A Papírsárkány Gyermekalapítványt 2020 nyarán Szabó Tímea azért hozta létre, hogy állami gondoskodásban élő gyermekek egészséges szellemi és lelki fejlődését támogathassa. Célkitűzéséhez barátai csatlakoztak elsőként.
Az alapítvány mentor programmal, állat-asszisztált terápiás módszerekkel és szakmai edukációs programokkal járul hozzá ahhoz, hogy a gyermekek a társadalom hasznos tagjaivá váljanak.
Közhasznú alapítványként a rendszerben dolgozó szakemberek, külsős pszichológusok, coachok és mentorok segítségével folyamatosan megújuló, és az igényekhez igazodó stratégiával éri el azt, hogy a gyerekek a saját eszközeikkel képesek legyenek lépést tartani kortársaikkal.
A szervezet alapvető működését szakmai önkéntesek is segítik, így komplex és hosszútávú egyéni szükségleteket kielégítő együttműködések jönnek létre, melyek az önkéntesek életének különböző szegmenseire pozitív és építő hatással vannak, ezen felül pedig meghatározó élményeket adnak.
Szabó Tímeával Horváth Andrea beszélgetett:
– Karácsony közeledtével mindig nagyon aktuálissá válik a téma, hogy segítsünk, adakozzunk, ezt teszitek ti is, de nem csak ilyenkor, hanem egész évben. Tevékenységetek olyan gyermekekre van hatással, akik önhibájukon kívül kerültek állami gondoskodásba és nagyrészt benn is rekedtek a rendszerben.(Ma Magyarországon körülbelül 23 ezren vannak).
Mi inspirálta az alapítványt, a szülői minták, vagy te magad is hátrányos helyzetű vagy?
– Egyedülálló szülő gyermekeként nőttem fel, a gyerekkorom nagy részét vidéken töltöttem, ahol több gyermekotthonban élő barátom is volt. Már felnőttként a multis munkahelyemen kaptam egy társadalmi felelősségvállalással foglalkozó csapatot. Gyakorlatilag ott ismerkedtem meg az intézményesített jótékonykodással. Egy nagyon széles rálátásom lett erre a területre és gyakorlatilag tálcán kínálta magát az, hogy ezzel én valamit csináljak.
– Azért ez nem egy tipikus vállalkozási forma, nevezhetjük akár így is. Miért vágtál mégis bele? Nagyon bizonytalan, kicsit talán szürke zónás is ez, hiszen nem feltétlenül látják át az emberek az alapítványok világát, a non-profit szféra rendszerét.
– Persze, nevezhetjük vállalkozásnak, hiszen folyamatosan elő kell teremteni a lehetőségeinket, legyen ez anyagi vagy egy újabb ötlet, amivel szintet léphetünk. Azt azért itt hozzá kell tennem, hogy Dénes a férjem, maximálisan támogatja azt, hogy én ezzel foglalkozzam, és ez sok erőt ad. Itt ne az anyagi részére gondolj, hanem arra, hogy ha szükséges, akkor jön és önkénteskedik, tanácsokkal lát el, és elismeri a munkánkat. De, hogy a kérdésedre is válaszoljak, volt egy pont, ezt mindig elmondom, amikor életemben először léptem be egy budapesti gyermekotthonba, akkor tudtam, hogy nekem itt dolgom van. Nem sokkal később, amikor egy beteg gyerekeknek készült bátorság próba előtt álltam, annyira inspirálóan hatott rám, hogy aznap eldöntöttem, hogy létrehozom az alapítványt.
– Létrehoztad és azóta is minden simán működik? Felmondtál a munkahelyeden, és csinálod minden egyes nap mosolyogva?
– Hát persze, hogy nem. Nem mondtam fel, az alapítvány több, mint három éve működik nagyszerű emberek közreműködésével, teljesen önkéntes alapon. Hiszen ahogyan az elején említetted, ehhez bátorság kell, hogy a semmibe fejest ugorjunk. Elsőként a barátaimat kértem fel, hogy segítsenek nekem a megvalósításban, és az élet olyan embereket sodort mellénk, akik ezt a szabadidejükben ugyanolyan elhivatottan űzik, mint mi.
Közben nekem született két gyönyörű gyermekem, úgyhogy jelenleg ez a fő foglalkozásom, és amikor ők lefekszenek aludni, akkor indul az alapítványi élet. Most jutottunk el odáig, hogy ténylegesen alakult egy olyan csapat, akikkel a jövő évben ezt intézményesíteni tudjuk és az alapítványnak nem “csak” önkéntesei, de munkavállalói is lesznek. Ez megint egy következő lépcsőfok, mérföldkő az életünkben, ami kicsit sokat váratott magára.
– Mesélj, mivel foglalkoztok pontosan a Papírsárkánynál?
– Állami gondoskodásban élő gyerekek fejlesztésével foglalkozunk, úgy mint a kognitív képességek állat-asszisztált terápiás módszerekkel, illetve a egészséges lelki, szellemi fejlődésük támogatása mentor programunkon keresztül.
Bármennyire is jól képzett szakemberek nevelik a gyermekeket, sajnos a rendszer túlterhelt és nem feltétlenül jut idő ilyen típusú programokra és fejlesztésekre. Nekünk nagyon fontos, hogy törődjünk velük, ahhoz, viszont, hogy megfelelő mentorokat toborozzunk, szakmai napokat, táborokat, kiscsoportos előadásokat szervezzünk vagy éppen egy otthon felújítást lemenedzseljünk – hiszen a környezet, amiben nevelkednek ugyanolyan hatással van a fejlődésükre – nagyon sok emberi és anyagi erőforrásra van szükség.
