Pontosan annyi idősen kezdtem olvasni először Anne naplóját, mint ahány évesen ő azt elkezdte írni. Félve vettem kezembe, mert meggyőződésem volt, hogy önszántából soha senkinek sem mutatta volna meg. Aztán kiderült, ő maga is gondolkodott rajta, hogy naplóját felhasználva megírja A hátsótraktus című könyvet. Erre sajnos sosem került sor. De a világ így is ismeri történetét.
Anne Frank 1929. június 12-én született Frankfurt am Mainban.
A Frankok már generációk óta Németországban éltek, de mikor Hitler hatalomra került, menekülniük kellett. Amszterdamba költöztek, Anne apja új céget alapított, ám mikor már sejteni lehetett, hogy ki fog törni a II. világháború előbb Angliába, majd Amerikába szerettek volna emigrálni. Erre azonban már nem volt lehetőségük, mert a németek megszállták Hollandiát. Nem maradt más hátra, minthogy alkalmazkodni próbáljanak az új helyzethez.
1942-ben már nem mehettek este 8 óra után ki az utcára, sárga csillagot kellett viselniük. Külön zsidóknak fenntartott boltokba és iskolába kellett járniuk, végül a tömegközlekedési eszközöket sem vehették már igénybe. Anne persze a maga 13 évével érzékelte és megsínylette mindezt. Mégis, igyekezett úgy viselkedni, mintha nem rázná meg, hogy egyre több zsidó kapott behívót és tűnt el.
Mikor felröppentek az első hírek a koncentrációs táborokról, a Frank család már a rejtőzködést tervezte. Anne apja cégének hátsó traktusában alakítottak ki két komplett lakást. „Eltűnésüket” holland barátaik (és Otto Frank munkatársai) segítették. Ők lettek azok, akik nap mint nap életüket kockáztatták azzal, hogy élelmiszert, könyveket és más nélkülözhetetlen holmikat szállítottak nekik.
A Frank család úgy tervezte 1942 július végén beköltöznek rejtekhelyükre, de Anne nővére, Margot július 5-én behívót kapott, így a beköltözést nem lehetett tovább halogatni. Nem sokkal később rejtekhelyükre megérkezett a Van Pels család, s végül egy fogorvos is, Fritz Pfeffer.
A nyugodt, békés együttélés aztán nemsokára a félelem és bezártság hatására egyre frusztrálóbbá vált mindenkinek.
Ami nem is csoda, hiszen sorozatosan bombázták Amszterdamot (is), s ahogy mélyült mindenkiben a félelem, úgy kezdett el magával és másokkal is harcokat vívni.
Annéban is, mint mindannyiukban egyre nagyobb méreteket öltött a félelem. Reszketett a gondolattól, hogy felfedezik őket, mégis próbált valamennyire normális életet élni. Szókimondó természetével azonban a felnőtteket sokszor kihozta sodrából. Senki nem tudta, mekkora harcokat vív, mert a külső szemlélő számára bohócnak tűnő tinédzser lelke kettészakadt.
A sok dorgálás, s a világban történő rossz dolgok hatására meg akart változni. De volt néhány akadálya:
Két év bezártság után aztán jelleme megerősödött. Rájött mit akar az élettől. Írónak, újságírónak szeretett volna tanulni. Mikor az angolok partra szálltak, s elindult Hollandia felszabadítása, Anne elkezdett reménykedni, hogy 1944 szeptemberében már ismét mehet iskolába.
Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1944. augusztus 4-én a Zöldrendőrség betört a búvóhelyükre és Anne-t és családját, a Van Pels családot és Fritz Pfeffert elhurcolták.
Anne anyjával és nővérével a Bergen-belseni haláltáborba került, ahol fél évvel később, mindössze 16 évesen 1945 márciusában elhunyt – két hónappal Hollandia felszabadítása előtt. Holland segítőik a földön szétszórva találták meg naplóját feldúlt rejtekhelyükön. A hátsó traktusban bujkálók közül csak Anne apja, Otto Frank élte túl a megpróbáltatásokat, akinek odaadták Anne hagyatékát. S ő úgy döntött, Annét és történetét ismernie kell a világnak.
EZ IS ÉRDEKELHET: