Szóval… hú…. igen. Nevezhetjük fogadalomnak is, vagy éppen tervnek az új évben.
Nekem igazából a fogadalom szóval nincs semmi bajom, hiszen ez olyan, mintha vérszerződést kötöttél volna saját magaddal, és lepecsételtetted volna egy sztárügyvéddel, aki aztán bíróság elé cipel, ha nem tartod be. Na jó, talán nem ilyen drasztikus a szó jelentése, de azért mégiscsak ad egy tartást: neked is ciki, ha nem tartod be, meg azok előtt is az lesz, akiknek beharangoztad, hogy mit fogadtál meg.
Én viszont már szerintem időszámításunk előtt 1000-ben is le akartam fogyni, szóval ezt mindenekelőtt magamért teszem, és csakis magamért. De tényleg.
Oké, a párom csillogó barna szemei sem lesznek azért utolsók, amikor majd rám néz, de az első számú zsűrielnöke jómagam vagyok magamnak.
Tudniillik, a boldogság hizlal. Meg a stressz is. Nekem jutott mindkettőből, úgyhogy képzeld el, hogy betolok simán a párom mellett este nyolckor egy táblacsokit, mert hát ugye szeret, meg elfogad, meg minden, és akkor is betolom, ha aznap semmi nem jött össze úgy, ahogy akartam. Plusz megfejelem egy csipsszel. Mert ugye édesre sósat, sósra édeset kell enni.
Vagy nem…?
Ez is érdekelhet: AHÁNY ÖLTÖZKÖDÉSI STÍLUS, ANNYI KARAKTER – MELYIK VAGY TE?
Na mindegy. Szóval ezek a rajtam lévő plusz kilók nem az őszi széllel jöttek rám, hanem én vagyok a felelős. Kedves bíróság, bevallom a legőszintébben, hogy bűnös vagyok.
Változás. Atyaúristen… de nehéz. Nem?
Marha nehéz félretolni azokat az ételeket, amiket szeretsz. Szerintem én még a leveshez is kenyeret eszek, finom, friss fehér kenyeret, aminek ropog a széle…
Jaj, hagyjuk is inkább, mert rágondolni is fájdalmas.
Van az a pont, amikor a sok-sok apróság összeáll egy egésszé. És hiába döntöttem már el milliószor, hogy diétázom, ha két hét után csúfos csődöt mondtam, mert a mamáéknál székelykáposzta az ebéd. Van kenyér is, friss, meleg. Abból meg végülis csak egy tányérral eszem. Belefér. És utána már minden belefér, míg végül ott vagyok megint, ahol a part szakad.
Azt mondják, nem diéta ez, hanem életmód váltás.
Egyébként tökre igaz. Mert nagyon várom már, hogy azt vehessek fel nyáron, ami jól esik, és ne azokat a darabokat válasszam, amik ápolnak és eltakarnak, amik sötétek, és amikben úgy érzem magam, mint egy kitinpáncélos szentjánosbogár a negyvennégy fokban. Tudjátok olyankor a fejem hót’ vörös olyan melegem van, de hát takarni kell, ami nem szép ugyebár.
És közben nézem reggel magam a tükörben: basszus, ez nem is az én stílusom… Annyira másképpen is fel tudnék öltözni, amiben jól érzem magam! Amiben nőnek érzem magam!
Ez is érdekelhet: ÍGY HAGYD EL KÁROS SZOKÁSAIDAT
Muszáj változtatni. És nem csak a vonalaim visszahozása az oka, hanem a testi tüneteim is.
Fejfájás, hátfájás, lihegés, ha megmászok egy lépcsőt. Szó szerint mászok… és nem libbenek, mint ahogy egy nőnek kellene, hanem inkább úgy nézek ki, mint aki lefutott száz kilométert egy tempóban.
Valószínűleg gluténérzékenységem is van…
Szóval nincs kecmec. Közel harminc éves vagyok, lélekben igazi nő.
Már tudom, hogy ki vagyok, mit akarok, nem vagyok már naiv, sem pedig befolyásolható.
Itt az ideje, hogy kívül is úgy nézzek ki, mint ahogy belül érzem magam.
Itt az ideje, hogy olyan lépéseket tegyek, ami segít egy egészségesebb életet élni.
Itt az ideje, hogy büszke legyek egy rólam készült képre, ha ezt sikerül véghezvinnem.
Úgyhogy hajrá Zsóka, előtted majd’ fél év, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet, és nyárra valami formát kapjon a hátsód.
Vékony pántos ruha. Ezt akarok nyáron hordani. Már alig várom, hogy találkozzak a tükörben a vékony pántos ruhás csajjal.
Drukkoljatok, hogy a következő vasárnap ne székelykáposzta legyen a mamánál!
Vagy inkább, hogy meg tudjam állni, hogy ne egyek meg egy nagy tányérral fehér kenyérrel…