csodálattal és imádattal néz ránk.

Ja, hogy neked ő késői gyerek!

Aztán, amikor három éves lesz, és elkezdődik az óvodai beszoktatás, jönnek a kérdő tekintetek. Mert akármennyire is jól tartja magát az anyuka, azért az látszik, hogy már nem húsz és nem harminc éves.

Erről nem illik beszélni

A nehézségekről általában nem. Mert azt várja a környezet, hogy az (éppen már nem annyira fiatal) anyuka repessen az örömtől és újra mindent tegyen félre. Miközben, ő ezen már lehet, hogy „túl van”, és testileg és sokszor lelkileg is egy másik szakaszba lépett.
A nagyobb gyerekek már önállóak, ezért új dolgokba vágna bele. Pótolná azt, amiről korábban, a gyerekekért örömmel lemondott, hiszen lesz még rá idő. Voltak tervei – vagy csak egész egyszerűen pont elég volt tizensok évvel ezelőtt a babázás, a maximális odafigyelés valakire, a szinte teljes önfeladás. Mert a gyereknevelés, főleg, amikor még kicsi, nagyon sokszor ezzel is jár.

„Imádom, amikor meghallgatom, hogy milyen jó nekem és mennyire lennének a helyemben. Hát, hajrá, szoktam mondani.
Picit benézni a babakocsiba, pár szót beszélni velem az utcán, vagy elolvadni, amikor a huszonkét éves nagylányom viszi az egy éves öccsét, azon mosolyogni, hogy akár az övé is lehetne, tényleg aranyos. De most, negyvennyolc évesen újra belecsöppenni abba, amit a három gyerekkel már végigcsináltam, nem egyszerű. Kimondom, hogy természetesen imádom a legkisebb fiamat és én vállaltam – de nem könnyű. És igen, más, nagyon más most minden, mint amikor fiatalon, az első gyerekem megszületett.
A korom alapján, és mert már csak egy petefészkem van, teljesen lehetetlennek tartotta az orvos, hogy ilyen megtörténjen – és lám. Most itt van, az egész család szereti – de más a gyerekkora, mint a nagyoknak, hiszen a születésekor a „legkisebb” gyerekem is 15 éves volt. Jelenleg ő lakik már csak itthon, a többiek kirepültek – úgyhogy, hiába nyüzsgött itt gyerekzsivajtól a ház sok éve, most viszonylag csend van. Ezért külön figyelnem kell arra, hogy a kicsinek is minden meglegyen, hogy társaságba, neki való programokra is járjuk. Ami, bevallom, nekem már nem annyira fekszik, mert értelemszerűen nem az én korosztályom a mostani kisgyerekes szülők és most még inkább nem köt le a bábelőadás vagy a meseszínház.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy aki hasonló cipőben jár, szerintem nyugodtan ezt is elmondhatja a lelkendezőknek, hogy persze, csodálatos a késői baba is, és igen, mi döntöttünk így – de ez nem jelenti azt, hogy minden nap öröm és vigasság. Illetve, attól, hogy megint egy pici van a családban, én nem lettem újra húsz éves.” – mesélte Viola, akinek négy gyermeke van, a legnagyobb és a legkisebb között pedig 21 év a korkülönbség.

Újra kihívás – hiába nem ő az első gyerek

Ahol viszonylag későn, a már nagyobb gyerekek után érkezik a kicsi, akármennyire is tapasztalt a szülőpár, kicsit minden más, mint korábban. Sokat változik közben a világ, lehet már más a szemlélet, a rendszer – és maguk a szülők is. Van, aki nem olyan rugalmas, nem annyira összeszedett, mint fiatalon – vagy pont, hogy mostanra inkább lazított volna már a szabályokon, a napirenden. Amit, a baba érkezése, majd a kisgyerek nevelése, újra teljesen átformál.
Persze, nem arról van szó, hogy ha bárki ebbe a helyzetbe kerül, akkor felejtsen el maga körül mindent – de a sok szépség mellett az is elgondolkodtató, amit az egyik, ebben a helyzetben lévő édesanya nevetve mondott: „Hatvan éves leszek, mire ő 18. Már csak addig kell kihúzni, utána a magam ura lehetek.”

Nyitókép: Image by Racool_studio on Freepik

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hogyan neveld úgy a gyerekedet, hogy a legjobbat látod meg benne?