Vannak olyan megoldatlan konfliktusok szinte mindannyiunk életében, amelyek mérgezik lelkünket. Sokszor nem is veszünk róluk tudomást, csak olyankor, amikor felbukkannak a tudatunk mélyéről, valamilyen külső hatásra. Ekkor eszünkbe juttatják, hogy még nem zártunk le valamit, és az ott munkálkodik bennünk.
Baráti, családi és szerelmi kapcsolatokhoz kapcsolódó kimondatlan sérelmek ezek, amiket éveken át hagytunk figyelmen kívül.
Előfordul, hogy nem akarunk egy sebet felszakítani. Azt gondoljuk nem is változna semmi akkor sem, ha az illető elé állnánk, aki akarva vagy akaratlanul egy fájdalmas nyomot hagyott bennünk. Annyi igazság van is ebben a feltevésben, hogy valóban nem mindenki értené meg (akkor sem, ha közeli hozzátartozónk) azt, hogy mit akarunk tőle.
A nyílt és őszinte kommunikáció szeretteinkkel olykor nagyon nehéz. Pedig vannak dolgok, amik nem maradhatnak kimondatlanul, akár tetszik, akár nem. Már csak azért sem, mert emészteni fognak minket, bár ringathatjuk magunkat abba a hitbe, hogy elfeledkezhetünk róluk.
Van, amikor a sérelmet előidéző fél azt sem tudja, hogy fájdalmat okozott nekünk. Vagy, ha sejti is, csak amolyan felületesen kér elnézést, de a szívében nincs megbánás. Nem is beszélve arról, hogy vannak emberek, akik soha nem adnák fel büszkeségüket. Míg mások inkább sutba dobják azt annak a reményében, hogy akkor lehet még rendezni a kapcsolatot.
Persze egyik sem ideális megoldás, de sokan a látszat békességet választják.
Sokan hajlamosak azt hinni, hogy az idő mindent megold, és lenyelik a problémát, bízva abban, hogy idővel enyhül a feszültség, de ez nem igaz. Mert a kimondatlan sérelmeknek nincs elévülési ideje. Így hát érdemes összeszedni a bátorságunkat és elmondani, ha sérelem ért minket.
Egyszer el kell jönnie egy olyan pontnak az életünkben, amikor ki kell állnunk az elé, aki miatt sok keserű könnyet nyeltünk. Nem azért, hogy bocsánatot kérjen, hanem azért, hogy megtanuljuk végre lekommunikálni azt, ami fáj. Főként azokkal, akik valaha (vagy még mindig) előkelő helyet foglaltak el a szívünkben és az életünkben.
Sokszor nehezen engedünk el embereket, helyzeteket, s még azzal is tetézzük a gondjainkat, hogy nem beszéljük meg velük a sérelmeinket. Mintha így fogva tarthatnánk valamit, ami már régen nincs az életünkben. Pedig bizalom és őszinteség nélkül nem beszélhetünk valódi kapcsolatról. Magunknak és a másiknak is hatalmas szívességet teszünk, ha elmondjuk azt, ami miatt már évek óta csendben gyötrődünk, elhallgatva érzéseinket. Azt remélve, egyszer csak semmivé válnak, és mi újra jól leszünk.
De ez tisztázás nélkül sohasem fog megtörténni.
EZ IS ÉRDEKELHET: