Hányszor éreztük már azt, annyi rajtunk a teher, hogy nem bírjuk. Megannyi reggel és este volt már mindannyiunk életében, amikor úgy éreztük, nekünk csak és kizárólag a nehézségek jutnak, elnyelnek a hullámok és egy pillanatra sem engedi az élet, hogy a felszínen levegőt vegyünk.
Aztán valahogy túllendülünk mindenen.
Jól emlékszem milyen érzés volt, amikor úgy éreztem, minden összeesküdött ellenem. Jól emlékszem milyen érzés verejtékben úszva, negyedóra alvás után felébredni és csak ébren hánykolódni. Jól emlékszem arra, amikor bármerre is kerestem a kapaszkodót, nem találtam. Mert nem volt.
De az élet valahogy mindig elrendezte a sorokat, benne a sorsommal.
Persze nem volt fájdalommentes, kudarcoktól mentes, könnyek nélküli. nem maradt el az összeomlás. Nem. De ezen, ahogy én is, mindenki túlesik. A hentes, a villamosvezető, a gyermek tanára, az edzője, sőt, a főnök is.
Ilyenkor természetesen kéz a kézben érkezik a szorongás, a pánikbetegség, a kétségbeesés és a depresszió.
Meg lehetne előzni, lehetne mérsékelni a negatív hatást, létezik önvédelem a lelkünk számára?
A kérdés sokkal összetettebb, mint gondolnánk, és valahol a megoldás is előttünk van.
Nem véletlen, hogy a hálát számtalan általános iskolában tanítják a diákok számára. Egész egyszerűen minden reggelt azzal kezdenek, hogy megbeszélik, melyik gyermek miért hálás. A hálának ugyanis rezgésszintje van, olyan magas, ami képes elmosni az éles rosszat, a fájdalmakat okozó negatívat.
Ha megtanulunk hálásnak lenni azért, amink van, észre fogjuk venni, milyen gazdagok is vagyunk valójában.
Anyagi problémák, párkapcsolati gondok, munkahelyi krízisek és sorolhatnánk vég nélkül, mennyi minden van az életünkben, melyek, ha összeérnek, a szűk keresztmetszet karcosra sebzi a lelkünket.
Nem, nem annyit, mint amit a fejünkhöz vágnak, és nem is annyit, amennyit ebben a pillanatban önmagunkról gondolunk.
Csak üljünk le, és gondoljuk végig, mennyi mindenen túl vagyunk már. Mennyi mindent átvészeltünk, pedig hányszor éreztük, hogy nem megy tovább. Aztán mégis lett erő, mégis lett egy megoldás és mégis itt vagyunk!
Minden megoldásban benne rejlik a jövő lehetősége!
A legnagyobb félelmeinket nem más generálja, mint az a tudat, mi történik, ha mégsem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan elterveztük. Erre most írhatnék megannyi bíztató és bátorító bullshit-et, mégsem teszem. Mert igen, lesznek helyzetek, amikor a számunkra legrosszabb forgatókönyv valósul meg.
Mit tehetünk?
Semmit. Kármentesítünk és közben arra gondolunk, hogy ott hátul, az agyunk legmélyebb zugában erre is készültünk, ezt is éreztük és legközelebb majd jobb lesz. Minden.
Todorovits Rea
nyitókép: Image by Kireyonok_Yuliya on Freepik
EZ IS ÉRDEKELHET: