Csak úgy jöttél, mint a villámcsapás egy derűs napon. Váratlanul és magadtól. Kéretlenül. Olyan hirtelenséggel és erővel dobbant meg a szívem, hogy azt hittem, szétveti a mellkasom.
Elvarázsoltál. Az első pillanattól kezdve. Ott álltam előtted, belenéztem a szemedbe és elvesztem. Jöttél, láttál, győztél. Az érzelmek méhkasként bolydultak fel bennem. Semmiség, ne aggódj! Csupán felforgattad az egész életem! Az eszem hiába próbál irányítani, már képtelen rá. A szívem visz.
Ott álltál előttem: a nagybetűs F.É.R.F.I. Szemedből sütött a csintalanság. Flörtöltél. Velem.
És most várom a percet, hogy újból lássalak. Várom a pillanatot, hogy mesélj valamit. Lesem a telefonom kijelzőjét, hogy tőled kapjak üzenetet. Vágyom a hangodra, egy beszélgetésre. Rólam, rólad, rólunk. Mindenről, semmiről, akármiről.
Kedvellek. Nagyon is kedvellek. És hogy ez hogyan befolyásolja a racionális ítéletem? Van egyáltalán értelme jobban megkedvelnem Téged?
A kávésbögrét szorongatva ízlelgetem a lényed.
– Hogy szereted a kávét?
– Veled!
Megfutamodok. Beleegyezőleg intek a kezemmel, de nem fordulok vissza. Nem akarom megmutatni neked azt az idétlen vigyort, ami önkéntelenül is az arcomra ragadt.
Lassan azt gyanítom, hogy kifejezetten rossz hatással vagy rám. Nem tisztáztuk a szabályokat. Egyelőre ezt a legkevésbé sem veszem zokon.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Hát ezt de jó lenne tudni ha így gondol rám egy hölgyemény:)