Megosztó téma a mobiltelefon, és annak használata, főleg, ahol a gyerekek is szóba kerülnek. Sokaknak a telefon maga az ördög, mindennek a meg-, és elrontója. A gyerekkort tuti tönkreteszi, mondjuk teljes beleéléssel, majd elmegyünk futni, és elindítjuk a karunkra rögzített mobilon valamelyik sport applikációt.
Talán divat is lett nem szeretni
Főleg az idősebb, a felnőtt korosztály és a gyerekes szülők körében divat a telefon okolása. Hogy van némi igazságtartalma, azt senki nem tagadja – azonban leginkább a túlzásba vitt használat az, ami ártalmas. Az viszont mindenben. Az evésben, a fogyásban, a sportban, a munkában, a tanulásban, az élvezetekben. Ezért, talán a mérték lenne az egyik szempont, amivel kordában lehetne tartanai a szülők, tanárok szerint túl sokat „telefonozó” gyerekeket.
Ehhez viszont valami más lehetőséget is kéne mutatni nekik – izgalmas tanórát, otthoni programokat, közös beszélgetést. Ameddig azonban a szülőnek kényelmes, hogy a gyerek a telefont nyomkodja, mert addig is nyugton van, nem nyaggat, addig marad a látszat sopánkodás, hogy ezek a mai gyerekek… Ami, lássuk be, szintén nagyon kényelmes.
Miért nem mész ki a levegőre?
Igen, ez ma is lehetne az egyik vezér mondat szülőtől, felnőttől a gyerek felé. Azonban a mostani ötvenesek biztosan jól emlékeznek, hogy őket is nyaggatták már ezzel, hozzátéve, hogy „Tedd már le azt a könyvet, elromlik a szemed.” „Mit ülsz itt egész nap, miért nem játszol az udvaron/a kertben/a barátaiddal?”
A mai negyveneseknek már kicsit több lehetőségük volt gyerekműsorokat nézni a tévében – akkor kezdett mumussá válni a televízió. A mostani harmincasok idejében pedig megjelentek már a kereskedelmi csatornákon a gyerekadók, a mese videókazetták – abban az időben az volt a „rossz szülő”, aki hagyta tévézni a gyereket.
Aztán megérkezett az internet, a többféle játékkonzol, a mobilok – és ezzel megszülettek az újabb bűnbakok.
Hol nem ezt látja a gyerek?
Hiszen már ebbe született. És hogy is lehetnének ezek rosszak, amikor anya, apa ezzel indítja a reggelt? Amikor mindig ott van a kezében, vagy legalábbis a közelében? Amikor ezen fut akár a család élete is?
Hiszen – a teljesség igénye nélkül –, az ébresztőóra, a naptár, a kalóriaszámoló, a munkahelyi dolgok, levelezés, a lakásvilágítás, a mosógép, a mosogatógép, az edzéshez használt applikációk, a zene, a ciklusnaptár, a fényképező, a jegyvásárlás, banki alkalmazás, receptküldő szolgáltatás, mind, mind a mobilon vannak!
Miért várjuk a gyerekektől, hogy mértékkel, okosan, higgadtan használják, amikor sokszor mi, felnőttek sem tudunk elszakadni tőle?
És persze, ne általánosítsunk, biztosan vannak olyan családok, ahol ez nem így van, biztosan vannak olyan szülők, akiknek nincs, vagy tényleg csak telefonálásra használják – és biztos vannak olyan gyerekek, akik nem mobiloznak. Sokat.
De az biztos, hogy az élet része lett. Az azonban, hogy hogyan bánunk vele és mit hozunk ki belőle – az rajtunk áll.
" (…) a huszadik század végére bekövetkezett az internet forradalma, amire sem a gazdaság, sem az oktatás nem tudott értelmes választ adni. A gyerekeink ebbe a világba nőttek bele (digitális bennszülöttek) és mi, „digitális bevándorlók” nem tudunk már az ő fejükkel gondolkodni, megoldást adni a problémáikra. Ezeket a gyerekeket a születésük pillanatától mindenféle digitális kütyü veszi körül, és előbb tudták a gépeket kezelni, mint beszélni. Ezek a gyerekek nem fokozatosan változtak meg, fejlődtek a múltbéli társaikhoz képest, hanem egy nagy törés következett be a gondolkodásukban, amit nem tudunk kezelni. Hívhatjuk akár „szingularitásnak” is ezt a törést – olyan eseménynek, amely annyira megváltoztatja a dolgokat, hogy nincs visszaút. (…) Mostanra világossá vált, hogy ők teljesen másképp gondolkoznak, más az interakciójuk a környezetükkel." Totyik Tamás: Új nemzedék, új szemlélet, új gazdaság?
Panaszkodni könnyű
A legegyszerűbb persze az, hogy csóváljuk a fejünket, el vagyunk képedve a mai fiatalságon, otthon folyamatosan piszkáljuk a gyereket, hogy miért nem csinál ezt vagy azt a telefon nyomkodása helyett? Majd becsukjuk a szobája ajtaját és elpanaszoljuk – mobilon, chaten – a barátainknak, hogy ez a gyerek…
Míg, ha kitalálnánk valamit együtt – amire biztos, hogy az elején húzza a száját, de nem baj, legyünk kitartók és határozottak – könnyen lehet, hogy idővel már kedvvel süt velünk sütit, tanul meg egyre több mindent a konyhában, ültet velünk virágot. Bármit, ami a korának, érdeklődésének megfelelő.
Csak ehhez nekünk is ott kell lenni, jelen kell lenni, ötleteket kell adni, hogy mi az, amivel el tudja magát foglalni – például, a mobil helyett.
És azt se felejtsük el, hogy nagyon sokat változott a világ. Ne a régit sírjuk vissza, hanem próbáljunk a régiből és az újból is összegyúrni valami olyat, ami élhető, emberi világot és jó hangulatú, értékes napokat teremt.
Mobillal vagy anélkül.
Forrás: Forgó Sándor: Az új média és az elektronikus tanulás. Új Pedagógiai Szemle. 8-9. sz. 2009 94.
EZ IS ÉRDEKELHET: