Ülünk egy pokrócon, 5-6 méterre édesapámtól, és húsvétolunk. Ő a tornácon, nagyon tisztes távolságban tőlünk hallgatja, hogy hogyan mesélünk az elmúlt napokról. Csak semmi fizikai kontaktus – erre mindenek előtt figyelünk. A házba nem megyünk be, és még a kapunál is fertőtlenítünk, de együtt vagyunk. Ez az ünnep. Ilyen 2020-ban a húsvét.
Egy hónapja tart már az őrület, s ki tudja meddig még. Társas kapcsolatainkat a nullára redukáltuk, csak videóüzenetekben érintkezünk, online tanulunk, online ovizunk. Online élünk.
Egy hónap után már gyakoriak a lelki hullámvölgyek. Nekünk felnőtteknek mindenképp. Minden bizonytalan, minden kicsit félelmetes. Fejünk felett lebeg egy betegség réme, és egy kézzel foghatóbbé – a pénz és munkanélküliségé. Vajon mi vár ránk? Szülőként pedig egy másik kérdés: mi vár a gyerekeinkre?
A választ senki nem tudja még, csak elméleteket gyártunk.
Én magam kezdetben szkeptikus voltam. Aztán ideges lettem, majd fáradt, feszült és aggódó. Egyszer kemény, máskor végtelenül gyenge. Mosolygó és reményt árasztó, majd üresen zokogó.
Eltűnt az eddigi életünk, egyszerre kihúzták a lábunk alól a megszokott életünket, a dolgokat, amiket ismertünk és szerettünk.
Én hirtelen egyszerre lettem dolgozó nő, tanárnő és óvónő, szakács, takarító és animátor. Mindezt 24 órában megállás nélkül. Szó szerint, hisz a bizonytalan kicsi ugyanúgy tapad rám, mint babaként, és még a wc-re is elkísér.
És így vagyunk ezzel mindannyian.
Több fronton tesszük a dolgunk, miközben aggódunk:
– nehogy betegek legyünk, és kórházba kelljen menni, mert most a vírus miatt minden háttérbe szorult,
– nehogy elkapjuk a vírust,
– nehogy valamelyik szerettünk elkapja a vírust,
– nehogy elveszítsük a munkánk.
– nehogy… nehogy…. nehogy….
Elvesztettünk az elmúlt pár hétben sok mindent, és veszítünk is még, azt hiszem. De hiszem azt is, hogy végül erősebbek leszünk. Megtudjuk, hogy a határaink tágabbak, mint gondoltuk, hogy tudunk másra is gondolni magunkon kívül, hogy tudunk alkalmazkodni, megújulni…
És végül majd ünneplünk. Csak tartsunk ki még.