Ha a legkisebb vonzalom is ott lebeg két ember között, akkor már hajlamosak vagyunk szerelemnek hívni. Eleve nehéz a szerelmet definiálni. Miért pont őt? Hogyan szeretünk bele? Miért van semleges időszak és miért eszmélünk rá egyik napról a másikra, hogy tele vagyunk érzelmekkel iránta?
Egyáltalán mi az, hogy szeretünk valakit? Megfejthetetlen talány. Se definíció, se szabályrendszer, se bizonyítás. Jön és pimaszul hat ránk.
További gondolatokat feszeget, hogy senki sem érez úgy szerelmet, mint mondjuk te. Vagy mondjuk én. Sőt, életünk során alakulhat és változhat, hogy miképp írjuk le a szerelem fogalmát.
Érdekes, hogy azt gondoltam, harmincéves korára beérik az ember szíve és utána már nem tud szerelembe esni. Persze ez nem rossz, mondjuk nem is jó, inkább csak más, mint amit elképzeltünk. Talán már van annyi tapasztalatunk és láttunk már annyit a világból, hogy elvész a szerelem összetevőinek hármasa: a vak hit, a hiszékeny remény és a vakmerő kurázsi. Persze, ezt a hármast tudjuk összegezni egyetlen szóban is: naivitás.
Hihetünk a szerelem erejében, hogy mindent legyőz, de túl sok minden szerepel a veszíteni valók listáján. Ezeket kellene a rózsaszín vattacukorfelhőért és pár pillangóért a gyomrunkban eldobni?
Reménykedünk a… miben is? Hogy viszont szeret? Hogy már akkor is boldogok lennénk, ha csak feleannyira odalenne értünk, ahogy mi érte?
A vakmerő kurázsihoz öregek vagyunk már. Egyrészről nevetséges lenne bevallani az érzéseinket, másrészről talán a szembesítés a leglogikusabb döntés, mégis ezt az egyszerűséget ugyan meg nem lépnénk. Naivak vagyunk a végletekig! Elképzeljük, nem is azt, hogy milyen lenne, hanem egyenesen azt, hogy milyen jó lenne!
Talán mindegy is. A marcangoló érzés viszont fojtogat. Belülről emészt. Mert egyáltalán nem fenékig tejfel a vonzódás. Tud fájni. Tud szorítani. Végtelenül el tud szomorítani. A másik hiánya felfalja a lelkünk. Ordítani szeretnénk, de csendben kell maradnunk. Aztán eljön a pont, amikor már nem bírjuk tovább. Állunk a szakadék szélén és ott tartunk, hogy ugrunk.
Hullócsillagos az éj. Ilyenkor lehet kívánni. Lehunyjuk a szemünk, mély levegőt veszünk és kívánunk. Reméljük, hogy egy következő életben valóra is válik! Vele.
EZ IS ÉRDEKELHET: NEKEM NEM KELL BÁRKI, CSAK TÉGED AKARLAK