És az emberi erőforrás persze jön, hiszen tudnak azonosulni ezzel sokan, ami nagyszerű, de hogy hogyan teremtjük meg az anyagi részét ez egy nagyon összetett kérdés. Nem lehet ezt ilyen könnyen megválaszolni, a mi területünk egy viszonylag jól megfogható történet, a gyermekek jelentik a jövőt, sokan is vannak. Akiknek van lehetőségünk mesélni, például nagyvállalatok hamar tudnak empatizálni a kérdéssel, de eleinte sokan tartanak az állami gondoskodásban élő gyermekektől, mint téma, mert összekötik a negatív történetekkel, amiket hallanak a hírekben. Sok emberben az is felmerül, mint kérdés, hogy vajon lehet-e segíteni rajtuk, vagy mindenképpen elkallódnak.
– Ezek a gyerekek akkor nem kallódnak el? Vagy hogy is van ez? Mert a számok nem ezt mutatják…
– Természetesen elkallódhatnak, van több különböző példa, pozitív és negatív is. Mi pont azon dolgozunk, hogy ez a szám egyre kevesebb legyen, hogy amikor elérik a 18 éves kort, akkor legyen előttük cél, és az eszközök hozzá, hogy elérjék azt. Egy “rendes családból” is kallódnak el gyerekek, csak nincs kinn a kirakatban, nem méri a KSH, és még csak nem is érik őket olyan traumák, mint azokat, akik otthonban nőnek fel.
Pozitív példaként említeném Zsiga Melindát, ő is állami gondozásból került ki, és kiváló sportoló lett. Már többször támogatta a munkánkat a gyerekekkel való motivációs beszélgetéssel és sportbemutatóval.
– Úgy érzem, hogy ez egy érzékeny területe a ti munkátoknak..
– Igen, az évek alatt nagyon sok történetet ismertünk meg, sokuk életet követjük és látjuk, ahogy felnőnek. Találkoztunk velük kisgyerekként, amikor bekerültek az otthonba, sokszor nagyon elhanyagolt állapotban, és látjuk, amikor nehéz időszakokat élnek meg kamaszként. Tapasztaljuk azt is, milyen nehéz nekik, amikor idősebbek lesznek, elérik a 18 éves kort, és el kell hagyniuk az otthont.
Sokszor kérdezik tőlünk, hogy mi az oka annak, hogy bekerülnek. A gyerekek nagy része nem feltétlenül árva, sokuknak van családja, csak a körülmények nem megfelelőek, például elhanyagolás, bántalmazás miatt. Sokan a testvérükkel érkeznek, van hogy akár 4-5 gyerek ugyanabból a családból. A szülő sokszor nem mond le a gyerekéről, ezért nem lehet őket örökbeadni, és benn ragadnak a rendszerben.
– Ezt elég sokkoló csak hallgatni is, nemhogy átélni. Hogyan viseled ezeket a helyzeteket? Van ebben támogatás?
– Abszolút, együtt dolgozunk az intézmények vezetőivel, intézményi pszichológussal, a mentorainknak is folyamatos szupervíziót biztosítunk. Ezek azért nem egyszerű helyzetek, sem nekünk, sem a gyermekeknek, ez adja nekünk a motivációt ahhoz, hogy kiálljunk emellett, sok nagyon tehetséges gyermek van, okosak, nyitottak, pozitívak. Szükségük van arra, hogyha nem is családban, de olyan közegben nőjenek fel, ami támogató, ahol aktív hallgatás értő figyelem és törődés van. Ha családba nem is tudjuk őket elhelyezni, arra törekszünk, hogy minden évben egyre több és több gyermek kaphassa meg azt a figyelmet egyénileg, amire szüksége van.
– Ahogy beszélsz, én is egyre lelkesebb vagyok. Egy átlagember, aki nem szakértője a témának, hogyan tud nektek segíteni?
– Nem kell szakértőnek lenni, mi mindenkit mindenben támogatunk, aki segíteni szeretne. Van egy néhány órás tréningünk, folyamatos szupervíziónk, coachokkal és pszichológusokkal dolgozunk együtt. Annyit kell az érdeklődőnek tenni, hogy megtalálja azt, amiben komfortosan érzi magát, amikor nekünk segít. Mézeskalácssütés a gyerekekkel, vagy akár egy foci velük a sportnapon, egy kis beszélgetés. Aki úgy érzi, hogy szívesen lenne a tündér keresztszülője egy gyermeknek, és találkozna vele kétheti rendszerességgel, és segítene neki kibontakoztatni a benne rejlő tehetséget, vagy nekünk segítene a szervezeti fejlődésünkben, arra is van lehetőség.
A gyermekek nagyon különbözőek, így nagyon különböző emberekre van szükségünk. Aki viszont nem érzi késznek magát arra, hogy ebből aktívan kivegye a részét, az anyagi adománnyal is tudja segíteni azt, hogy céljaink megvalósuljanak.
Mi egy nagyon összetartó és erős közösség vagyunk, mind egy csónakban evezünk, azért, hogy a jövőben minden gyermek egyenlő esélyekkel indulhasson.
Ha te is szeretnéd támogatni a Papírsárkány Gyermekalapítványt, keresd a papirsarkanyalapitvany.hu weboldalt, ahol minden fontos információt megtalálsz.
Támogatnád az Alapítványt? Katt IDE.
Fotók: Papírsárkány Gyermekalapítvány