A cím egy rémes közhelynek tűnik. Pedig egyáltalán nem az. Sőt, egyes közhelyek valójában a nyilvánvalóra próbálják felhívni a figyelmünket. Elvégre mindig mindenre logikus magyarázatokat keresünk. Pedig a szívünkre hallgatni olykor kifizetődőbb lenne. Például azért, mert sok fájdalmat megspórolnánk magunknak vele.
Nézzük mikor érdemes az ész helyett – vagy mellett – a szívünket is használni.
Ha bizonytalanok vagyunk, ha elveszettnek érezzük magunkat érdemes magunkba nézni. Megfigyelni egy-egy helyzet kapcsán, milyen érzések születnek bennünk, mi az, amire nagyobbat dobban szívünk.
Ha félünk, szorongunk, akkor sem érdemes az eszünkre hallgatni. Már csak azért sem, mert a képzeletünk határtalan és egy kis semmiségből hatalmas ügyet csinálhat. Ellenben a szív és vele együtt az ösztöneink megsúgják nekünk mi az igazság. Mennyire kell vagy épp nem kell félnünk.
Az elménk sokszor a múltban jár vagy épp a jövőbe tekint. A szív viszont csak a jelent ismeri. Ha gondjaink vannak az itt és most pillanatában való létezéssel, érdemes a szívünkre hallgatni, mert megtanít fókuszálni a jelen örömeire.
Ha minden döntésünk logikai úton történik, az biztonságosnak tűnik. Számolunk minden lehetséges kimenetellel, azért, hogy minél biztosabbra menjünk. Ha a megérzéseinket és a szívűnket háttérbe szorítjuk, életünk értelmét veszti.
Egoizmusunknak hála sosem vagyunk elégedettek semmivel. Mindig jobbra, többre vágyunk annál, mint amink van. De ha a szívünkbe tekintünk békére és elégedettségre találhatunk.
Ha mindig racionális döntéseket hozunk, csak félig élünk. Sok különleges pillanatot, élményt hagyunk ki, mert nem merjük szívünk szavát követni. Azt gondoljuk megspóroljuk magunknak a szívtörést – milyen paradox is ez- , ha elutasítjuk egy túl jó pasi/ nő közeledését, mert nem bízunk a közös jövőben.
De így elszalasztjuk a szép pillanatokat is, mert nem hagyjuk, hogy valaki megérintse szívünket.
Ezért is kell figyelni az olyan jelekre, mint a klasszikus pillangók repkedése a gyomorban, ami nemcsak a szerelmi érzést jelenti. Figyelni kell az ösztöneinkre és megérzéseinkre.
Bármennyire is hihetetlennek tűnik olykor, amit a szívünk súg nekünk, merjünk rá hallgatni. Minél többször tesszük, annál tisztábban fog nekünk „beszélni”.
Persze nem ez a legegyszerűbb út, és van, hogy nem is arra visz, mint amiben reménykedünk. De ha hallgatunk a szívünkre, örökre elfelejthetjük a mi lett volna, ha kezdetű kérdéseket. A szív a lelkünkkel rezonál, így bátran bízhatunk benne. Mindig tudni fogja merre kell tartanunk, sosem veszítjük el a fejünket emiatt, maximum csak jó értelemben.
EZ IS ÉRDEKELHET: